Máté Zsuzsanna: Nem szabad a kardunkba dőlni
Csak a fejüket fogták: Magyari Alda, Máté Zsuzsanna, Horváth Brigitta, Garda Krisztina és Mahieu Geraldine (b-j). Fotó: MTI/Illyés Tibor
A magyar női vízilabda-válogatott a spliti Európa-bajnokság első napjának zárómérkőzésén Görögországgal mérkőzött és szenvedett 8:9-es vereséget.
A meccs elején a labdát, ahogy azt megszokhattuk az utóbbi világversenyeken, Vályi Vanda hozta el, de nem sikerült góllal zárni az első támadást. A második magyar akciónál emberelőnybe kerültek Gurisattiék, a Fradi új igazolása pedig be is lőtte az első gólt. A görögök kettővel válaszoltak és az ötödik percben már náluk volt az előny. Gurisatti a második emberelőnyből is betalálhatott volna, de a kapufa mentett, a következő támadásból pedig a görögök a harmadik góljukat is megszerezték. A negyed vége előtt a görögök is lőttek egy kapufát, így maradt az 1:3 az első szünetben.
A második ráúszásnál a görögök részéről Ninou alaposan elcsalta a távolságot az indulásnál, és meg is előzte Vályit. A 2. percben Vályi és Faragó úszott meg, előbbi önzetlen volt, így utóbbi jegyezte a második magyar gólt. Nem sokkal később a görögök ötméterest rontottak, Peresztegi-Nagy góljával 3:3-nál egyenlített Magyarország. A görög válogatott viszont két góllal válaszolt, a nagyszünetben 3:5 volt az állás.
Bíró Attila a harmadik negyedre változtatott a kapuban, Magyari helyére érkezett Kiss Alexandra, aki egy emberhátrányos védéssel mutatkozott be az Európa-bajnokságon. Görögország azonban ez után is betalált egy védelmi megingás után. Gurisatti révén zárkózott újra közelebb a magyar válogatott, 4:6. Rögtön a középkezdés után Szilágyi szerzett labdát, majd egy kiállítást is kiharcolt, a kispadtól pedig jött az időkérés, de gól nem született. Az utolsó nyolc perc előtt 4:6 volt az állás.
Vályi a harmadik és a negyedik játékrész elején is megnyerte a ráúszást, a harmadik sikere után pedig Gurisatti lőtt újabb gólt emberelőnyből. 6 perc 15 másodperccel a vége előtt Szilágyi Dorottya egy lapos lövéssel lepte meg a görög kapust, a labda szinte a víz alatt suhant a kapuba, 6:6. Minden kezdődött elölről. A görög válogatott büntetőhöz jutott, de Kiss remekül védte az ötöst. Három támadással később Vályi Vanda talált be, ezzel először vezetett a magyar csapat az első negyedet követően. Kiss remekül szállt be a meccsbe és sorra mutatta be a védéseket a kapuban. Ennek is volt köszönhető, hogy a Keszthelyi Rita távollétében a csapatkapitányi posztra előrelépő Garda gólja után már 8:6 volt az állás. A görögök persze nem adták fel és 1:56-tal a vége előtt egy gólra zárkóztak, majd egy perccel a vége előtt egyenlíteni is tudtak. Nyolc másodperccel az utolsó dudaszót megelőzően Faragó kiállítása után Eleftheria Plevritou emberelőnyből szép gólt ejtett Kiss kapujába, 8:9. Az utolsó magyar támadásból nem született gól, így vereséggel kezdtek Leimeter Dóráék az Eb-n
„Elöl-hátul gyengék voltunk, nem érdemeltünk győztelmet, de még döntetlent sem nagyon, függetlenül attól, hogy benne volt a végén. A görög csapat jobb volt. Kíváncsi vagyok milyen tartás lesz a lányokban. Nem kedvez, hogy 24 órán belül jön az újabb rangadó a hollandok ellen, de tudtuk, hogy ez vár ránk. Úgy gondolom, hogy van annyi a lányokban, hogy talpra álljanak és megmutassák, hogy miért vagyunk itt. Végig problémánk volt a lövésekkel, ilyen lövőszázalékkal nem lehet komoly meccset nyerni. Védekezéssel is lehetett volna nyerni, de az sem állt össze olyan szinten ahogy szerettem volna. Volt néhány perc, amikor lőttünk zsinórban 2-3 gólt, amivel elégedett lehetek, de összességében kell nézni a meccset. Ez a pár perc nem volt elég semmire. Tény, hogy sokkal több lehetőséget adtunk a görögnek, mint kellett volna. A játékosok nem segítették megfelelően a kapust, a kapus így nem tudott annyit védeni, mindenképp megérdemelt a vereségünk” – mondta a mix zónában Bíró Attila szövetségi kapitány, aki elmondta nem lehet azon gondolkodni Keszthelyi-Nagy Rita mit tudott volna hozzátenni, ő most nincs itt, nélküle kell játszani.
„Borzasztó volt, tipikus első meccs. Magunknak köszönhetjük ezt az eredményt. Dühös vagyok, bízom benne, hogy ez a düh erőt ad majd nekünk. Nagyon tompán játszottunk. Voltak jó pillanatok, mert mínusz háromról fel tudtunk állni, vezettünk is a végén. De nem most kell még elásni magunkat, fel kell állni. Szerintem vagyunk olyan jó társaság, olyan jó csapat, hogy ez nem fog problémát okozni. Ma ezt a meccset le kell zárni, lesz még nyilván megbeszélésünk. Ami jó volt, azt holnapra át kell vinni, ami rossz azt egyből ki kell javítani – kezdte Máté Zsuzsanna, akinél rákérdeztünk, hogy miért jött össze olyan gyorsan a három személyi hibája, ami után kipontozódott – Nem szeretek a játékvezetőkkel foglalkozni. Tudom, hogy bekk vagyok és benne van a kiállítás a játékomban. Az volt a hibám, hogy egy ítéletre azonnal kettőt kaptam, amivel elvágtam magamnak a játékperceket. Sajnálom, hogy nem tudtam többet segíteni a csapatot, mert úgy éreztem, hogy szoros védekezéssel meg lehetett őket zavarni. Abból is jöttünk fel a második negyedben. De nem szabad most a kardunkbba dőlni” – válaszolta kérdésünkre a felvidéki játékos, akitől azt is megkérdeztük hogyan alakult, hogy a hármas, majd az ötös után most hetes sapkában ugrott vízbe.
„Már a világbajnokságon is hetes kellett volna, hogy legyek, de végül átírták. De az is jó volt, mert Szűcs Gabi, Takács Orsi, a nagy bekkek előttem ötösben játszottak. A hetest Illés Anna adta át nekem. Ő tavaly az olimpia után befejezte a válogatott pályafutását. Nagyon jóban vagyunk és megígértem neki, hogy ebben fogok játszani” – zárta a kiskövesdi vízilabdázó.
A magyar lányok legközelebb vasárnap 19 órától Hollandia ellen ugranak medencébe.
Vízilabda Európa-bajnokság, A-csoport, 1. forduló:
Magyarország–Görögország 8:9 (1:3, 2:2, 1:1, 4:3)
Split, v.: Wengenroth (svájci), Ferrari (olasz)
Magyarország: Magyari Alda, Kiss Alexandra (kapusok) – Szilágyi Dorottya 1, Vályi Vanda 1, Gurisatti Gréta 3, Horváth Brigitta, Parkes Rebecca, Máté Zsuzsanna, Peresztegi-Nagy Kinga 1, Leimeter Dóra, Mahieu Geraldine, Faragó Kamilla 1, Garda Krisztina 1.
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?
Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me.
Để giúp bạn dễ dàng tiếp cận và trải nghiệm các dịch vụ cá cược mọi lúc, mọi nơi, nhà cái đã phát triển ứng dụng di động tiện lợi. 66b đăng nhập Ứng dụng này tương thích với cả hai hệ điều hành Android và iOS, mang lại sự thuận tiện tối đa cho người dùng. Dưới đây là hướng dẫn chi tiết cách tải và cài đặt app trên điện thoại di động của bạn. TONY03-18O