SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Hornyák: Megpróbáljuk a lehetetlent

A Puskás Akadémia – amely története során először nyert nemzetközi kupapárharcot az első körben – nagyon gyorsan nehéz helyzetben találta magát, a hazai csapat ugyanis alig 25 perc elteltével háromgólos előnybe került, számolt be az MTI.

A csapat felvidéki edzője, Hornyák Zsolt a szünetben megpróbálta átszervezni csapatát, de több játékos is gyenge napot fogott ki. Emiatt képtelen volt kellőképpen felpörögni a felcsúti együttes, amely így komoly hátrányból várja az egy hét múlva esedékes visszavágót.

A köbölkúti mester a lefújást követően elmondta, hiába készültek fel az ellenfél erősségeire, egyéni hibák után gyorsan hátrányba kerültek. Ennek ellenére nem szeretné kiemelni a hibázó játékosokat, hiszen az egész csapat rosszul teljesített. A visszavágón megpróbálják a lehetetlen és javítanának az eredményen.

Az Újpest hazai pályán 2-1-re nyert a liechtensteini Vaduz ellen a párharc első mérkőzésén. A visszavágót egy hét múlva rendezik. Amennyiben az Újpest túljut riválisán, a svájci FC Basel és az albán Partizani összecsapásának továbbjutójával kerül össze.

Nagyszombatban a Sepsiszentgyörgy

A kiegyenlített mérkőzést a nagyszombati Spartak emberelőnyben fejezte be, de nem tudtak gólt lőni. Az első 45 perc elején inkább a vendégek, a másodikban a hazaiak voltak aktívabbak. A második félidőben mindkét oldalon akadtak lehetőségek, de az Iván Alexet is becserélő Nagyszombat állt közelebb a sikerhez.

Ez volt a Sepsi OSK történetének első nemzetközi tétmérkőzése. Itt az összefoglaló.

A Zsolna Cipruson játszott és győzött, így rendkívül kedvező helyzetből várhatják a visszavágót.

Konferencia Liga-selejtező, 2. forduló:

FK Rigas FS (lett)-Puskás Akadémia FC 3-0 (3-0)
Jurmala, v.: Kikacseisvili (georgiai)
Gólszerzők: Lemajič (8., 24., a második 11-esből), Freisenbichler (18.)
Sárga lap: Deocleciano (50.), illetve Spandler (25.), Nagy Zs. (45+2.), Kiss T. (45+4.)

FK Rigas FS: Černiauskas – Savalnieks, Jagodinskis, Lipušček, Sorokins – Šimkovič (Micevski, 80.), Strumia, Šarić – Friesenbichler (Kouadio, 64.), Lemajič (Stuglis, 91.), Deocleciano (Rakels, 69.)
Puskás Akadémia: Tóth B. – Nagy Zs. (Puljic, 54.), Stronati, Joao Nunes, Spandler – Van Nieff, Komáromi (Baluta, a szünetben) – Slagveer, Plšek, Kiss T. (Deutsch, a szünetben) – Corbu

Újpest FC-FC Vaduz (liechtensteini) 2-1 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, v.: Surman (ukrán)
Gólszerzők: Stieber (7.), Tallo (64.), illetve Cicek (81.)
Sárga lap: Tallo (40.), Beridze (53.), Kasztrati (56.), Viana (90.), Mitrovic (92.), illetve Hug (35.), Schmied (53.), Lüchinger (63.)

Újpest FC: Banai – Kasztrati, Kutrumpisz, Abdoulaye – Pauljević (Simon K., 77.), Onovo, Mitroviv, Antonov – Stieber (Szakály P., 71.) – Tallo (Viana, 77.), Beridze
FC Vaduz: Buchel – Schmied, Schmid, Simani – Ulrich, Gajić, Gasser (Cicek, 65.), Dobras (Lüchinger, 59.), Hug (Obexer, a szünetben) – Di Giusto (Ibrisimovic, 79.) – Djokic (Sutter, 65.)

FC Spartak Trnava-Sepsi OSK 0-0
Nagyszombat, 1 000 néző, v.: Stoyanov (bolgár)
Sárga lap: Bamidele Yusuf (52.), Ristovski (69.), Twardzik (82.), Kóša (83.) ill. Aganović (43.), Mitrea (83., 86.)
Piros lap: Mitrea (86.)

Spartak: Takáč – Čurma, Kóša, Twardzik, Mikovič – Savvidis – Cabral, Bukata (Vlasko 80.), Grič (Procházka 88.), Bamidele Yusuf (Iván 88.) – Ristovski (Boateng 75.)
Sepsi: Niczuly – Dimitrov, Tincu, Mitrea, Stefanescu – Fofana – Aškovski (Gonzales 60.), Rep (Achanbar 71.), Paun (Vasvari 84.) – Aganović (Damascan 46.), Chunchukov (Bojic 84.)

Apollon-MŠK Žilina 1-3 (1-2)
Larnaca, v.: Luca (San Marino-i)
Gólszerzők: Jradi (25.) ill. Ďuriš (5.), Bernát (45.+1, 52.) – a másodikat tizenegyesből
Sárga lap: Panagiotou (58.), Wellington (65.), Injgia (80.) ill. Fazlagič (28.), Bernát (33.), Kiwior (68.), Petráš (76.)

Apollon: Jovanovič – Panagiotou, Katelaris, Wellington, Khammas (Dabo 73.) – Kyriakou – Markovič (Coll 57.), Jradi (Papunašvili 84.), Denič – Pittas, Psychas (Injgia 46.)
Žilina: Petráš – Rusnák, Minárik, Kiwior, Anang – Gono (Myslovič 94.), Fazlagič, Bernát (Slebodník 80.) – Kaprálik (Goljan 70.), Jibril (Bičachčjan 79.), Ďuriš (Sluka 94.)

További eredmények (az MTI alapján):

FK Sahcjor Szalihorszk (fehérorosz)-CS Fola Esch (luxemburgi) 1-2 (0-2)
FC Arda Kardzhali (bolgár) – Hapoel Beer-Seva (izraeli) 0-2 (0-0)
HB Torshavn (feröer-szigeteki)-FK Buducnost Podgorica (montenegrói) 4-0 (1-0)
KF Skupi (északmacedón)-Santa Clara (portugál) 0-3 (0-1)
FC Basel (svájci)-FK Partizani Tirana (albán) 3-0 (1-0)
FCSB (román)-Sahtyor Karagandi (kazah) 1-0 (1-0)
KAA Gent (belga)-Valerenga IF (norvég) 4-0 (2-0)
Larne FC (északír)-Aarhus GF (dán) 2-1 (2-0)
FK Sutjeska Niksic (montenegrói) – Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 0-0
FK Velez Mostar (bosnyák)-AEK Athén (görög) 2-1 (1-1)
Aberdeen FC (skót)-BK Häcken (svéd) 5-1 (2-0)
Hibernian FC (skót)-FC Santa Coloma (andorrai) 3-0 (1-0)
Linfield FC (északír)-Borac Banja Luka (bosnyák) 4-0 (2-0)
FC Drita (koszovói)-Feyenoord (holland) 0-0
Dundalk FC (ír)-FCI Levadia Tallinn (észt) 2-2 (2-2)
FH Hafnarfjördur (izlandi)-Rosenborg BK (norvég) 0-2 (0-0)
Hajduk Split (horvát)-FC Tobol (kazah) 2-0 (1-0)
Partizan Beograd (szerb)-FC DAC 1904 (szlovák) 1-0 (1-0)
Pogon Szczecin (lengyel)-NK Osijek (horvát) 0-0
Valur (izlandi)-FK Bodö/Glimt (norvég) 0-3 (0-1)
FC Köbenhavn (dán)-FK Tarpeda Zsodzina (fehérorosz) 4-1 (1-0)
AEL Limasszol (ciprusi)-KF Vllaznia Shkodër (albán) 1-0 (1-0)
CSZKA Szófia (bolgár)-FK Liepaja/Mogo (lett) 0-0
FC Dinamo Batumi (georgiai)-BATE Bariszav (fehérorosz) 0-1 (0-0)
Gzira United FC (máltai)-HNK Rijeka (horvát) 0-2 (0-0)
KF Laci (albán)-CS Universitatea Craiova (román) 1-0 (1-0)
Lokomotiv Plovdiv (bolgár)-1. FC Slovácko (cseh) 1-0 (0-0)
Petrocub Hincesti (moldovai)-Sivasspor (török) 0-1 (0-1)
Victoria Plzen (cseh)-Dinamo Breszt (fehérorosz) 2-1 (2-0)
Riga FC (lett)-KF Shkendija (északmacedón) 2-0 (1-0)
FK Suduva (litván)-Raków Częstochowa (lengyel) 0-0
KF Teuta Durrës (albán)-Inter Escaldes (andorrai) 0-2 (0-1)
IF Elfsborg (svéd)-FC Milsami Orhei (moldovai) 4-0 (3-0)
FK Panevezys (litván)-FK Vojvodina (szerb) 0-1 (0-0)
Austria Wien (osztrák)-Breidablik (izlandi) 1-1 (1-0)
Kuopio PS (finn)-Vorszkla Poltava (ukrán) 2-2 (1-1)
Molde FK (norvég)-Servette FC (svájci) 3-0 (2-0)
Olimpija Ljubljana (szlovén)-Birkirkara FC (máltai) 1-0 (0-0)
Qarabag FK (azeri)-Ironi Ashdod (izraeli) 0-0
PFC Szocsi (orosz)-Keshla FK (azeri) 3-0 (1-0)
Dinamo Tbiliszi (georgiai)-Makkabi Haifa (izraeli) 1-2 (0-1)
F91 Dudelange (luxemburgi)-Bohemians FC (ír) 0-1 (0-1)
Hammarby IF (svéd)-NK Maribor (szlovén) 3-1 (0-0)
Ararat Jereván (örmény)-Slask Wroclaw (lengyel) 2-4 (0-1)
FC Asztana (kazah)-Arisz Szaloniki (görög) 2-0 (1-0)
FK Cukaricki (szerb)-Sumqayit FK (azeri) 0-0
S.S. Folgore Falciano Calcio (San Marinó-i)-Hibernians FC (máltai) 1-3 (1-2)
NK Domzale (szlovén)-FC Honka (finn) 1-1 (0-0)
FC Prishtina (koszovói)-Connah’s Quay Nomads (walesi) 4-1 (1-0)
Zalgiris Kaunas (litván)-The New Saints (walesi) 0-5 (0-4)

2 thoughts on “Hornyák: Megpróbáljuk a lehetetlent

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük