Éremért játszanak a magyar lányok
A magyar válogatott játékosai a Spanyolország ellen játszott mérkõzés után az elődöntőben. MTI/Illyés Tibor
Kajak-kenuban, öttusában, birkózásban és női vízilabdában is születhet – kisebb-nagyobb eséllyel – magyar érem szombaton, a tokiói olimpia utolsó előtti napján.
Kajak-kenuban a harmadik blokk mind a négy számában középfutamosok a magyarok, innen lehet bejutni a közép-európai idő szerint hajnali fél ötkor kezdődő finálés programba. A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású kajak négyes 500 méteren megnyerte előfutamát, a női kenu kettesek 500 méteres versenyében Balla Virág és Takács Kincső a második helyen végzett, akárcsak férfi kenu egyes 1000 méteren Adolf Balázs, így mindhárom egység egyből a középfutamba került. A Nádas Bence, Béke Kornél, Tótka Sándor és Csizmadia Kolos alkotta férfi kajak négyes 500 méteren a reményfutamból jutott tovább. A magyarok az eddigi két döntős napon, kedden és csütörtökön összesen két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot szereztek, így éremszámban az élen állnak, de a győzelmeket tekintve a listát három elsőséggel az új-zélandiak vezetik, és női K-4-ben is ők számítanak a legnagyobb riválisnak.
Öttusában – azután, hogy Kovács Sarolta pénteken bronzérmet nyert – szombaton a férfiak következnek Marosi Ádámmal és Kasza Róberttel a mezőnyben. Marosi a 2012-es londoni játékokon bronzérmet nyert, idén pedig csaknem 37 évesen világbajnok lett egyéniben, amire előzőleg 2009-ben volt képes. A 35 esztendős Kasza Róbert, aki egyéniben egy vb- és négy Eb-ezüsttel rendelkezik, az idei világkupákon jól szerepelt – a két szófiai állomáson másodikként és harmadikként végzett -, lábsérülése miatt azonban a kairói világbajnokságon nem indulhatott. A kiemelkedő szerepléshez most bravúr kell már Marosinak is, aki a csütörtöki körvívás után a tizedik helyről várja a folytatást, Kasza pedig 27. az úszás előtt, vagyis reálisan a középmezőnybe zárkózhat fel.
A férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjában Muszukajev Iszmail vigaszágra került, mivel negyeddöntős legyőzője a fináléig menetelt. Először a mongol Tulga Tumur Ochir ellen javíthat, és ha sikerrel jár, a bronzéremért mérkőzhet.
A női vízilabda-válogatott az első olimpia érmét gyűjti be, amennyiben szombaton legyőzi az orosz csapatot a bronzmeccsen.
A magyarok szombati programja a tokiói olimpián:
2021. augusztus 7., szombat (zárójelben a magyar idő):
BIRKÓZÁS (Makuhari Rendezvényközpont, A csarnok)
18.45 (11.45): FÉRFI SZABADFOGÁS 65, vigaszág: Muszukajev Iszmail-Tulga Tumur Ochir (mongol)
19.15 (12.15): FÉRFI SZABADFOGÁS 65, bronzmérkőzés (Muszukajev Iszmail?)
KAJAK-KENU (Sea Forest Kajak-kenu Pálya)
9.30 (2.30): középfutamok
9.30 (2.30): női C-2 500 m (Balla Virág, Takács Kincső)
9.52 (2.52): férfi C-1 1000 m (Adolf Balázs)
10.07 (3.07): női K-4 500 m (Magyarország)
10.28 (3.28): férfi K-4 500 m (Magyarország)
11.30 (4.30): DÖNTŐK
11.30 (4.30): NŐI C-2 500 M B-DÖNTŐ (Balla Virág, Takács Kincső?)
11.37 (4.37): NŐI C-2 500 M A-DÖNTŐ (Balla Virág, Takács Kincső?)
11.45 (4.45): FÉRFI C-1 1000 M B-DÖNTŐ (Adolf Balázs?)
11.53 (4.53): FÉRFI C-1 1000 M A-DÖNTŐ (Adolf Balázs?)
12.12 (5.12): NŐI K-4 500 M B-DÖNTŐ (Magyarország?)
12.19 (5.19): NŐI K-4 500 M A-DÖNTŐ (Magyarország?)
12.37 (5.37): FÉRFI K-4 500 M A-DÖNTŐ (Magyarország?)
ÖTTUSA (Tokió Stadion)
14.30 (7.30): FÉRFI VERSENY (Marosi Ádám, Kasza Róbert)
14.30 (7.30): úszás
15.45 (8.45): bónusz vívás
17.15 (10.15): lovaglás
19.30 (12.30): lövészet-futás
VÍZILABDA (Tacumi Vízilabdaközpont)
13.40 (6.40): női bronzmérkőzés: Magyarország-Orosz olimpiai csapat
MTI
Your article helped me a lot, is there any more related content? Thanks!
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good. https://accounts.binance.com/en-NG/register-person?ref=JHQQKNKN
Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me.
I don’t think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article. https://www.binance.info/ar/register?ref=FIHEGIZ8
Bảo mật thông tin luôn là ưu tiên hàng đầu tại 188v bet . Toàn bộ dữ liệu người dùng được mã hóa bằng chuẩn SSL 256-bit – mức bảo vệ cao nhất hiện nay, tương đương với các ngân hàng quốc tế. TONY01-16
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good. https://www.binance.com/fr/register?ref=T7KCZASX
anabolic steroids medical uses
References:
kjer-bendixen-4.technetbloggers.de
References:
Lucky green australian casino welcome bonuses terms and conditions
References:
Usa online casino
References:
https://graph.org/Fastpay-Casino-Review-Fast-Payouts-and-Best-Bonuses-Guide-04-20
References:
Casino889 net
References:
https://graph.org/Fair-To-Go-Casino-Review–Bonuses-04-20
References:
Apex casino strazny
References:
https://casino-online-for-free.online-spielhallen.de/
References:
Australian online casino
References:
https://kleine-krone-casino.online-spielhallen.de/
References:
Ludwigshafen am Rhein
References:
https://europas-grosstes-casino.online-spielhallen.de/
References:
Frankfurt am Main
References:
https://spielothek-casino.online-spielhallen.de/
References:
Mannheim
References:
https://no-deposit-bonus-casino-online.online-spielhallen.de/
References:
Ludwigshafen am Rhein
References:
https://casino-sim.online-spielhallen.de/