Az olimpia lebeg a komáromi kajakos szeme előtt
Bizonyította: Elbírja a hajót
A mindössze 22 éves Gamsjäger Lisa-Maria pályafutása során már rengeteg mindenen ment keresztül. A biztató kezdés után jött egy év versenyzés nélkül, ezt követően jöttek az újabb sikerek, a magyar korosztályos válogatott, majd Budapest és egy nagy törés, egy egyéves kihagyás, majd a visszatérés.
Lisa az utóbbi néhány hétben ott volt a felnőtt Európa-bajnokságon (K1 200 m – 12. hely, K2 500 m – 9. hely) és az U23-es Eb-n is (K1 200 m – 6. hely, K2 500 m – 3. hely). A céltudatos kajakossal még a kontinenstornák előtt beszélgettem.
Kedves történet ahogy kajakozni kezdtél. Elmesélnéd hogyan is indult a pályafutásod?
Amikor 8 vagy 9 éves voltam a nagyszüleimmel mentem a Tátrába egy egyhetes kirándulásra, ahol lebetegedtem. Mivel nem tudtam semmi mást csinálni, csak TV-t néztem. Az Eurosporton vadvízi kajakozást adtak. Ez nekem nagyon megtetszett és én azon a napon eldöntöttem, hogy én vadvízi kajakos leszek. Amikor hazajöttem, azonnal szóltam anyunak, hogy nézzünk utána, hol tudom ezt elkezdeni. Kiderült, hogy legközelebb Bősön vagy Pozsonyban van erre lehetőség. Anyukám mondta, hogy az iskola mellett nem tudjuk megoldani az utazást.
De nem hagytam annyiban, kijelentettem, hogy valamit ki kell találni, ami hasonló. Az egyik legjobb barátnőm kajakozott és anyukám felvetette, hogy akkor kezdjem el én is azt, itt Komáromban. El is mentem az első edzésre, de anyukámnak ekkor már annyira nem tetszett a dolog, mert elég vékony kislány voltam. Ő mindig azt szerette volna, hogy valami nőieset csináljak. Táncoltam is az iskolában, az neki jobban bejött. Mindig azt kérdezte, hogy fogom elbírni a hajót és ismételgette, hogy vékony vagyok és ez nem nekem való. Én viszont ellenkeztem és közöltem, hogy versenyezni akarok és olimpiára fogok menni.
Egy hónappal az után, hogy elkezdtem, már mentem az első versenyemre, ahol harmadik lettem. Nagyon örültem, bár a futam után sírtam, mert annyira fájtak a kezeim. Akkor még 2 000 méter volt a táv, az első két-három évben mindig azon mentem, nem nagyon volt rövidebb futam a gyerekeknek. A következő két versenyen is harmadik lettem, utána kétszer voltam második, majd elkezdtem nyerni. 14 éves koromig nem is győztek le Szlovákiában.
Már nem akartál a vadvízre átmenni? Megfogott, hogy síkvízen jönnek az eredmények?
Megfogott, nem tudnám már elképzelni, hogy vadvízen megyek. Örülök, hogy itt maradtam, ez az én sportom. Bár néha olyan hullámok vannak a versenyeken és annyira fúj a szél, hogy azt hiszem vadvízen vagyok.
Legalább egyszer azért kipróbáltad, raftingoltál esetleg?
Nem, sosem. Aztán lehet abban jobb lennék (nevet).
Hogyan kerültél Magyarországra?
Jobban szerettem volna fejlődni és mivel Magyarország az egyik legfejlettebb kajak-kenuban, úgy döntöttem az lesz a megfelelő helyszín. Először Győrbe kerültem. Ott elkezdtem a középiskolát a sportgimiben. Egy évig viszont nem versenyezhettem, mivel nem kaptam meg az állampolgárságot. Akkor csak edzettem. 15 éves koromban nyertem meg az első magyarországi futamomat és onnantól 17 éves koromig nyertem sorban. Itt már 200-tól 2 000 méterig minden távon mentem. Egyre inkább rájöttem, hogy a két rövidebb lesz az én terepem. Idősebbekkel is sokat versenyeztem, ahol szintén elég jó eredményeket értem el.
Miért van az, hogy a sprinterek nem szeretik a kilométeres távot annyira és fordítva?
200 méterre születni kell. Azt nem lehet megtanulni. Aki viszont sprinter, az meg tudná tanulni az ezrest is. Nekem ez nem célom. Ha az idei olimpia után kiveszik a 200-as távot a programból, akkor én az 500-ra fogok ráállni. Mondhatjuk, hogy azon is ugyanolyan jó szinten vagyok, csak egy kicsit jobban szerettem a legrövidebbet. Idén megnyertem mindkét távon a válogatót Szlovákiában, de mivel nem akartam sok számban indulni és lefárasztani magam, kihasználtam, hogy még versenyezhetek 200-on. 500-on párost megyek az Eb-ken és a vb-ken is.
Volt a magyar vagy a nemzetközi mezőnyben példaképed, aki nagyon inspirált?
Sokáig Janics Natasa volt a példaképem. Ő 200-on és 500-on volt olimpiai bajnok. Volt tőle egy könyvem is, amit szerettem. Ráadásul neki is voltak vándorlásai az országok között. Igaz nekem azért nem annyi (nevet). Utána viszont lett egy új példaképem, akivel idén versenyezni fogok. Ő Lisa Carrington. Az új-zélandi kajakos 2011-től minden versenyt egy hajóhossz előnnyel nyer, kétszeres olimpiai bajnok. Nagyon szimpatikus a személyisége is. Az ő helyére szeretnék belépni majd a következő olimpián.
A magyarországi években is jöttek sorra az eredmények. Szinte azonnal bekerültél a válogatottba is, világversenyeken is indultál, mi történt, hogy mégis abbahagytad?
Győrben egy fiúcsapatban edzettem, viszont szétesett a társaság, mivel két edzőnk volt és ők összevesztek. Az utolsó évben már felkerültem Budapestre a Honvédhoz. Nagyon szerették volna, hogy átmenjek és én is úgy gondoltam, hogy jobb lesz. Bekerültem egy női csapatba. Az volt a fejemben, hogy remek lehetőség olimpiai bajnokokkal, sikeres, világversenyeken érmes kajakosokkal és a legjobb fiatalokkal edzeni. Tévedtem.
Nem fogadtak be. Ennek az oka lehetett, hogy fiatalabb voltam, voltak sikereim, és talán a konkurenciát látták bennem. Nem tudom mi volt a háttérben. Nem tudtam ez ellen mit tenni, és mentálisan a padlóra kerültem. Hetente kétszer jártam pszichológushoz. Edzésekre már feszülten, visszafogottsággal jártam, mivel nem éreztem jól magam abban a közegben. Jött az érettségi éve is, ami még nehezebbé tette az egészet. Tanulás, edzés, pszichikai gondok… Nem is tudtam az első válogatón eredményt elérni. Ekkor mondtam, hogy én ezt nem folytatom tovább.
Egy évig dolgoztam, többek között itt is (interjúnk a De Luxxe kávézó teraszán készült). Nagyon tetszett az is. Mindig szerettem emberek között lenni, így pincérkedni is. Ez most sem változott, nyitott, barátságos vagyok és szeretek beszélgetni. Nem szeretek egyedül lenni.
Mindig volt egy másik álmom is, az pedig a repülés. Nagyon sokat próbálkoztam, hogy légiutaskísérő legyek. Több válogatáson is részt vettem. Nagyon nehéz bejutni egy légitársasághoz, mivel sok a jelentkező. Próbáltam az Emiratest, ahová szinte lehetetlen volt felvételt nyerni, hiszen oda már a tapasztaltakat keresték. Érthető, ez a világ egyik legjobb és legnagyobb légitársasága.
Ahogy a sportban az olimpia, itt is egyből a csúcs volt a célod.
Természetesen (vágta rá hihetetlen határozottan). Mindenben maximalista vagyok, próbálom a legtöbbet kihozni magamból. Nagy célokat kitűzni magam elé, mivel szeretek nagyot ugrani (nevet). Eddig be is jött.
Az Emiratesnél az utolsó körben estem ki. Így próbálkoztam a WizzAirnél. Onnan sokan tudtak bekerülni a dubaji társasághoz. Elsőre fel is vettek. Szerettem volna tapasztalatot szerzeni és az angol tudásomon is javítani. Be is fejeztem a tréninget, de közbejött a koronavírus. Ez keresztülhúzta a tervem. Bő egy éve elbocsátani kezdték a légiutaskísérőket, nem felvenni a fiatalokat. Nekünk így esélyünk sem volt, hogy megkapjuk a szerződést. Visszajöttem Komáromba dolgozni. Csakhogy nem találtam a helyem. Ezért egyfajta feszültséget éreztem magamon. Hiányzott a versenyzés, az érzés amikor nyerek, az edzések, az hogy küzdeni kell valamiért. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom újra.
Az alatt az egy év alatt sportoltál valamit?
Jártam futni és kondizni, mert nem tudtam megülni a fenekemen. Volt, hogy munka után is elmentem edzeni, hiszen gyerekkoromtól nagyon ritka volt az olyan, hogy én nem mozogtam. De nem végeztem olyan edzést, amivel a kajakban fejlődhettem volna.
Szeretsz edzeni?
Nagyon szeretek. Futni, kondizni, kajakozni is. Sokszor van, hogy úgy kell leállítaniuk a többiek: „Lisa ne eddzél, mert ez már sok lesz.”
Akkor amellett, hogy rászülettél a 200-ra, még szorgalmas is vagy?
Inkább maximalista, de a szorgalom is benne van. Ha valamit a fejembe veszek, akkor azt meg kell csinálnom. Versenyeken is fejben nagyon erős tudok lenni. Szerintem a versenyzés 80 százaléka azon múlik. Ha fejben nyerek, akkor nyerek. Ha fejben nem megy, akkor esélyem nincs.
Ezt vesztetted el az utolsó magyarországi évben? Edzésre sem szívesen mentél és fejben sem tudtál koncentrálni?
Igen. Az edzés sem ment és így pszichikailag is jöttek a gondok. Nem volt önbizalmam és elnyomottnak éreztem magam. Ebből pedig adódott, hogy a versenyek sem sikerültek.
Azért maradtak olyanok is, akikkel megmaradt a jó viszony?
Természetesen. A győriek közül is, de Budapesten is vannak barátaim. A női csapaton kívül, akikkel edzettem, mindenkivel jóban vagyok, még például Hüttner Csabával is, aki jelenleg a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya.
Amikor ott a távozás mellett döntöttél, hogyan reagáltak a többiek?
Az edzőm, akinél a fiúknál voltam, mondta, hogy jöjjek vissza. Többször is kifejtette, hogy fel tudjuk hozni a teljesítményemet a korábbi szintre. De akkor kezdtem el a légiutaskísérő képzést, így nemet mondtam.
Térjünk vissza a visszatéréshez.
Először felkerestem a kicsik edzőjét itt Komáromban, Dosúdil Ferot. Rákérdeztem milyen lehetőségeim lennének. Ő mondta, hogy bármikor, amikor úgy érzem, kezdhetem, ő szerez nekem hajót, lapátot. Miután beszéltem vele telefonon, felkerestem Likér Petit, mivel szerettem volna az ő csapatában edzeni.
Ismét az egyik legjobbat, a legmagasabb szintet szeretted volna elérni.
Igen. Viszont úgy volt, hogy leghamarább csak szeptemberben kezdhettem volna nála. Ez volt június végén, még 2020-ban. Mondtam neki, hogy mindent meg fogok tenni, hogy hozzá kerüljek. Azt mondta, hogy a szlovák bajnokság után, szeptemberben majd eldönti, hogy csatlakozhatok-e hozzájuk. Elég jó eredményeim lettek, 200-on megelőztem a mostani K2-s társamat is, második lettem. Számomra is nagy eredmény volt ez, mert akkor csak úgy edzegettem. Az utolsó hónap volt csak keményebb, amikor már a versenyre készültem. De valójában fél év sem volt a visszatérés és a verseny között.
Utána már egyből jöhetett Likér csapata?
Még a szlovák bajnokságon odajött hozzám. Megmondta, hogy két hét pihenő és kezdjük a munkát. Elindult a felkészülés. Februárban voltunk 7 hétig Amerikában is edzőtáborozni, ami nagyon felhozott. Idén a célom az volt, hogy felnőtt Európa-bajnokságon és világbajnokságon induljak. Tokió még nem volt ott a tervek között.
Pedig nem sok kellett hozzá az olimpiai-selejtezőn.
Nem, de még mindig van esély, hogy esetleg indulhatok szabadkártyával. Mivel a versenyen az orosz lány rossz rajtszámmal indult. A másik, hogy mindig osztanak pluszban 1-2 szabadkártyát. De nem várom ezt. Ha kapok, persze nagyon fogok örülni, de nem várnék nagy eredményeket az olimpián. Ha nem megyek, akkor viszont előttem van a felnőtt és az U23-as Eb és vb. Utóbbiakról már éremmel szeretnék hazajönni. A felnőtt versenyeken célom döntőbe kerülni és benne lenni az első hétben. Ez nekem hatalmas eredmény lenne, mert akkor látnám azt, hogy tényleg sokat fejlődtem ebben az egy évben. Jövőre már szeretnék az első ötben lenni egyesben, párosban pedig szeretnék érmet nyerni. A fő célom a párizsi olimpia, ahonnan már szintén éremmel szeretnék eljönni.
Van benned még izgalom, ha egy Európa-bajnokságon nagy nevekkel csatázhatsz? Gondoltad volna egy éve, hogy velük versenyzel majd?
Nem gondoltam, hogy most velük fogok versenyezni, de ez méginkább feldob. Örülök, hogy erős a mezőny, mivel így fogom igazán látni, hogy milyen szinten vagyok és mennyit kell fejlődnöm. Alig várom, hogy versenyezhessek, mert mindig is ez volt az álmom.
Még a komáromi csapat versenyzője vagy?
Hivatalosan Komáromért versenyzek, a pozsonyi ŠKP nem keresett meg, de remélhetőleg az Eb és a vb után felveszik velem a kapcsolatot. A támogatások szempontjából nekem is jobb lenne náluk edzeni és versenyezni.
Profi versenyzőnek vagy mondható, vagy még profi szinten készülő amatőr?
Én ezt már profi szintnek mondanám, hiszen egy felnőtt Eb-n és vb-n fogok indulni, de még nem kapok érte fizetést. A szövetség és a komáromi klub ellenben ad támogatást, ami segít az edzőtáborokban, a versenyekben, így tudom rendesen csinálni a felkészülésem. Remélhetőleg januártól már itt is szintet tudok lépni.
Az edzéseken a fiúk vannak a többen, a rutinos rókáktól a fiatal tehetségekig, és ketten vagytok lányok. Hogyan fogadtak, milyen a közösség?
Kicsit féltem, mivel bennem voltak a korábbi traumák. De megleptek, mivel nagyon rendes velem mindenki, segítenek, segítünk egymásnak, befogadtak. Mariana Petrušovával is nagyon jól kijövünk, barátnők vagyunk, párosban is együtt megyünk.
Vele már gyerekként is versenyeztetek együtt, ugye?
Igen. Egyidősek vagyunk és már 9-10 évesen is párosoztunk és akkor is mindig nyertük a versenyeket. Vannak már azokból az időkből is páros bajnoki aranyaink. Most visszatértünk egymáshoz azzal a különbséggel, hogy helyet cseréltünk. Ő van elől, én hátul.
A beülésekkel sokat variálnak a párosoknál és a négyeseknél is. Mi ennek a pontos metodikája?
Egy páros hajóban elöl inkább az szokott ülni, aki kisebb. De ez sem mindig igaz, hiszen van példa a fordítottjára is. A lényeg, hogy meg kell próbálni így is, úgy is, és meg kell találni az ideális összeállítást. Én magamról tudom, hogy hátul komfortosabban érzem magam, mivel ott jobban ki tudom teljesíteni az erőmet. Az első beülőben nem tudok olyan iramot diktálni, ami megfelelő lenne, azt nem érzem annyira.
Jelenleg a szlovák női mezőnyben ti vagytok a két legjobb versenyző. Anno Magyarországra azért mentél, hogy nagyobb legyen a versenyhelyzet. Melyik a jobb? Nyugalmat ad, hogy ti vagytok a szlovák női kajak csúcsa?
Nekem megadja ez a helyzet a kiegyensúlyozottságot. Magyarországon voltunk akár 40-en is, akik rajtoltunk egy versenyen és mindannyian hasonló szinten voltunk. Sokszor a szerencse választott el, hogy én egy világbajnokságon induljak. Az Eb-ken ott voltam, mert a 2. vagy 3. helyre mindig odaértem, de hiányzott az a kicsi, ami az elsőhöz kellett volna. Itt vagyunk ketten, mindenkinek jut versenyszám, megvan a páros is, így csak az edzésekre összpontosíthatok.
Említettük már az olimpiai selejtezőt. Ott második lettél. A futam közben ilyenkor érzed, hogy csak egy kicsi kéne, hogy meglehetne az első hely is?
Én futam közben mintha egy buborékban lennék. Nem látok, nem hallok, csak megyek. Szokta is az edzőm kérdezni, hogy mennyi kellett hozzá, mennyivel volt előttem? Mindig azt válaszolom, hogy nem tudom. Ha beérek a célba akkor se tudom mindig, hogy hányadik is vagyok. Most az orosz lány, Natalia Podolskaya elég magabiztosan nyert, azt tudtam, hogy ő előttem van, viszont nem tudtam, hogy második lettem. Aztán jöttem rá, hogy én is egy fél hajóval előztem meg a harmadikat. Nataliáról tudtam, hogy nagyon jó versenyző, ő már 27 éves. Világbajnokságokról, Európa-játékokról, Európa-bajnokságokról is vannak már érmei, egy sikeres versenyző. Kívántam neki, hogy megcsinálja, hiszen eljött az ideje, hogy olimpián szerepeljen. Örültem neki, hogy ő nyert.
Utána jött a világkupa-futam, de azon nem indultál.
Én szívesen indultam volna, mert a mezőnyt elnézve meglehetett volna ott az érem. Viszont mivel elég sokat versenyzünk, jön a felnőtt és az U23-as Eb, amire koncentrálni kell, most az kimaradt. Jövőre ellenben mindenképp szeretnék indulni és jó eredményt elérni mindkét világkupán, mivel nem lesznek válogatók.
Megfordult az a fejedben, hogy ha nem jött volna az egyéves kihagyás, akkor meglehetett volna az a fél hajó, amivel az orosz lány megelőzött pár hete?
Gondolkodtam ezen. Arra jutottam, hogy ha ebben a formában indultam volna a 2019-es világbajnokságon, akkor biztos vagyok benne, hogy ott lettem volna az első nyolcban. Az pedig már kvalifikált volna az olimpiára. Szerintem ez a válogató sokkal nehezebb volt, mint 2019-ben a döntő.
Az idei évben titkon remélsz egy érmet valamelyik felnőtt versenyről?
Nézve a mostani Eb-mezőnyét én boldog lennék a döntővel. 22 évesen nagyon örülnék a döntő 7. helyének is. Az U23-ason már szeretném, ha valamit a nyakamba akasztanának. A világbajnokságokon is hasonlók a tervek, de odáig még sok idő van, a nyáron még sokat lehet fejlődni, úgyhogy azt még meglátjuk.
A tokiói szabadkártyák sorsa mikor dől el?
Ez egy nagyon jó kérdés. Már tűkön ülök (nevet).
Pedig azt mondtad, nem várod és nem számolsz vele.
Azért mégis bennem van, hogy ott az esély. Sok országban most voltak a válogatók, úgyhogy gondolom, hogy néhány héten belül már eldől.
2024-ben már komolyabb a cél?
Természetesen. Úgy vagyok vele, hogy ha már olimpiára megyek, akkor mindenképp éremmel szeretnék visszajönni. Pont az a három év kell a felkészülésben, hogy arra a szintre jussak. Persze szeretnék már érmet előtte is vb-ről és Eb-ről, de ahhoz még kell idő, hogy beérjek.
Újabb négy év múlva Amerika a rendező.
Természetesen szeretnék még Párizs után is ott lenni, nem csak az az egy van a szemem előtt. 2028-ban Los Angeles lesz a házigazda, ami még egy plusz motiváció a helyszín miatt is. Ott akár még jobb eredményt lehet elérni, mert pont ideális korban leszek.
Egy korábbi interjúban felmerült, hogy a közösségi médiában is aktív vagy. Tudatosan népszerűsíted magad vagy az egész sportágat?
A TikTokot jelenleg nem használom. Instagramon próbálok több képet, videót feltenni az edzésről, a kajakozásról, az étkezésről, a sportól és arról, ami az életemhez kapcsolódik. De nem hírnevet szeretnék szerezni ezzel, hanem inkább a támogatások, együttműködések lennének, amik így könnyebben jöhetnének. Ezzel is a pályafutásomat tudnám segíteni. Konkrét célom nincs az Instagrammal. Sőt, most próbálom is mellőzni, mivel sok időt vesz el a mindennapokból és a koncentrációt is bontja. Minél kevesebb időt szeretnék tölteni ezeken a felületeken.
A versenyeken akkor például kevesebbet van kezedben a telefon?
Szerintem pszichikailag ront ez mindenkin. Az Instagramon látott képek például nem az igazságot mutatják. Nagyon sok az olyan tartalom, ami nem valóságos. Legyen szó sportolókról, nőkről, mindenről. Ez manipulálja az embereket.
Gondolkodtam már ezen. Lapozgatom a telefonomban ezeket az alkalmazásokat, majd leteszem, de ha jön az értesítés már újra a kezemben van és kezdődik minden előlről, miközben semmi hasznosat nem ad. Csak elveszi az időmet, a figyelmemet. Ki is próbáltam, hogy egy hétig teljesen kitöröltem ezeket az appokat. Sokkal több időm volt, sokkal jobban éreztem magam. Nem hiányzott. A számomra fontos emberekkel beszéltem WhatsAppon, telefonon, vagy találkoztam velük.
Most viszont várom a híreket és telefon nélkül ez már nehéz. A legjobb lenne szerintem ha ezek a közösségi oldalak nem lennének, de sajnos a mindennapjaink részeivé váltak. A versenyeken is azt tervezem, hogy maximum este nézek majd fel, de lehet még akkor sem. Így jobban fogok tudni saját magamra koncentrálni.
1 thought on “Az olimpia lebeg a komáromi kajakos szeme előtt”