SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Egy éve Kazahsztántól, három napja csak a szlovákoktól kaptunk ki

Forrás: facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg

Ha pedig a papírforma érvényesül, akkor vasárnap este Horvátország is legyőzi a magyar válogatottat. Mi változott az elmúlt évben? Erre keresem a választ.

2018. március 23. Magyarország-Kazahsztán 2-3

A legfontosabb talán, hogy Georges Leekens helyett már Marco Rossi ül a kispadon. Talán ennek is köszönhető az, hogy az akkori kilátástalan játék után Nagyszombatban már taktikája is volt a csapatnak. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az olasz arról beszélt, hogy megérdemelten nyertek a szlovákok, hogy tudtuk mit fognak játszani, hogy megvolt a taktika, csak technikailag, a játékosok képességei miatt nem sikerült azt száz százalékosan végrehajtani. Egy éve a belga leginkább azt hangoztatta, hogy utál veszíteni és, hogy időre van szükség

Szalai Ádám akkor nem mondott semmit

Vélhetően jobb is… Most viszont megtette. Jól tette. Miután rengeteg helyről azt kaptuk az arcunkba, hogy megverhetjük a szlovákokat, hogy pontot szerezhetünk a horvátok ellen, kellett valaki, aki ismét rendet tesz a fejekben. A csatár már 5 éve is megmondta, hogy a szurkolók és futballszeretők 10-20 éve át vannak verve. Most is ez történhetett, hiszen amíg a TV-ben egy „szakértő” győzelmet tippel Szlovákia és a vb-ezüstérmes Horvátország ellen is, addig a tájékozottabb szurkoló jogosan érezheti úgy, hogy hülyének nézik. A magyar válogatott egyik legjobb, a Bundesligában évek óta szereplő futballistájának el kell hinni, hogy bizony néhány társa nincs azon a szinten, mint Duda, Kucka vagy Hamšík. Jelenleg ez a helyzet, ezt el kell fogadni és dolgozni kell azon, hogy változás történjen. A legfontosabb, hogy reálisan lássuk a csapat helyzetét és fogadjuk el, hogy a 4. hely az, aminek meg kell lennie a csoportban, előrébb végezni pedig már bravúr.

2019. március 24. Magyarország-Horvátország

Mi változott még? A kazahok ellen a vezérszurkolók elhagyták helyüket és gyorsan befejezték a szurkolást. Csak a gyerekek voltak, akik még a végén is várták a játékosokat. Most azonban több ezren voltunk Nagyszombatban, és telt ház, több mint 20 ezer drukker lesz ott a horvátok ellen. Még tart a lelkesedés.

Csak egyet kérhetünk: Srácok tegyétek ki a szívetek a pályára, küzdjetek, menjetek amíg bírtok, és akkor egy újabb vereség is belefér majd. Mert mi 1-3 után is elkezdjük majd számolgatni a kijutási esélyeket és ott leszünk a következő meccsen is. Hajrá, magyarok!

A cikk eredetileg 2019. márciusában a Bumm.sk oldalon jelent meg.

Még több cikk a magyar válogatottról.

1 thought on “Egy éve Kazahsztántól, három napja csak a szlovákoktól kaptunk ki

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük