SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Nem ment a góllövés a DAC-nak

Fotó: Kiss Márton

A Fortuna Liga 3. fordulójában a Nagyszombat stadionjában fogadta a szeredi csapat a dunaszerdahelyieket.

Amennyiben figyelembe vesszük a sérüléseket, Németh Antal a legerősebb összeállításban küldte pályára csapatát. Persze ebbe az új igazolás, Milan Dimun beleszólhat még a jövőben. A középpályás most viszont még nem volt ott a meccskeretben.

A találkozó első komolyabb lehetősége a DAC előtt adódott. Divković szokásos módon a tizenhatos jobb oldali sarkánál megkapott labdát befelé tolta, majd 17 méterről ballal lőtt, de Iliev védte a hosszú alsóba tartó labdát. A következő helyzetre közel fél óra után került sor. Balić jobbról ballal adta be a játékszert, Taiwo pedig közelről nem sokkal fejelt mellé.

Ez után a „hazaiak” vették át az irányítást és jöttek is a lehetőségek. Morong élesre sikerült beadása már-már egy lövéssel érte fel, amit Jedlička védett. Ciganiks hibája után jött a következő helyzet, de szerencsére nem jutottak lövésig a szerediek. Egy hasonló szituáció után újra jobbról jött a veszély, Kadlec középre lőtt labdáját viszont Beskorovainyi szögletre mentette. A félidő végén a DAC kapusa még egy távoli lövést is védett, így gól nélkül zárult a félidő.

A szünet után nem forogtak nagy veszélyben a kapuk, egészen a 62. percig. Ekkor Morong szánta el magát egy lövésre 22-23 méterről. A szépen csavarodó kísérlet pedig Jedlička kapujában kötött ki, 1-0. Balić volt, akin talán megpattant a labda.

Azonnal jöhetett volna a válasz, Taiwo remekül ugratta ki Rymarenkot, aki megpróbálta átemelni a kifutó kapust, de nagyon alányúlt a labdának.

A 66. percben Haša rúgott bele alaposan Balićba, amiért a horvát azonnal törlesztett. A játékvezető mindkét játékosnak sárgát adott, pedig a szerdahelyi középpályás esetében a piros is előkerülhetett volna. A vendégek számára kedvezően ítélt a bíró és szerencsére a VAR sem szólt közbe.

Szűk tíz perccel a vége előtt Nicolaescu készített le egy beadást Rymarenkonak, aki szemben a kapuval ígéretes helyzetben mellé lőtt.

A DAC görcsösen és fásultan játszott vasárnap este, így már második vereségét szenvedte el a szezonban. A vendégeknél hiába volt többet a labda, nem tudott elegendő helyzetet kialakítani, a Szered viszont hatékonyabban fejezte be támadásait. A nagymihályi 4-1 után a Szered is legyőzte a sárga-kékeket. A csallóköziek így egy győzelemmel és két vereséggel csupán a nyolcadik helyen állnak a tabellán.

Fortuna Liga, 3. forduló:

ŠKF Sereď-FC DAC 1904 1-0 (0-0)
Nagyszombat, v.: Očenáš (Vorel, Jekkel)
Gólszerzők: Morong (62.)
Sárga lap: Popović (49.), Haša (66.) ill. Vera (37.), Divković (40.), Balić (66.), Beskorovainyi (72.)

Szered: Iliev – Dias, Hurtado, Hučko – Morong (Katunský 85.), Gatarić, Jureškin, Kadlec – Radić (Potoma 76.), Popović (Machuča 76.) – Haša (Michalík 90.) 
DAC: Jedlička – Kružliak, Beskorovainyi, Brunetti – Vera (Moumou 58.), Schäfer, Njie (Rymarenko 58.), Balić (Veselovský 84.), Ciganiks – Divković (Sharani 84.), Taiwo (Nicolaescu 71.)

6 thoughts on “Nem ment a góllövés a DAC-nak

  1. Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?

  2. Đội ngũ kỹ thuật của 888slot store luôn túc trực để đảm bảo đường link truy cập ổn định, không bị giật lag trong những giờ cao điểm. TONY04-14H

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük