Három gólt lőtt Koszovóban a Fradi albán játékosa
Fotó: facebook.com/FCPrishtina
Az előző idényben csoportkörös Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójából, miután a múlt heti 3-0-s győzelem után kedden 3-1-re nyert a visszavágón a koszovói FC Prishtina otthonában.
A zárt kapuk mögött rendezett visszavágón az FTC mindhárom gólját az albán Myrto Uzuni szerezte.
Jobban kezdtek a hazaiak, akik az első öt percben egy gólszerzési lehetőségig, sőt egy les miatt érvénytelenített gólig is eljutottak. Egy ideig a folytatásban ugyancsak támadásban maradt a koszovói bajnok, az FTC-nek először a 22. percben volt helyzete, és ezt követően átvette az irányítást, több ígéretes lehetőséget is kidolgozott, az első félidő mégis gól nélkül ért véget.
A szünet után Tokmac Nguen hozta remek helyzetbe Myrto Uzunit, aki a 49. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek. Az FC Prishtina csakhamar kapufáig jutott, majd a 67. percben a csereként beállt Mendurim Hoti révén, egy szöglet után sikerült egyenlítenie. Bő tíz perccel a vége előtt Uzuni lendületes akciója végződött góllal, az Eldar Ćivićtől visszakapott labdát közelről pörgette a hálóba. A végeredmény Uzuni harmadik találatával alakult ki: Tokmac lövését Ardit Nika kapus éppen a vendégek albán légiósa elé ütötte, aki éles szögből volt eredményes.
A párharc annyira sima volt, hogy a luxemburgi játékvezető némi meglepetésre a nyolc csere ellenére egy percet sem hosszabbított a meccs végén.
Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, visszavágó:
FC Prishtina (koszovói)-Ferencvárosi TC 1-3 (0-0)
Pristina, zárt kapuk mögött, v.: Laurent Kopriwa (luxemburgi)
Gólszerzők: Hoti (67.), illetve Uzuni (49., 80., 86.)
Sárga lap: Boshnjaku (42.), illetve Somália (64.)
Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.
FC Prishtina: Nika – B. Krasniqi, Zyba (Hoti, 52.), Bekteshi, Mici – Lilaj (Bardhoku, 64.), Boshnjaku, E. Krasniqi – Mankenda, John (Shabani, 60.), Kryeziu
Ferencváros: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Blažić, Ćivić – Somália (Vécsei, 69.), Haratin – Uzuni (Redzic, 89.), Nguen (Baturina, 89.), Mak (Zubkov, 61.) – R. Mmaee (Sigér, 70.)
A Ferencváros a selejtező második körében, jövő héten a litván Zalgiris Vilnius vagy az északír Linfield FC együttesével találkozik. A párharc első meccsét a litvánok nyerték hazai pályán 3-1-re, a visszavágó 20:45-kor kezdődött.
A csoportkörbe jutáshoz négy párharcot kell megnyerni.
MTI
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?
Your article helped me a lot, is there any more related content? Thanks!
Sự ra đời của 888slot 888 slot đã thiết lập một quy chuẩn mới về chất lượng dịch vụ và tốc độ thanh khoản trên thị trường iGaming. Mọi yêu cầu rút tiền của quý hội viên đều được xử lý tự động và nhanh chóng, giúp quý khách hoàn toàn yên tâm khi tham gia đầu tư giải trí. TONY02-11O
888SLOT không quảng cáo gây phiền – giao diện sạch sẽ, tập trung vào trải nghiệm người dùng. TONY04-18