SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Százhúz perc alatt győzött a DAC

Fotó: facebook.com/fcdac

Németh Antal az edzőmeccseken már megszokott három belső védős felállással kezdett. A középpályán ott volt az Európa-bajnokságon gólt is szerző Schäfer András.

A találkozón két 60 perces félidőt játszottak. Az első helyzetet Taiwo passza után Divković éles szögből lőtte mellé a 26. percben. Nem sokkal később Márkvárt lövését, majd Radó ziccerét is védte Jedlička. Fél óra játék után ivószünetet tartottak, a hazaiaknál Braun jött be Malý helyére. A nagyszünet előtt előbb Schäfer középre tartó lövését tolta ki a léc alól Jova, majd Moumou próbálkozott, de a hosszú alsóba tartó labdát szögletre tolta a Vasas kapusa.

Mindkét csapat szinte teljes sort cserélt a folytatásra. A 66. percben Veselovský lötte el a labdát 16 méterről, Uramról viszont kipattant a labda, a lesipuskás Nicolaescu pedig a kapuba továbbította azt.

Tíz perccel később Hinora lépett ki egy mélységi indítással, majd szépen a kapuba lőtt. Kiegyenlített a Vasas.
Az angyalföldiek sokkal aktívabbá váltak és sorra mentek a lövések Vantruba kapujára, de vagy védte azokat a kapus, vagy mellé szálltak a labdák.

A 104. percben Nicolaescu fejelt a kapufára egy jobb oldali beadást. Szűk tíz perccel később Sharani lépett ki ziccerben, de Uram védte a lövését. Fábry ígéretes szabadrúgása a 115. percben ment nem sokkal mellé.

Egy perccel a vége előtt Veselovský szerezte meg a győztes gólt egy szép akció végén. A sárga-kékek így egy kiegyenlített mérkőzésen tudták legyőzni budapesti ellenfelüket.

Felkészülési mérkőzés:

FC DAC 1904-Vasas FC 2-1 (0-0)
MOL Akadémia, v.: Královič
Gólszerzők: Nicolaescu (66.), Veselovský (119.) ill. Hinora (77.)
Sárga lap: Kružliak (14.) ill. Berecz (45.)

DAC 1. félidő: Jedlička – Kružliak, Beskorovainyi, Malý (Braun 33.) – Vera, Schäfer, Balić, Nebyla, Moumou – Divković, Taiwo
DAC 2. félidő: Vantruba – Szalma, Braun, Malý – Rymarenko, Veselovský, Njie, Fábry, Sharani – Nicolaescu, Andzouana
Vasas 1. félidő: Jova – Szivacski, Otiga, Szilágyi Z., Silye – Pátkai, Berecz, Márkvárt, Pekár – Radó, Balajti

A szerdahelyiek korábbi felkészülései mérkőzései:

FC DAC 1904-Szombathelyi Haladás 4-2 (2-1)
2021.07.03., MOL Akadémia, 125 néző, v.: Kišš (Štofik, Choreň)
Gólszerző: Rymarenko (19.), Nicolaescu (36.), Divković (66.), Balić (80.) – tizenegyesből ill. M. Tóth (18.), Horváth (59.)
Sárga lap: Balić (51.)

DAC: Veszelinov (Vantruba 46.) – Braun, Beskorovainyi (Njie 71.), Malý – Rymarenko (Vera 71.), Andzouana, Balić, Veselovský (Fábry 60.), Brunetti – Sharani (Divković 46.), Nicolaescu (Taiwo 60.)
Haladás: Verpecz (Pataki 76.) – Kállai (Doktorics 46.), Mocsi, Németh, Debreceni (Tarjan 76.) – Holdampf (D. Tóth 46.), Csilus (Dezamits 84.), Rácz (Horváth 46., Illés 84.), Szekér (Kiss 46.) – M. Tóth (Hegedűs 46.), Dragóner (Szijjártó 73.)

Ferencvárosi TC- DAC 1904 1-0 (0-0)
2021.06.30., Groupama Aréna; 5 097 néző; v.: Bogár (Albert, Szalai)
Gólszerzők: Uzuni (76.) – tizenegyesből
Sárga lap: Moumou (21.)

FTC: Dibusz (Bogdán 46.) – Wingo, Blažić (Dvali 46.), S. Mmaee (Iyinbor 80.), Ćivić (Csontos 80.) – Haratin (Sigér 60.), Laidouni (Vécsei 60.) – Mak (Redzic 46.), Tokmac (Gera 80.), Uzuni – R. Mmaee (Baturina 60.)
DAC: Jedlička (Veszelinov 46.) – Kružliak, Beskorovainyi, Brunetti (Malý 76.) – Vera, Fábry (Andzouana 63.), Njie (Braun 76.), Nebyla (Veselovský 70.), Moumou – Taiwo (Sharani 76.), Divković (Rymarenko 63.)

FC Red Bull Salzburg – DAC 1904 3-1 (1-1)
2021.06.25.; Ausztria, Seekirchen am Wallersee
Gólszerzők: Okafor (12.), Dorgeles (60.), Mwepu (64.) ill. Divković (37.)
Sárga lap: Guindo (46.)

DAC: Jedlička (Veszelinov 46.) – Malý (Brunetti 73.), Kružliak, Beskorovainyi – Vera (Rymarenko 79.), Andzouana (Nebyla 61.), Njie, Balić (Fábry 73.), Moumou (Bencze 61.) – Divković (Nicolaescu 61.), Taiwo (Sharani 79.)
Salzburg: Mantl (Köhn 46.) – Kristensen (Ludewig 46.), Wöber (Solet 46.), Onguéné (Okoh 46.), Böckle (Guindo 46.) – Capaldo (Bernede 46.), Diambou (Mwepu 46.), Sucic (Junuzovic 46.), Kjaergaard (Amankwah 46.) – Okafor (Havel 46.), Adamu (Dorgeles 46.)

4 thoughts on “Százhúz perc alatt győzött a DAC

  1. Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me.

  2. Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?

  3. You’re so awesome! I don’t believe I have read a single thing like that before. So great to find someone with some original thoughts on this topic. Really.. thank you for starting this up. This website is something that is needed on the internet, someone with a little originality!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük