SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Már nem Németh Antal a DAC edzője

Fotó: Nemes Kitty

Igaznak bizonyultak a pletykák, miszerint a hétvégi Szered elleni vereség után menesztik Németh Antalt, a DAC vezetőedzőjét. Íme a klub közleménye:

A mai naptól már nem Németh Antal klubunk vezetőedzője, a magyar szakemberrel azonnali hatállyal szerződést bontottunk. A 47 éves tréner tavaly júniusban érkezett hozzánk, Bernd Storck segítőjeként. A német tréner távozása után idén áprilisban vette át a csapat irányítását, megbízott edzőként az előző szezon végéig. Az új idény előtt új, egyéves szerződést írt alá.

Németh Antal volt a DAC 27. élvonalbeli vezetőedzője, összesen 23 tétmérkőzésen (19 a Fortuna Ligában, 2 az Európa Konferencia Ligában, 2 a Slovnaft Cup-ban) irányította a sárga-kékeket, 11-5-7-es mérleggel.

Németh Antalnak köszönjük az elhivatottságát és a klubért elvégzett munkáját, további pályafutásához pedig sok sikert kívánunk!

A következő napokban a csapat edzéseit a stáb további tagjai fogják vezetni, együttműködve a somorjai partnerklubunk edzőivel, Michal Kuruc vezetésével. Az új vezetőedző személyéről később adunk tájékoztatást.

A korábbi pletykák szerint a lehetséges utódok közt van Bölöni László, Thomas Doll és Joao Janeiro neve is. Utóbbi jelenleg a Kisvárda edzője és mikor rákérdeztek nála a hétvégén (A Fradi elleni vereség utáni sajtótájékoztatón), hogy vállalne-e munkát Dunaszerdahelyen, még a klub nevét is le kellett írni neki egy papírra, hiszen nem ismerte azt. Ezek után meglepő lenne az érkezése, főleg, hogy a kisvárdaiakkal eddig remek szezont produkál.

Íme az említett sajtótájékoztató, melyben 7:40-től láthatjuk az említett jelenetet:

4 thoughts on “Már nem Németh Antal a DAC edzője

  1. Go for the Right Slot Game

    Not alll slot games are made alike. Some have more favorable RTP, more entertaining bonus features,
    or storylines that are simply moe appealing like casino
    trustpilot. Always consider the RTP (Return to Player) percentage—a greater RTP means a stronger probability
    ovrr time. Try out different games in demo mode first too test which ones you
    like and which are worth playing. https://Nl.trustpilot.com/review/paff.amsterdam

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük