SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Előnyben az FTC és a Dunaújváros

Pillanatkép a Fradi-Eger meccsről. Fotó: Facebook/FTC Vízilabda

A százszázalékos mérleggel alapszakaszgyőztes FTC hazai pályán két góllal legyőzte az Eger csapatát a női vízilabda ob I elődöntőjének a csütörtöki nyitányán. A másik ágon a Dunaújváros ötméteresekkel győzte le az UVSE-t, számolt be az MTI.

A ferencvárosiaknál Simon-Illés Anna három gólt szerzett, a felvidéki, kiskövesdi Máté Zsuzsanna két góllal járult hozzá a sikerhez, míg a vendégek legjobbja a négygólos Borsi Ilona lett. A vendégek gyosan háromgólos előnyre tettek szert, de Czigány Dóráék ezt követően megtorpantak, a hazaiak egyenlítettek, majd 7:7 után elléptek ellenfelüktől és nem engedték ki kezükből a vezetést. A végeredmény 13:11 lett. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc szombaton folytatódik Egerben.

Nagy küzdelmet hozott a fináléba jutásért zajló másik párharc első meccse is a Margit-szigeten is, a nyitó- és a második negyedben ugyanis fej-fej mellett haladtak a csapatok. A folytatásban előbb a házigazda, UVSE, majd a zárónegyedben a Dunaújváros bizonyult jobbnak egy góllal, így döntetlennel zárult a találkozó és ötméteresekre került sor. Ebben a Dunaújváros volt a jobb, így előnyből várja az egyik fél második sikeréig tartó párharc vasárnapi folytatását hazai medencében. A meccs legeredményesebbje a dunaújvárosi Garda Krisztina volt 6 góllal, az UVSE szlovákiai születésű játékosa, de magyar válogatott játékosa, Rybanská Nataša 2 góllal zárt.

Női vízilabda OB I, elődöntő, 1. mérkőzések:

FTC-Telekom–Tigra-ZF Eger 13:11 (3:3, 3:3, 4:2, 3:3)
FTC Uszoda-Népliget, v.: Fodor Rajmund, Rubos Károly

FTC: Neszmély Boglárka, Gresó Luca (kapusok) – Belén Vosseberg, Máté Zsuzsanna 2, Gurisatti Gréta 2, Pőcze Panna, Farkas Tamara 2, Leimeter Dóra 2, Simon-Illés Anna 3, Kuna Szonja 1, Petik Panna, Tóth Csabai Dóra 1, Dömsödi Dalma, Estelle Millot
Eger: Kiss Alexandra 1, Dulic Maja (kapusok) – Jancsó Patrícia, Borsi Ilona 4, Parkes Rebecca 1, Molnár Daniella, Katona Zsófi 1, Eve Weston, Czigány Dóra 3, Kékesi Borbála, Bódi Fruzsina, Szellák Csenge, Szilágyi Dorottya 1, Szilágyi Szabina

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása 1:0 az FTC javára.

UVSE–Dunaújváros FVE 13:14 (2:2, 3:3, 3:2, 2:3 3:4) ötméteresekkel
Hajós Alfréd Sportuszoda, v.: Csanádi Zsolt, Tóth Sándor

UVSE: Magyari Alda, Kárpáti Eszter (kapusok) – Aubéli Tekla 1, Mácsai Eszter 2, Kóka Zelma, Szűcs Gabriella 1, Golopencza Nóra, Baksa Vanda, Faragó Kamilla 3, Szegedi Panni 1, Rybanská Nataša 1, Irmes Rozália, Peresztegi Nagy Kinga 2, Hajdú Kata 2
Dunaújváros: Maczkó Lilla, Laura Aarts (kapusok) – Kardos Dominika, Sajben Nikolett, Dobi Dorina 3, Horváth Brigitta, Mahieu Geraldine 1, Szabó Nikolett 4, Garda Krisztina 6, Mucsy Anna Mandula, Somogyvári Lili, Pál Réka, Sümegi Nóra, Kardos Laura

Nyitókép: Facebook/FTC Vízilabda

21 thoughts on “Előnyben az FTC és a Dunaújváros

  1. **insuleaf**

    InsuLeaf is a high-quality, naturally formulated supplement created to help maintain balanced blood glucose, support metabolic health, and boost overall vitality.

  2. **primebiome**

    The bodys natural process of skin cell renewal is essential for preserving a smooth, healthy, and youthful-looking complexion.

  3. **prosta peak**

    Prosta Peak is a high-quality prostate wellness supplement formulated with a comprehensive blend of 20+ natural ingredients and essential nutrients to support prostate health

  4. 188v ios là một nền tảng cung cấp nhiều loại dịch vụ giải trí và cá cược nhằm đáp ứng nhu cầu khác nhau của người chơi. Hệ thống không chỉ là một nơi để cá cược, mà còn cung cấp nhiều hình thức giải trí thú vị khác. TONY04-27H

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük