Eb-ezüstérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott végig küzdött, de nem bírt a házigazdával a döntőben. Fotó: LEN Media
A magyar férfi férfi vízilabda-válogatott a házigazda Horvátországgal játszott döntőt a spliti Európa-bajnokságon.
Csordultig telt a Spaladium Aréna szombat este. A csapatok remek hangulatban, legalább nyolc ezer néző előtt vonultak be a medencetérbe, de nem csodálkoznánk ha lettek volna még, akik ilyen-olyan módon a hivatalos férőhelyeket túllépve is bejutottak volna a döntőre. A magyar szurkolók elszórva foglaltak helyet a lelátón így nem volt egyszerű dolguk, hogy hangjukat összeadva biztassák csapatukat, de megtették amit tudtak.
Vogel soma védésével indult a találkozó, amit hatalmas füttykoncert követett. Nem úgy azt, hogy kimaradt az első magyar fór, majd visszaúszás közben Angyalt kiállították. Ugyan nem ekkor de nem sokkal később megszületett az első horvát gól, Kharkov lőtt Vogel keze alatt a hálóba. A közönség már a bevonulás alatt is dobált ezt-azt, és ez a gól után sem volt másként. Szerencsére utána Zalánki Gergő is dobott, de ő a labdát a hálóba, 1:1. Molnár Erik révén a vezetést is átvettük, de Buric egalizált. Nagy Ádámot másodszor küldték ki a bírók, Krapic pedig belőtte a harmadik horvát gólt. Molnár duplázott, 3:3. Döntetlennel zárult az első nyolc perc.
Angyalt is másodszor küldték ki a játékvezetők és bár a hazaiak belőtték a fórt, a VAR-vizsgálat után érvénytelenítették a gólt. Manhercz kapufája után a remekül védő Vogel, eddig hatot fogott kilencből, egy szerencsétlen gólt kapott, a kezéről befelé pattant a labda, Kharkov. Több gólt nem hozott a negyed, horvát előnynél jött a nagyszünet.
Horvátország emberelőnyből kettőre növelte előnyét, Buric. Német Toni gyorsan válaszolt méghozzá centerből, 4:5. Kő kemény párharcokat vívtak a játékosok a vízben, egy ilyen után büntetőhöz jutottunk, Manhercz pedig kíméletlenül bevágta, egyenlő. Újra Buric érkezett középen egy emberelőnyös figurában, újra Horvátország vezetett. Konarik Ákos szintén fórból egyenlített. Idegőrlő volt a játék. Kharkov harmadik gólja sem volt kicsi, rajta kívül Buric is háromnál járt ekkor. A születésnapos Vígvári Vendel egyenlített ismét. Basic létszámfölényes bombájánál Vogelnak nem volt esélye, 7:8-nél vágtak neki az utolsó negyednek.
Jansik Szilárd emberelőnyben a falból egyenlített. Egyik oldalon sem jöttek a gólok, a kapufáról kifelé csorogtak a labdák. Marinic Kragic büntetőből juttatta vezetéshez csapatát, úgy éreztük Jansikkal szemben könnyű síppal fújták be az ötöst. Angyal is kiharcolt egy büntetőt a túloldalon, de Manhercz a felső kapufára lőtte azt. Újabb ötös a horvátoknak, Marinic Kragic újra eredményes volt, 8:10. 2 perc 7 másodperc volt ekkor hátra, Varga Zsolt időt kért. Fél perccel a vége előtt ötmétereshez jutottunk, a bírókat dobálták, a horvát kispad reklamált… Jansik pedig szépített. Húsz másodperccel a vége előtt a horvátoknál volt a labda és már nem adták ki a kezükből. Európa-bajnoki ezüstérmes Magyarország!
Az ünneplés azonnal elkezdődött, egy szurkoló is be akart ugrani a medencébe, de őt gyorsan elkapták a biztonságiak, nem úgy a dobálókat, akik folytatták tevékenységüket. Jansik mindenkit megpróbált még győzködni a döntéshozók közül, de ilyenkor már nem volt esélye változtatni az eredményen. Csalódottan vonultak el a magyar játékosok, akik így is hatalmas eredményt értek el a világbajnoki hetedik hely után, kis híján megvédték címüket. De ami Budapesten sikerült Spanyolország ellen, az Splitben a hazai válogatott ellen már nem. Szép volt, fiúk!
Vízilabda Európa-bajnokság, döntő:
Magyarország–Horvátország 9:10 (3:3, 0:1, 4:4, 2:2)
Split, v.: Margeta (szlovén), Alexandrescu (román)
Magyarország: Vogel Soma, Lévai Márton (kapusok) – Angyal Dániel, Manhercz Krisztián 1, Konarik Ákos 1, Nagy Ádám, Molnár Erik 2, Zalánki Gergő 1, Burián Gergely, Német Toni 1, Fekete Gergő, Jansik Szilárd 2, Vígvári Vendel 1.
A bronzmérkőzést a spanyolok 7:6-ra nyerték Olaszország ellen. Az ötödik helyet a görögök szerezték meg a franciák előtt, míg a hetedik pozícióban Georgiát legyőzve a montenegrói válogatott zárt.