SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Német Toni: Mindent meg tudtunk csinálni, amit akartunk

A magyar csapat Varga Zsolt szavai szerint védekezésben két elemet akart és tudott gyakorolni. Fotó: LEN Media

A magyar férfi-vízilabda válogatott a spliti Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában 23:4-re győzte le Izrael csapatát.

Az első magyar gólt Manhercz Krisztián szerezte. A két csapat között nagyon nagy volt a különbség, a negyed 4:0-nál ért véget, a további gólszerzők: Zalánki, Fekete és Vígvári voltak.

A második játékrész hasonló forgatókönyv szerint alakult, az első gólokat Német, Burián és Manhercz lőtte, majd Kolodny szerezte az izraeli válogatott első találatát. A folytatásban Burián, Haimovich, Nagy, Vígvári és Vadovics talált be, 11:2-nél jött a nagyszünet.

Ezt követően Fekete, Manhercz, Gros, Konarik, Manhercz, Burián és Vígvári lőtte a harmadik negyed góljait, így 17:3-nál vágtak neki a záró nyolc percnek a csapatok.

Manhercz ötödik gólját már 13 másodperc után belőtte, ezt követte a hatodik is. Zalánki akciógólja után megszerezte első találatát az Eb-n a most először bevetett Ágh György is. A végén sorrendben Vígvári, Gros és Nagy lőtt még gólt, így alakult ki a 23:4-es végeredmény. A kapuban ma Lévai Márton kapott lehetőséget Varga Zsolt szövetségi kapitánytól és 3/7-es mutatóval, 43 százalékos védési hatékonysággal zárt.

„Korai kelés volt… Odafigyeltünk a bemelegítésre és a megbeszélteket betartva sikerre vittük a meccset. Nehéz volt, mert még a magyar bajnokságban sem játszunk ilyen korán. Utoljára szerintem utánpótlásban játszottam reggel 9-kor. Ez fura volt, de mindent meg tudtunk csinálni, amit akartunk” – nyilatkozta a mix zónában Német Toni, aki elmondta, hogy eddig csak pozitív élmények gyűjtött az Európa-bajnokságon és reméli, hogy a torna végén is ezt tudja majd mondani.

Vízilabda Európa-bajnokság, D-csoport, 3. forduló:

Magyarország-Izrael 23:4 (4:0, 7:2, 6:1, 6:1)
Split, v.: Cabanas (spanyol), Turkkan (török)

Magyarország: Vogel Soma, Lévai Márton (kapusok) – Ágh György 1, Manhercz Krisztián 6, Konarik Ákos 1, Nagy Ádám 2, Molnár Erik, Zalánki Gergő 2, Burián Gergely 3, Német Toni 1, Fekete Gergő 2, Vadovics Viktor 1, Vígvári Vendel 4.

1 thought on “Német Toni: Mindent meg tudtunk csinálni, amit akartunk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük