SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Mbappé volt a legrosszabb döntés

A hétfői napon izgalmas párharcokat láthattunk az Európa-bajnokságon. Ugyan a spanyol-horvát meccsen nyolc gól esett és voltak is köztük igencsak látványosak, minden bizonnyal az elsőre, a potyára fogunk a legtovább emlékezni.

Spanyolország-Horvátország

Pedri távolról adta haza a labdát Unai Simónnak. A kapus pedig, aki többek között azért véd De Gea helyett, mert jobb lábbal, nem tudta levenni azt és a lábáról a hálóba pördült a játékszer. Spanyolország fordított és már 3-1-re is vezetett, de Modrićék az utolsó tíz percben feltámadtak és hosszabbításra mentették a meccset. Ott viszont már nem voltak elég frissek és végül kétgólos vereséggel búcsúztak.

A spanyolok akár az elődöntőig is juthatnak, hiszen Svájccal játszanak a legjobb nyolc között, de kijelenthető, hogy ez a csapat nincs ott Európa négy legjobbja közt. A helvétek ellenben még meg is lephetik őket a következő körben.

Svájc-Franciaország

Az első félidőt könnyen el lehet felejteni, de a második már igazán remek volt. A svájci vezetés után a franciák Benzema duplájával és Pogba pompás találatával fordítottak. Jött viszont egy szép támadás a svájciaktól, majd a hosszabbításban az egyenlítés is.

Beszéljünk egy kicsit Mbappéról, aki bár adott egy gólpasszt azt leszámítva kihagyott mindent. A világ egyik legjobbjának tartott támadó a csoportmeccsek során sem talált be és Svájc ellen sem ment neki. Ez szemmel láthatóan nagyon frusztrálta. A hosszabbításban, a 110. percben ígéretes helyzetben ugratta ki őt Pogba és, bár nem volt rossz a helyzet, nem választott jó megoldást. Érezhető volt, hogy itt is nagyon szeretett volna, ráadásul, nagy gólt lőni, de még meg is húzódott a lövéskor, ami mellé ment. Ezek után hatalmas hibának tűnik őt állítani az utolsó büntetőhöz.

Logikus, hogy a csapat legjobbjai közé tartozó játékos rúgni akart, de tehette volna ezt elsőnek, hogy ne legyen akkora rajta a nyomás és esetleg legyen idő „javítani” ha kimarad. Valljuk meg, a francia élvonalban nincs az ilyen feszült pillanatokhoz szokva. Ráadásul még elég fiatal is. Az utolsó körben 5-4-es svájci vezetésnél, mikor Mbappé sétált a kapu felé, azt hiszem nem csak én voltam az, aki azt mondta tuti kihagyja. Így is lett. Deschamps ezzel a rossz döntéssel zárja válogatott szövetségi kapitányi pályafutását? Aligha lenne ez meglepő, főleg, hogy bizonyos Zinedine Zidane jelenleg munkanélküli.

Európa-bajnokság, nyolcaddöntők

Spanyolország-Horvátország 5-3 (1-1, 3-3, 5-3) – hosszabbítás után
Koppenhága, 22 771 néző, v.: Cüneyt Cakir (török)
Gólszerzők: Sarabia (38.), Azpilicueta (57.), F. Torres (77.), Morata (100.), Oyarzabal (103.), illetve Pedri (20., öngól), Orsić (85.), Pasalić (90+2.)
Sárga lap: Brozović (73.), Ćaleta-Car (84.)

Spanyolország: Unai Simón – Azpilicueta, Eric Garcia (P. Torres, 71.), Laporte, Gaya (Jordi Alba, 77.) – Koke (Fabián Ruiz, 78.), Busquets (Rodri, 101.), Pedri – F. Torres (Oyarzabal, 88.), Morata, Sarabia (Olmo, 71.)
Horvátország: Livaković – Juranović (Brekalo, 73.), Vida, Ćaleta-Car, Gvardiol – Modrić (Ivanušec, 114.), Brozović, Kovačić (Budimir, 79.) – Vlašić (Pasalić, 79.), Petković (Kramarić, a szünetben), Rebić (Orsić, 67.)

Svájc-Franciaország 3-3 (1-0, 3-3, 3-3) – tizenegyesekkel: 5-4
Bukarest, Nemzeti Stadion, 22 642 néző, v.: Fernando Andres Rapallini (argentin)
Gólszerző: Seferović (15., 81.), Gavranović (90.), illetve Benzema (57., 59.), Pogba (75.)
Sárga lap: Elvedi (32.), Rodriguez (62.), Xhaka (76.), Akanji (108.), illetve Varane (30.), Coman (88.), Pavard (91.)

Svájc: Sommer – Elvedi, Akanji, Rodriguez (Mehmedi, 87.) – Widmer (Mbabu, 73.), Freuler, Xhaka, Zuber (Fassnacht, 79.) – Shaqiri (Gavranović, 73.) – Seferović (Schär, 97.), Embolo (Vargas, 79.)
Franciaország: Lloris – Varane, Lenglet (Coman, a szünetben; Thuram, 111.), Kimpembe – Pavard, Pogba, Kanté, Rabiot – Griezmann (Sissoko, 88.) – Benzema (Giroud, 94.), Mbappé

További cikkeink az Európa-bajnokságról.

2 thoughts on “Mbappé volt a legrosszabb döntés

  1. I don’t think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük