SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Rebrov távozik a Fraditól

Forrás: facebook.com/fradi.hu

A klub pénteki hivatalos közleménye szerint az ukrán szakember lemondott posztjáról.

„Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, valamint minden ferencvárosi szurkolónak, hogy támogatták a munkámat. A sikereket együtt értük el, örülök, hogy egy ilyen népszerű és nagy múltú együttesnél dolgozhattam” – idézte a honlap a 46 éves trénert, aki 2018 nyarán került az Üllői útra. Irányításával a zöld-fehérek sorozatban háromszor végeztek az élen az OTP Bank Ligában, az előző szezonban az Európa-liga, a mostani idényben pedig a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutottak.

Szerhij Rebrov 2018 augusztusa és 2021 májusa között 161 alkalommal ült a Ferencváros kispadján, a sorozatban elért három bajnoki címe olyan tett, amit a Ferencváros 93 évvel korábban, 1926 és 1928 között tudott csak végrehajtani.

Rebrov vezetésével a gárda 2019-ben az Európa-liga csoportkörében szerepelt: az Espanyol, a Ludogorec és a CSZKA Moszkva mellett egy győzelemmel, négy döntetlennel és mindössze egy vereséggel végzett a csoport harmadik helyén. Tavaly a gárda még egy szintet lépett, 25 év elteltével újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, itt az FC Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev volt a zöld-fehérek ellenfele, akik végül csak az ukránok ellen tudtak pontot szerezni.

A bajnokságban simán végzett az élen a Ferencváros, ráadásul a jelenlegi, 12 csapatos rendszerben rekordot jelentő 78 ponttal zárt, és a kapott gólok tekintetében (22) is csúcsot döntött.

Sajtóhírek szerint Rebrov utódja az osztrák élvonalban szereplő Austria Wientől érkező Peter Stöger lehet.

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor május 19-én az Origo.hu portálon elmondta, hogy Rebrov már február 10-én felmondott.

MTI

28 thoughts on “Rebrov távozik a Fraditól

  1. На сервисе технического обслуживания автомобилей мы предлагаем широкий ассортимент услуг по цифровой диагностике и электронной настройке для всех марок авто. Специалисты [url=http://wdw360.com/proxy.php?link=https://tuning-chip.com.ua ]tuning-chip.com.ua[/url] задействуют новейшее оборудование для точной настройки параметров силового агрегата и электронных систем. Наш автоцентр в Харькове выполняет профессиональное удаление системы AdBlue, удаление сажевого фильтра, починку иммобилайзеров и создание автомобильных чип-ключей. Также мы предлагаем электронную проверку Renault, BMW, Hyundai, Volvo и других марок, промывку форсунок, восстановление и ремонт фар. Для владельцев мотоциклов доступен чип-тюнинг, дающий возможность повысить мощность и улучшить динамические характеристики. Экспертный подход к ремонту ДВС и уходу топливной системы обуславливает качественный результат и увеличение срока службы вашего транспортного средства.

    Источник: [url=https://www.tropicalaquarium.co.za/proxy.php?link=https://tuning-chip.com.ua ]Чип тюнинг бмв на tuning-chip.com.ua [/url]

    Буду рад помочь по вопросам автомобильные чип ключи – обращайтесь в Телеграм hiw49

  2. Частные мобильные прокси становятся все более востребованными среди компаний, работающих с масштабными данными. Они обеспечивают стабильность соединения и повышенную безопасность. Использование [url=https://graph.org/Kak-vybrat-optimalnyye-nastroyki-proksi-03-31 ]мобильные прокси цена [/url] открывает дополнительные возможности для бизнеса, включая доступ к заблокированным ресурсам. Передача сигнала через серверы в третьих странах гарантирует высокую скорость обработки информации и низкую задержку при передаче данных.

    Источник: [url=https://graph.org/Kak-vybrat-optimalnyye-nastroyki-proksi-03-31 ]мобильная ферма прокси [/url]

    Был бы счастлив помочь по вопросам Мобильные прокси socks – пишите в Телеграм sqg71

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük