SportNapló

Életünk a sport!

Felvidéki győztese van a Magyar Kupának

A gyõztes zalaegerszegi csapat ünnepel, a trófeával Mocsi Attila. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Zalaegerszeg hosszabbításban 2:0-ra legyőzte a másodosztályú Budafokot a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében a Puskás Arénában. A ZTE csapatában végig a pályán volt a lakszakállasi Mocsi Attila, aki a 19. percben egy nagy mentéssel is segítette csapatát.

A sorozat 113 éves történetében a 83. finálén a 19. győztest avatták, ugyanis a kék-fehérek először hódították el a trófeát, miután egyetlen korábbi fináléjukat 2010-ben elvesztették számolt be az MTI.

A vezető találatot Németh Dániel szerezte a 117. percben, a végeredményt pedig Szalay Szabolcs állította be az utolsó pillanatokban egy hatalmas szabadrúgásgóllal, így a ZTE a következő idényben a Konferencia-liga selejtezőjében szerepelhet.

A Budafoki MTE szintén először nyerhetett volna, eddigi legjobb szereplése a 2017-es elődöntő volt még harmadosztályú együttesként.

Budapest, 2023. május 3. A budafoki Beke Péter (b), valamint a zalaegerszegi Mocsi Attila (k) és Demjén Patrik kapus a labdarúgó MOL Magyar Kupa döntõjében, a Budafoki MTE – ZTE FC mérkõzésen a Puskás Arénában 2023. május 3-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón megkérdezték az edzőket, hogy ha egy játékost kivehetnének az ellenfélből, ki lenne az? A molkupa.hu idézte Mátyus János, a budafokiak edzőjének válaszát: “Lehet érzelmi alapon is mondani? Mert akkor biztos, hogy Mocsi Attit mondom. Ő az én emberem, 18 éves volt, amikor kiszúrtuk és a Haladáshoz vittük. Nagyon kedvelem a srácot, büszke vagyok rá, hogy már válogatott játékosnak mondhatja magát. Szóval sikerült embert csinálnunk belőle :)”

A zalaegerszegi kezdőben ott volt Csóka Dániel is, aki 2019-ben egy fél szezonon át a DAC játékosa volt, de tétmérkőzésen nem lépett pályára.

MOL Magyar Kupa, döntő:

ZTE FC–Budafoki MTE 2:0 (0:0, 0:0, 0:0), hosszabbítás után
Puskás Aréna, 24 152 néző, v.: Vad II.
Gólszerzők: Németh D. (117.), Szalay Sz. (122.)
Sárga lap: Huszti (94.), illetve Beke (24.), Csonka (72.), Németh M. (110.), Jagodics (120.)

ZTE FC: Demjén – Gergényi (Bedi, 98.), Mocsi, Kálnoki-Kis, Csóka – Sankovic (Kovács B., 112.), Tajti (Lesjak, 120.) – Szendrei, Mim (Huszti, a szünetben), Ubochioma (Szalay Sz., 76.) – Ikoba (Németh D., a szünetben)
Budafoki MTE: Gundel-Takács – Nándori (Vaszicsku, a hosszabbítás szünetében), Jagodics, Fótyik – Bíró (Fekete, 89.), Csonka, Kovács D. (Németh M., 65.), Oláh B., Kalmár O. (Margitics, a hosszabbítás szünetében) – Horváth O. (Vasvári, 78.), Beke (Bakti, 100.)

“Azt kaptuk, amire számítottunk, azaz nagyon nehéz mérkőzés volt, hiába van osztálykülönbség a csapatok között. Rástresszeltünk a meccsre, kicsit olyan volt, mintha játékosaink önbizalomhiánnyal futballoztak volna, ugyanakkor bebizonyították, hogy óriási sportemberek”   értékelt a Boér Gábor, a győztes csapat vezetőedzője, aki bízott abban, hogy fel tudják őrölni az ellenfelet, mert szerinte látszott a ZTE fizikális fölénye a hosszabbításban.

Az alig tíz napja kinevezett tréner elárulta, azért kezdett három belső védővel, hogy stabilitást adjon a csapatának, illetve a BMTE ne tudjon átmenetekből gólt szerezni, ami az erőssége. A félidőben pedig a vezető találatot szerző Németh Dánielt azért cserélte be, mert úgy érezte, mozgékonyabb csatárra van szüksége elöl a Budafok fáradó védőivel szemben.

“Le a kalappal a Budafok előtt, mert bizony volt szerencsénk is, de tettünk érte, hogy legyen. Örülök, hogy nekünk sikerült feltenni a pontot az i-re. Rendkívül éles volt az ellenfél, Mátyus Jánosról köztudott, hogy jól tudja feltüzelni a csapatát, nekünk pedig nagyon nem volt könnyű azt figyelembe véve, hogy a legtöbben kötelező győzelemként könyvelték el ezt a meccset” dicsérte az ellenfelet Boér Gábor.

Budapest, 2023. május 3. Zalaegerszegi szurkolók a labdarúgó MOL Magyar Kupa döntõjében, a Budafoki MTE – ZTE FC mérkõzésen a Puskás Arénában 2023. május 3-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Mátyus János azzal kezdte az értékelését, hogy a kupadöntő örökre szép emlék marad a klub számára még akkor is, ha “most nagyon sajog is ez a seb”.

“Küzdelmes találkozó volt. Az első félidőben talán több veszélyes lehetőségünk volt az ellenfelünknél, a másodikban ez kiegyenlítődött, a hosszabbításban pedig a ZTE fölénk nőtt. De csak néhány perc választott el minket attól, hogy eljussunk a 11-esekig és meglepetést okozzunk” mondta a korábbi válogatott játékos, aki elárulta, mindenképpen el akarták kerülni a hosszabbítást, mert a Zalaegerszeg erőállapotban még az élvonalban is kiemelkedőnek számít.

Mátyus arról is beszélt, hogy egy kupadöntőn nincs tét és nyomás nélküli mérkőzés még akkor sem, ha az egyik fél alacsonyabban kvalifikált, éppen ezért a csapata futballozni és nyerni jött a Puskás Arénába. Megjegyezte, azt nem tartja igazságosnak, hogy NB II-es csapatként nem foglalkoztathatnak légiósokat, míg az élvonalbeli riválisoknál szerepelhetnek ezek a labdarúgók.

Budapest, 2023. május 3. A zalaegerszegi Németh Dániel (k) csapattársaival ünnepel a labdarúgó MOL Magyar Kupa döntõje, a Budafoki MTE – ZTE FC mérkõzés után a Puskás Arénában 2023. május 3-án. A Zalaegerszeg hosszabbításban 2-0-ra legyõzte a Budafokot. MTI/Koszticsák Szilárd

A ZTE a 2002-es bajnoki cím után ért el újabb kimagasló sikert, a Győr, a Székesfehérvár és a Debrecen után a negyedik vidéki klub lett, amely nyert már bajnokságot és kupát is.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük