SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

A Ferencváros, a Spartak és a Puskás is Dunaszerdahelyre látogat

Október 6-tól 10-ig a dunaszerdahelyi MOL Akadémia ad ismét otthont a régió egyik legrangosabb ifjúsági tornájának, a nemzetközi MOL Kukkonia Cup versenynek. A négynapos tornán Magyarország, Szlovákia, Horvátország és Szerbia U19-es élcsapatai csapnak majd össze a kupa elhódításáért. A belépés ingyenes.

A koronavírus okozta egy éves szünet után idén visszatér régiónk egyik legrangosabb ifjúsági tornája. Az idén 6. alkalommal megrendezendő MOL Kukkonia Cup versenysorozat gyökerei egészen a 80-as évekig nyúlnak vissza. Közép-Európa egyik legrégebbi, az akkor még Arató Kupa nevet viselő tornáját a DAC labdarúgóklub a Kukkonia polgári társulással együttműködve élesztette fel 2015-ben és keresztelte el MOL Kukkonia Cup-nak.

„A cél az volt, hogy ilyen módon fogjuk össze a szélesebb régió kiemelkedő utánpótlásegyütteseit és egy profi környezetben biztosítsunk számukra lehetőséget, hogy kölcsönös tiszteletben és a labdarúgás örömével karöltve összemérjék tudásukat” – mondta el Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

A versenysorozat legeredményesebb résztvevőjének a hazai DAC utánpótláscsapata számít, mely az előző öt alkalomból háromszor is diadalmaskodni tudott.

A MOL Kukkonia Cup az előző évekhez hasonlóan idén is a dunaszerdahelyi DAC korszerű és világszínvonalú akadémiáján, a MOL Akadémián kerül megrendezésre. A hazai DAC U19-es csapata mellett Szlovákiából a Spartak Trnava, Magyarországról a Puskás Akadémia és a Ferencvárosi TC, Horvátországból az NK Osijek, Szerbiából pedig az FK Bačka Topola korosztályos csapatai mérkőznek majd meg a végső sikerért. A csapatok az első három játéknapon előbb két csoportra osztva játszanak egymás ellen, majd az utolsó játéknapon kerül sor a helyosztó mérkőzésekre, így a döntőre is. A csoportkör mindegyik mérkőzése után büntetőpárbajt is rendeznek.

A 2021-es MOL Kukkonia Cup nemzetközi ifjúsági tornájára ingyenes a belépés! 

A részletes program:

2021.10.06., szerda

16:00 DAC 1904 – Puskás Akadémia
18:00 nyitóünnepség
19:00 Ferencvárosi TC – Spartak Trnava

2021.10.07., csütörtök

10:00 Puskás Akadémia – NK Osijek
11:30 Spartak Trnava – FK Bačka Topola

2021.10.08., péntek

10:00 DAC 1904 – NK Osijek
11:30 Ferencvárosi TC – FK Bačka Topola

2021.10.09., szombat

10:00 A3 – B3, A2 – B2
11:30 döntő
13:00 záróünnepség

Legyen ott Ön is és izguljon élőben a régió egyik legrangosabb ifjúsági tornáján!

8 thoughts on “A Ferencváros, a Spartak és a Puskás is Dunaszerdahelyre látogat

  1. Sảnh Casino tại slot365 apk quy tụ những tựa game hot nhất như Baccarat, Roulette và Tài Xỉu với dealer nóng bỏng. Trải nghiệm ngay cảm giác như tại Las Vegas. TONY03-18O

  2. Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?

  3. 188v tải app Sảnh game xổ số, lô đề tại đây nổi tiếng với độ uy tín và trả thưởng sòng phẳng, xanh chín. Do vậy mọi người hoàn toàn có thể yên tâm tin tưởng tham gia cá cược thỏa mãn niềm đam mê của mình. Đồng thời tất cả các game đều được chúng tôi sử dụng thuật toán RNG ngẫu nhiên đảm bảo tính công bằng 100%. TONY04-14H

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük