Likér Péter: A csapatot össze kell tudni rakni, ez az edző feladata
Komáromban hétfő délután a Klapka téren fogadták az 500 méteren bronzérmet szerző kajaknégyes tagjait és edzőiket, valamint az egység gyúróját.
A K4 tagjai, Samuel Baláž, Denis Myšák, Vlček Erik, Botek Ádám, edzőik, Likér Péter és Wiebauer Andrej, valamint a gyúró, Viszlai Igor együtt érkeztek meg a téren felállított színpadra. A Tokióból hazatérő sportembereket a műsorvezető, Drahu Dobrovičová, a komáromi Kajak & kanoe klub elnöke, Demin Viktor, a klub korábbi elnöke, a legendás komáromi kajaknégyes edzője, Soós Tibor és Komárom polgármestere, Keszegh Béla köszöntötte.
A kivetítőn pörögtek a kajakosok képei az olimpiáról, a korábbi világversenyekről, de a gyerekkorukba is betekintést nyerhettünk. Eközben mindegyikük kapott egy-egy kérdést, majd pedig a több száz szurkolónak adták át a díszvendégeket. Természetesen a leghosszabb sorok a komáromi Vlček Erik, a virti Botek Ádám és a szintén komáromi edző, Likér Péter asztalánál kígyóztak, de Baláž és Myšák is rengeteg autogramot osztott ki, valamint készültek közös képek is.
Elsőként a sikeredzőt, Likér Pétert szólítottam meg, aki szűkszavúan osztotta meg gondolatait a komáromi forgatagban. „Teljesen mindegy, hogy fiatalok vagy idősebbek ülnek a hajóban, egy csapatot minden sportágban össze kell tudni rakni. Ebben a legfontosabb feladata az edzőnek van. A közel 40 éves Vlček Erik a csapat legidősebb tagja volt és neki nem volt szüksége plusz motivációra, hiszen ő pontosan tudta mit akar” – válaszolta az edző, utalva arra, hogy a másik három kajakos még a húszas évei első felében jár.
„Öt év az nem négy, minden egyes nap sokkal hosszabb volt. Plusz ott volt a sérülés is, de a felkészülés ugyan olyan igényes volt, mint a többi. A következő hároméves időszakban más lesz a munka. A fiúkra és a lányokra is más munka várj majd” – utalt a már említett érmes férfi versenyzők mellett a szintén nála edződő Mariana Petrušovára, valamint Gamsjäger Lisa-Mariára, akinek a pályafutásáról ide kattintva olvashatnak többet. „Az első cél, hogy szeretnénk majd a lányokkal is kijutni. Ez a legfontosabb, nem eredményről beszélnék most” – folytatta Likér a két tehetséges hölgy kapcsán.
A sokat megélt komáromi tréner Japánból hazafelé az aranyérmes brazil fociválogatott tagjaival is találkozott, Dani Alvessel pedig közös kép is készült: „Pont mellette ültem a repülőn. Az egész brazil csapattal együtt utaztunk. Beszélgettünk és az edzőjük hozott nekem egy mezt, amit az összes játékos alá is írt. Ez is egy nagy élmény volt.”
Likér Péter még a színpadon állva kiemelte, hogy volt még egy komáromi edző az ötkarikás játékokon. Kristína Medovčíková a brit válogatott trénereként volt jelen és versenyzője egyesben a nyolcadik helyen végzett, így neki is járt a taps az összegyűlt tömegtől.
Az esemény végén Botek Ádámmal és a hatodik olimpiájáról hazatérő Vlček Erikkel is beszélgettem. A velük készült interjúk a következő napokban kerülnek fel oldalunkra.
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you. https://www.binance.info/pl/join?ref=OMM3XK51
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.
Tỷ lệ hoàn trả (cashback) tại XN88.com lên tới 1.5% mỗi tuần – chơi càng nhiều, hoàn càng lớn. Đây là lợi thế vượt trội so với các nhà cái khác. TONY03-18H
Nhà cái uy tín app slot365 không chỉ nổi bật ở sự đa dạng dịch vụ mà còn được đánh giá cao nhờ vào hệ thống vận hành ổn định và uy tín được xây dựng qua nhiều năm. Nhờ có giấy phép hợp lệ từ Curacao eGaming cùng sự giám sát chặt chẽ từ PAGCOR, trang này ngày càng khẳng định được vị thế trong lòng người chơi toàn cầu. TONY03-27O