Schäfer bombája törte meg a Slovan sorozatát

Fotó: Nemes Kitty
A Fortuna Liga 7. fordulójának rangadóját Dunaszerdahelyen, a MOL Arénában rendezték, ahol a DAC a Slovant fogadta.
A meccs előtt Schäfer András átvette a július/augusztus hónap legszebb góljáért járó trófeát. Sajnos egy perces gyászszünetet is tartottak a DAC legrégebben aktívan szolgáló ifjúsági edzője, a nemrég elhunyt Takács István emlékére. A kezdőrúgást a testvérvárosi megállapodást aláíró polgármesterek, Hájos Zoltán (Dunaszerdahely) és Dézsi Csaba András (Győr) végezték el.
A mérkőzés kemény párharcokkal indult. A DAC volt az aktívabb, de az első két nagy helyzet a vendégek előtt adódott. Pauschek beadásáról centiméterekkel maradt csak le Zmrhal, majd Green lőtt fölé. A túloldalon Lamkel Zé szerezhetett volna gólt, de Andzouana passza után Chovanba lőtte a labdát. A szöglet után Sharani fejelt fölé.
A 13. percben jártunk amikor Davis adott kötényt Pauscheknek. Helyzet ugyan nem lett belőle, de járt a taps a cselért. Hét perccel később Schäfer indításával Sharani lépett ki, de a csatár alaposan mellé lőtt. A ghánai játékos meccsről meccsre igazolja, hogy nagyon gyors, de a lábbal nagyjából Bayo szintjén lehet.
A hangulat végre focimeccsre emlékeztett Dunaszerdahelyen. Ehhez kellett a kb. 100 fős pozsonyi tábor is, akik nem hagyták, hogy a hazai drukkerek elkényelmesedjenek. A szerdahelyi B-közép pedig már-már régi fényében tündökölt. Hozzá kell tenni azonban, hogy sajnos mindkét oldalon voltak egymást szidalmazó rigmusok.
A 28. percben a DAC új igazolása, Lamkel Zé próbálta meg eljátszani, hogy azért nem tudott felugrani Andzouana beadására, mert lökték. A gyenge színészi teljesítményt viszont Očenáš és a VAR-szobában ülők sem ették meg. Nem sokkal később Zmrhal remek passza után Henty lőtt éles szögből mellé.
Tíz perccel a szünet előtt Andzouana jobbról érkező beadása megtalálta a hosszún helyezkedő Ciganiksot, de a játékos annyira meglepődött, hogy átjutott az előtte állókon a labda, hogy csúnyán mellé fejelt. Ez után Sharani harcos labdaszerzését követően Davis indult meg befelé, de lövés helyett az üres Andzouanához passzolt, aki nem talált kaput.
A félidő hajrájában Davis és Schäfer rossz összjátéka után Henty került lövőhelyzetbe, de Brunetti beleállt a labda útjába és szögletre mentett. 45 perc és a plusz 5-ös ráadás után 0-0 volt az állás.
A második játékrész kezdőrúgását a magyar rapper, Széki Attila Curtis végezte el. Az 56. perc elején a mezőnyben kissé eltűnő Lamkel Zé lövőhelyzetben találta magát, kísérlete nem sokkal szállt el a hosszú sarok mellett.
Két perccel később Hahn János váltotta Ciganiksot. A magyar gólkirályt óriási ováció fogadta Dunaszerdahelyen. Majd jött a mégnagyobb, amikor Andzouana passza után a kapuba emelt, de a játékvezetők les miatt nem adták meg a gólt. A VAR is jóváhagyta a döntést, pedig nagyon a határon volt. Hahn újabb lövése mellé ment ez után.
A 66. percben Lamkel Zé lőtt a védője mellől kilépve, de Chovan védett. A DAC kapuja előtt került hasonló helyzetbe Henty, ott Jedlička mentett óriásit, bár végül lest ítélt a bíró. Négy perccel ez után Rabiu lőtt fölé, mellé a kapuval szemben érkezve. A túloldalon újra Hahn kevergetett a kapu előtt, de végül újra a Slovan kapusa ölelte magához a lehulló labdát.
A 72. percben Schäfert hagyták egyedül a kaputól jó 25 méterre, a magyar középpályás pedig hatalmas gólt lőtt Chovan kapujába, 1-0.
Kankava passza után Zmrhal lépett ki Blackman mellett, majd hatalmas erővel a rövid alsóba lőtt, 1-1.
A két találat között egy másik új igazolás, Krstovič érkezett Sharani helyére. A következő egy pozsonyi helyzet volt, de Henty lövését blokkolta Beskorovainyi.
Az utolsó percekre jött Verlinden Andzouana helyére. Schäfer pedig egy újabb bombával próbálkozott most közelebbről, de a Slovan kapusa védett.
A hosszabbításban a VAR ellenőrizte Hahn János buktatását, ez alatt pedig az egész stadion talpra állt és úgy buzdította a sárga-kékeket. Miután a bírói szobában úgy ítélték meg, hogy járt volna a tizenegyes, kihívták Očenášt, hogy megnézze az esetet. A játékvezető „természetesen” a hosszabbításban a Slovan ellen nem adott tizenegyest a DAC-nak. Majd szinte azonnal lefújta a találkozót, miközben legalább 3-4 percet állt az oldalvonal szélén a TV előtt…
A Slovan egyébként először vesztett pontot a szezonban. Eddig 5 győzelem állt a nevük mellett, ez volt az első döntetlenjük. Pedig ez 2-1 is lehetett volna egy másik helyen….
Fortuna Liga, 7. forduló:
FC DAC 1904-ŠK Slovan Bratislava 1-1 (0-0)
MOL Aréna, 7 144 néző, v.: Očenáš (Hancko, Poláček)
Gólszerzők: Schäfer (72.) ill. Zmrhal (74.)
DAC: Jedlička – Blackman, Brunetti, Beskorovainyi, Davis – Andzouana (Verlinden 89.), Schäfer, Dimun, Ciganiks (Hahn 58.) – Sharani (Krstovič 73.), Lamkel Zé
Slovan: Chovan – Pauschek, Kashia, Božikov, De Marco (Lichý 92.) – Kankava, De Kamps (Rabiu 64.) – Čavrić (Dražić 84.), Green (Mráz 64.), Zmrhal – Henty (Adler 84.)
Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me.
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good. https://accounts.binance.com/en-NG/register?ref=JHQQKNKN
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you. https://accounts.binance.com/register?ref=P9L9FQKY