Még Vatikántól nem kaptunk ki…

Mintha egy rémálom újságcímét írnám le: A magyar válogatott az idei évben kikapott Andorrától tétmeccsen, majd Luxemburgtól egy felkészülési találkozón. Majdnem pontosan két éve még pótselejtezőket nyertünk…

Nagy várakozás előzte meg Szélesi Zoltán bemutatkozó mérkőzését. Mint ahogy nagy várakozás előz meg Magyarországon minden válogatott meccset. Mert a szurkolók a legrosszabb után is képesek hinni a válogatottban. Még Andorra után is. A szurkolók bíznak a játékosokban, akik, legalábbis csütörtök este úgy tűnt, saját magukban nem hisznek.

Többször elhangzott az M4 Sport stúdiójában és Hajdú B. István szájából is, hogy a játékosoknak bizonyítaniuk kéne az új szövetségi kapitánynak. Nos. Mindent lehetett látni a mérkőzésen, csak azt nem, hogy valaki mindent megtenne. Szomorú, hogy a magyar bajnokság egyik középcsapatának nevezhető, a hétvégén (hivatalosan) saját közönsége előtt a sereghajtótól kikapó, Diósgyőr játékosa, Ugrai lehet az első félidő legjobbja. Azé az első félidőé, amelyben egy szépségdíjas gólt kapunk a belga másodosztály középcsapatának támadójától. Aurelien Joachim egy gyönyörű csel után Kovácsik lábai között szerzett gólt. Persze ekkor még jött Nikolics, de utána meg jött a második félidő.

Mit várunk viszont akkor, amikor a sokak által legjobbnak vélt magyar egy olyan csapatban játszik, ahol a mértékadó Transfermarkt oldalán csapattársai még beárazva sincsenek? (Itt jegyezném meg, hogy a magyar másodosztály játékosai, rendelkeznek piaci értékkel az oldalon, még ha nem is sokkal.)

Mit várunk akkor, amikor Priskin Tamás jön be a cserepadról? Nem bántva a komáromi születésű csatárt, ugyanis az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb magyar támadójáról van szó, akit kifejezetten kedvelek is, de az idei őszi szezonban formán kívül játszik. Más kérdés, hogy a padon maradó Böde sem lőtt több gólt az idényben nála…

Ezen már Risitas sem nevet

Mit várunk akkor, ha a legtehetségesebb kerettagnak tartott Nagy Ádám csupán 182 percet játszott eddig klubcsapatában?

Azt várjuk, hogy legalább küzdjenek a játékosok, és hogy Luxemburg ellen ne arra keljen fogni a vereséget, hogy – az egyébként nem jobbhátvéd – Lovrencsics Gergő piros lapot kapott. Addig viszont, amíg a magyar játékosok több ezer és tízezer eurókat keresnek Magyarországon vagy a világ végén, ne várjuk, hogy olyan teljesítményt akarnak nyújtani egy válogatott meccsen, amivel eladhatnák magukat külföldre, ahol meghajtanák őket, még edzésen is. Mert az egyértelmű, hogy nyugaton, de már Lengyelországban is keményebb a tréning, mint itthon. Minden külföldre kerülő magyar ezt nyilatkozza először.

Még egy költői kérdés: Mitől ér többet az olasz kupában és bajnokságban lejátszott 182 perc, vagy az Egyesült Arab Emírségekben 494, mint a Lengyelországban és nemzetközi meccseken teljesített 1300? Lehet nem Dzsudzsáknak kellett volna belső középpályást játszania, ha van egy nála erősebb bajnokságban is néhány héttel ezelőttig szerepet kapó középpályásunk.

Keressük meg azért a pozitívumot is az évben. Vatikán még nem győzte la a magyar válogatottat! Még jó, hogy nem játszottunk velük, az ő játékosaiknak ugyanis hitük biztosan van, így pedig lehet még tőlük is ki tudnánk kapni.

A cikk eredetileg 2017. novemberében a Bumm.sk oldalon jelent meg.

Még több cikk a magyar válogatottról.