SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Huszánhármat lőttek a vízilabdázók

Jansik Szilárd és Devon Card. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar válogatott a papírformát érvényesítve 23-1-re legyőzte csütörtökön a dél-afrikai együttest a tokiói olimpia férfi vízilabdatornájának harmadik fordulójában.

A magyar válogatott az első fordulóban 10-9-re alulmaradt Görögország legjobbjaival szemben, majd 16-11-re kerekedett a házigazda japán együttes fölé. Az afrikai együttes az olaszoktól és amerikaiaktól is súlyos vereséget szenvedett, a csütörtöki találkozót 5-41-es gólkülönbséggel, pont nélkül várta.

Märcz Tamás csapata a nap első mérkőzését játszotta, a helyi idő szerint 10 órakor megkezdődött összecsapáson kötelező volt számára a győzelem. A keretből a csapatkapitány Varga Dénes maradt ki a frissessége fenntartása érdekében. Az előzetes terv az volt, hogy a két kapus, Nagy Viktor és Vogel Soma megosztva védi majd a kaput, félidei cserével.

Varga a lelátón a kamera mögé ült, ő vette fel az összecsapást a későbbi elemzések miatt. Erről a Magyarock, a magyar olimpiai csapat hivatalos Facebook-oldala számolt be.

A rivális védelmét három és fél perc után Manhercz Krisztián törte fel először, majd Hárai Balázs emberfórból, Manhercz pedig egy gyors támadás végén távolról volt eredményes. A nyitó felvonás végén Angyal Dániel kétszer is betalált centerből, ám második találata már a negyed végét jelző dudaszó után esett, így videózás után nem adták meg.

A második nyolc perc Vámos Márton góljával indult, blokkok mellett talált utat a kapuba a labda, Hosnyánszky Norbert váratlanul elvégzett szabaddobásával pedig már féltucat találatnál járt a magyar válogatott. Pásztor Mátyás életerős lökete és Manhercz megúszása után is nőtt a különbség, majd Jansik Szilárd ötméteresből megszerezte első gólját az olimpián. Hátul a kapuban kezdő Nagy Viktor kevés dolgát tökéletesen megoldotta, a kapujára tartó mind az öt lövést fogta, így kapott gól nélkül adta át helyét Vogel Somának.

A fordulást követően Erdélyi Balázs emberelőnyből szerezte a tizedik magyar találatot. Jansik kettős fórból, Manhercz pedig negyedik lövéséből negyedszer volt eredményes. Vogel kettős emberhátrányban is sikerrel őrizte a magyar kaput. Az ötkarikás újonc Mezei Tamás a kapunak háttal, víz alól csavarta be centerből első gólját Tokióban, Vámos ismét villant, majd Erdélyi – szintén centerből – fejezett be egy végletekig kijátszott akciót. Angyal nagy lövése, Erdélyi ziccere fért még bele a játékrészbe.

A záró negyed elején Pásztor is megszerezte második találatát, Vogelnek közeli lövést kellett hárítania, Vámos középről, hátulról, majd kapásból volt eredményes, utóbbi már a 20. magyar gól volt. Az első dél-afrikait Nicholas Rodda két perccel a végső dudaszó előtt szerezte meg, Manhercz ötödik találatával állította vissza a húszgólos különbséget. Ehhez a széthullott dél-afrikai védekezést kihasználva Pásztor ziccerből két találatot toldott hozzá. Így végül 22 gólos különbséggel sikerült megnyerni a mérkőzést úgy, hogy a mezőnyjátékosok közül egyedül Zalánki Gergő nem talált be.

A folytatásban várhatóan nehezebb dolga lesz a magyar válogatottnak, amely szombaton az Egyesült Államok ellen száll vízbe.

Olimpiai férfi vízilabda, A csoport, 3. forduló:

Magyarország – Dél-afrikai Köztársaság 23-1 (4-0, 5-0, 8-0, 6-1)
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus
Gólszerzők: Manhercz 5, Pásztor, Vámos 4-4, Erdélyi 3, Angyal, Jansik 2-2, Hárai, Hosnyánszky, Mezei, illetve Rodda

Magyarország: Nagy – Manhercz, Vámos, Hosnyánszky, Pásztor, Erdélyi, Angyal – cserék: Vogel, Mezei, Hárai, Jansik, Zalánki
Dél-afrikai Köztársaság: Madi – Badenhorst, Stone, Rodda, Margro, Mayman, Stewart – cserék: Card, Rezelman, Laurenson, Evezard, Neill

A csoport állását ide kattintva tekinthetik meg.

MTI

Az olimpiai hírei  Kövess minket Instagramon is!

5 thoughts on “Huszánhármat lőttek a vízilabdázók

  1. Can you be more specific about the content of your enticle? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me.

  2. Hãy đăng ký tài khoản chính thức tại 188V để trực tiếp trải nghiệm sự chuyên nghiệp và đón nhận những cơ hội may mắn không giới hạn. TONY02-25O

  3. Chơi slots nhận thưởng chỉ với 3 biểu tượng trở lên. 3D slots, video slots, megaway slots, jackpot lũy tiến,… tất cả các dòng game quay hũ kinh điển nhất hiện nay đều có tại 66B . Chúng tôi mang đến cho hội viên hơn 1.000+ vòng quay miễn phí với mức RTP cực cao. TONY04-18

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük