Sírni csak a győztesnek szabad… és mi győztünk!

Egy ilyen idézet után pedig álljon itt még egy, kicsit átszabva: sosem hittem, hogy egy futballmezes csapatot látva valaha Bordeaux-ban elsírom magam… Bár nem egyszerű kijutni az Európa-bajnokságra a focistáknak sem, ez a szurkolókkal sincs másképp.

Nosztalgiázzunk egyet az öt évvel ezelőtti utazásomról és az osztrákok elleni nyitómeccsünkről.

Nézzük az első két nap eseményeit, a mérkőzés végéig tömören

Az utazás

Hihetetlennek tűnik, hogy már három napja indult el az utazás. A Volánbusznak hála ez sem volt zökkenőmentes. Kissé kényelmetlen ülések fogadtak minket, és már egy óra után nehéz volt kényelmes pozíciót találni. A túrát mellettem kezdő fiatalember 50 perc után megelégelte ezt és a következő benzinkútnál kiszállt. Mi azonban bírtuk és láttuk, ahogy már a magyar határt egy országgal odébb, rossz helyen próbálják átlépni a sofőrök. Láttuk, ahogy visszafordulunk, és éreztük nem az előre meghirdetett 24 óra lesz az utazás, amire vártunk. A buszozás második legjobb pillanata hajnali háromkor jött el. A helyszín egy kis francia benzinkút. A kiszolgáló úriember, mikor megtudja, hogy magyarok vagyunk ennyit mond: „Fezsencváhos”. Majd mindenkitől megkérdi aki fizet, hogy ugye a „Fezsencváhos” a kedvenc csapata? Végül megvitatjuk a csoport beosztását is, és mikor meghallja Portugália nevét meglepő módon nem a legnagyobb sztár nevét mondja ki: Ricardo Carvalho, hiszen ő a közeli Monacoban szerepel. Kisvártatva eljön a legjobb pillanat is, öt óra késéssel megérkezünk Bordeaux-ba.

A vonulás

A közös gyülekező pontra viszonylag könnyű eltalálni, bár a szűk kis utcák labirintusában egy jó kis GPS alkalmazás azért elkél. Az első zászlón, amit még egy kávézóban meglátok, a Dunaszerdahely felirat szerepel. Csomagjaim éppen lerakom útitársaim kisbuszában, átöltözök, és közben már indul is a menet a stadionhoz. A hangulat már ekkor remek és nincs ok a félelemre. Persze felborul egy-két kuka, lekerül egy-egy behajtani tilos tábla és a bokroknál már kifelé folyik a nemrég befelé haladó sör is.

Az egyik legviccesebb figura minden, az út mellett videózó franciának magyar nemzeti színeket fest az arcára, míg egy másik úriember a hölgyektől puszikat és közös fényképeket gyűjt. Az út mellett lévő autósok nagy része vidáman dudál, integet, abszolút átérzik a szurkolók hangulatát. Ezt a lelkes magyarok sörök felajánlásával hálálják meg.

A mérkőzés

Térjünk át viszont a stadion környékére és a mérkőzésre. A beléptetés viszonylag gyorsan megy, nincsenek hatalmas sorok. Kis táskát ellenőrzik, motoznak, a jegy eredetisége is megvizsgálásra kerül és máris bent van az ember. Természetesen pár perc után ismerősökbe botlok, majd mikor a szektorom felé veszem ismét az irányt néhány srác megállít: „Légyszíves! Kérdezz meg pár osztrákot nem akarnak-e cserélni, mert nekünk szembe szól a jegyünk”. Három nyugdíjas sógor pedig örül a lehetőségnek, újabb magyarokkal bővül a sárga jelzésű nézőtér. A meccs előtti hangpárbajt még nem mi nyerjük, de aztán olyan jön, amiben mindenki reménykedett. Az elején megúszunk egy kapufát, majd folyamatosan javulunk. A szurkolókról és a hangulatról pedig nem lehet mit mondani, ezt át kell élni!

A második félidő elején Böde is elmegy melegíteni és máris az ő nevét skandáljuk. Én viszont titkon reménykedem egy Szalai gólban is, mert bizony megérdemelné. Nem is kell sokat várnom, remek indítás, Szalai a tizenhatoson belül átveszi. Egy pillanatra megfagy a levegő, mert hosszúnak tűnik, de eléri és elszabadulnak az érzelmek. A magyar szurkolók reakcióival nyilván már mindenki találkozott, de mellettem egy angol pár is egymás nyakába borulva ünnepel. Ők is nekünk szurkoltak. Itt pedig sokunknál eltörik a mécses. Örömkönnyek hullnak Bordeaux-ban.

Pár perccel később gólt kapunk. Nem igazán értjük miért nem adták meg, de örülünk. A folytatásban egyre veszélyesebbek a kontrák. Bejön Priskin is, majd Stieber. A drusza a pályán és egy zseniális mozdulattal emeli át az osztrák kapust, majd jön ki éppen elénk ünnepelni. Mindenki a nyakában van, mi pedig csak üvöltünk.

A mérkőzés lefújása után Dzsudzsák vezetésével kijönnek a szurkolókhoz és megköszönik a biztatást, a csapatkapitány pedig kidobja mezét, csk-szalagját is. Óriási az ünneplés, természetesen elénekeljük a himnuszt is.

Véget nem érő ünneplés

Bő húsz perccel a meccs után érkeznek levezetni a játékosok. Még ekkor is több ezer magyar szurkoló van a nézőtéren és ünneplik a csapatot, akik ki-ki intenek, de látni rajtuk, hogy bizony teljesíteni kell, amit az edzői stáb kért, így már nem állnak meg a kemény mag előtt.

Óriási élménnyel lettünk gazdagabbak a helyszínen, de nem lehetett ez másképp a televíziók előtt sem. Kifelé menet az önkéntesek megtapsolják a magyar szurkolókat! Ez viszont egy olyan este, amikor egy csinos önkéntes lány mosolya és integetése sem okozhat akkora örömet, mint Szalai, Stieber és a magyar válogatott!

Az a csapat, aki jól játszott és nyert.

Az a csapat, akit sokan leírtak, de mi bíztunk bennük.

Az a csapat, aki legyőzte Ausztriát!

Az a csapat, aki megríkatott jó néhány szurkolót.

Köszönjük!

A cikk eredetileg 2016. június 16-án jelent meg a Bumm.sk oldalon.

Keresd további helyszíni beszámolóinkat a 2016-es Európa-bajnokságról.