SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Mocsiék simán nyertek San Marinóban

Fotó: facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg

Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott simán, 4-0-ra győzött San Marino vendégeként az Európa-bajnoki selejtezők keddi játéknapján.

A magyarok első találatát Baráth Péter szerezte a 29. percben, majd a 74. percben a korábban gólpasszt jegyző Skribek Alen volt eredményes. A 82. percben ismét Skribek talált a hazaiak kapujába, míg a végeredményt a hajrában csereként beálló Kiss Tamás állította be a 91. percben. A mérkőzésen végig a pályán volt a Haladás felvidéki védője, Mocsi Attila.

Gera Zoltán szövetségi edző együttese a múlt csütörtöki nyitókörben Gyirmóton 2-1-re alulmaradt Izraellel szemben, legközelebb októberben lép pályára, amikor 8-án Lengyelországot, majd 12-én Németországot fogadja. A csoport hatodik gárdájával, Lettországgal november 12-én találkozik először, négy nappal az izraeli visszavágót megelőzően.

A kontinensviadal selejtezőit kilenc csoportban bonyolítják le, az első helyezettek és a legjobb második – a hatodik helyezettek elleni eredményeket nem számítva – automatikusan kijut a Georgiában és Romániában 2023 nyarán sorra kerülő tornára. A másik nyolc csoportmásodik oda-visszavágós párharcot játszik jövő szeptemberben.

U21-es Európa-bajnoki-selejtező, B-csoport, 2. forduló:

San Marino-Magyarország 0-4 (0-1)
Serravalle, v.: Davey (északír)
Gólszerzők: Baráth (29.), Skribek (74., 82.), Kiss T. (91.)

San Marino: Colombo – Nanni (Rastelli, a szünetben), Moretti (Santi 84.), Tomassini, Franciosi (Pasolini 84.) – Matteoni – Cecchetti, Ciacci, Dolcini (Gasperoni 70.), Contadini – Pancotti (Toccaceli 60.)
Magyarország: Hegyi – Bukta (Szűcs K. 83.), Mocsi, Varju, Csontos – Baráth P., Csongvai (Csonka 83.) – Skribek, Szendrei (Tamás O. 83.), Szánthó (Komáromi 17.) – Tóth-Gábor (Kiss T. 83.)

Gera Zoltán irányítása alatt ez volt az első tétmérkőzés, amelyet megnyert a magyar U21-es válogatott.

A csoport további eredményei:
Lengyelország-Izrael 1-2 (1-1)
Lettország-Németország 1-3 (1-2)

A csoport állása: 1. Németország 6 pont (9-1), 2. Izrael 6 (4-2), 3. Magyarország 3 (5-2), 4. Lengyelország 3 (3-2), 5. Lettország 0 (1-5), 6. San Marino 0 (0-10)

MTI

1 thought on “Mocsiék simán nyertek San Marinóban

  1. Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük