SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Kínos vereség Dunaszerdahelyen

Fotó: facebook.com/fcdac

A Fortuna Liga 14. fordulójában hazai pályán szeretett volna visszavágni a DAC az augusztusban Szeredtől elszenvedett 1-0-ás vereségért.

A találkozó szomorúan kezdődött, a csapatok az autóbalesetben elhunyt 18 éves futballistára, Nagy Adriánra és Marczell Zoltánra, Kisudvarnok nemrég elhunyt polgármesterére emlékeztek. A szerdahelyi kemény mag egy „Nyugodj békében, Nagy Adrián” feliratú molinóval búcsúzott a somorjai kölcsönjátékát töltő futballistától.

A találkozó elején a labda többet volt a hazaiaknál és akadtak is lehetőségeik, de a vendégek kontráiban is rendre benne volt a gólveszély. A 32. percben Davis gurított le egy szabadrúgást Schäfernek, a blokkolt lövése Andzouanához került, aki a védők mögé löbbölte a labdát, ott pedig Krstovič érkezett és a kapuba emelte azt, 1-0.

A szünet előtt Radić lövése nem tűnt túl jónak, de a labda kipattant Jedličkáról, amire a védőket megelőzve Morong érkezett és egyenlített, 1-1. Sajnos az öreg igazság, miszerint „az öltözőbe lőtt gól kettőt ér” szombaton is beigazolódott.

A szünet után úgy tűnt leginkább a koncentráció hiányzik a hazaiaknál és egy pillanatnyi kihagyás elég is volt Morongnak az újabb gólhoz. A vendégek a bal oldalukon léptek meg, a beadásnál ismét megelőzött mindenkit a szeredi játékos, 1-2. Morong harmadik gólját lőtte az idényban a DAC-nak, augusztusban ugyanis az ő góljával nyertek a piros-fehérek.

A szerdahelyiek ugyan próbálkoztak, de nem volt meg a kellő átütőerő a játékukban. Legközelebb Balić járt a gólhoz, de Yakubu szépen védte a lövését. A hajrában a kapus kirúgása után Muhamedbegovićot támadták meg ketten a hazai tizenhatos szélén és el is vették tőle a labdát. A segíteni igyekvő Kružliakot is átverte Karrica azzal, hogy a rövidre rúgta a labdát, ami a kapufa mellett pont befért a kapuba 1:3.

A lefújás után a szurkolók határozottan kifejezték, hogy változást szeretnének látni a kispadon, de a játékosok is megkapták a magukét. Három győzelem után most két vereségnél jár a DAC, amely a kéthetes válogatott szünet után november 20-án a Szenicét fogadja a MOL Arénában.

Fortuna Liga, 14. forduló:

FC DAC 1904-ŠKF Sereď 1:3 (1:1)
MOL Aréna, 3 175 néző, v.: Dohál (Hrmo, Štofik)
Gólszerzők: Krstović (32.) ill. Morong (44., 55.), Karrica (90.)
Sárga lap: Gago (30.), Kadlec (45+2.)

DAC: Jedlička – Ciganiks, Kružliak, Muhamedbegović, Davis – Andzouana (Veselovský 69.), Dimun (Balić 59.), Schäfer, Lamkel Zé – Nicolaescu (Hahn 59.), Krstović (Verlinden 77.)
Szered: Yakubu – Kadlec (Karrica 79.), Roberto Dias, Hurtado, Jureškin – Ljubičič (Potoma 46.), Dani Iglesias – Morong (Popovič 75.), Haša (Gatarič 75.), Kříž (Yann Yao 31.) – Radič

A DAC jelenleg 21 ponttal az ötödik helyen áll a tabellán, amely ide kattintva tekinthető meg.

Szerencsére azért volt némi gyógyír a vereségre:

9 thoughts on “Kínos vereség Dunaszerdahelyen

  1. Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?

  2. Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?

  3. I don’t think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article.

  4. Luôn chơi có trách nhiệm, kiểm soát cảm xúc, tránh tâm lý “gỡ gạc” khi thua. – Đọc kỹ các quy định, chính sách của 888slot casino trước khi tham gia để bảo vệ quyền lợi cá nhân. – Đảm bảo thông tin tài khoản, giao dịch được bảo mật an toàn. TONY12-19

  5. Tính năng bảo mật hai lớp (2FA) tại slot365 apk giúp tài khoản của quý khách luôn nằm trong tầm kiểm soát an toàn, tránh mọi hành vi xâm nhập trái phép. TONY04-03O

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük