Schäfer András belőtte első bajnoki gólját Dunaszerdahelyen
A sárga-kékek ha nem is túl jó játékkal, de legyőzték az újoncot. Németh Antal csapata az első percben gólt kapott, de végig dominált, csupán a helyzetkihasználással akadt gondja. Ha hamarább bemegy az első, még nagyobb arányú is lehetett volna a különbség. Korábban az ilyen meccseken sokszor nem jött el a fordulópont és pontokat hullajtott a DAC. Most ha nehezen is, de sikerült nyerni. Szép volt, fiúk!
A csapat a szurkolótáborral együtt ünnepelt, de egyelőre egyik fél sem tündököl a régi fényében. Reméljük mindkét oldal felerősödik a következő hazai meccsre. Három hét múlva a Trencsén látogat a Csallóközbe. Addig jövő héten a Szered, két hét múlva a Szenice ellen játszanak Jedličkáék.
Fortuna Liga, 2. forduló:
FC DAC 1904-MFK Tatran Liptovský Mikuláš 3-1
MOL Aréna, 3 446 néző, v.: Dohál (Straka, Jánošík)
Gólszerzők: Schäfer (45+1.), Taiwo (57.), Sharani (94.) ill. Andrić (1.)
Sárga lap: Schäfer (55.)
DAC: Jedlička – Kružliak, Beskorovainyi, Brunetti – Vera (Moumou 60.), Schäfer, Njie (Veselovský 79.), Rymarenko (Balić 67.), Ciganiks – Divković, Taiwo (Sharani 79.)
Tatran: Luksch – A. Krčík, D. Krčík, Hranáč, Janec (Filinský 83.) – Bartoš, Staš – Laura (Pinte 69.), Flak (Kim 36.), Káčerík (J. Švec 69.) – Andrić (Voško 83.)
A gólok története:
94. perc – Moumou szerzett labdát a saját térfelén, majd kiugratta Sharanit, aki természetesen most is lefutotta a védőjét, de mostmár a lövés is összejött neki. A labda a kapus mellett a hálóban landolt, 3-1.
57. perc – Taiwo harcosan tartotta meg a labdát, majd Divkovićhoz passzolt, a horvát ahogy szokta, megtolta befelé majd a fölső lécre lőtt. Ciganiks ismétlése levágódott a védőkről, a labda Divkovićhoz került, aki másodikra ellőtte, igaz nem túl jól, de pont Taiwohoz ment a játékszer, aki a kapuba vágta a DAC vezetőgólját, 2-1.
45+1. perc – A hosszabbítás első percében Schäfer jó 25 méterről a hosszú felső sarokba lőtt. Gyönyörű, 1-1. Ezt Kalmár vagy Ramirez is megirigyelheti. A magyar középpályásnak ez az első bajnoki gólja a DAC mezében.
1.perc – Vezetnek a vendégek. Kružliak hátáról pattant le egy indítás, ami így pontosan Andrić elé hullott. A csatár kapásból a hálóba lőtt. Jedlička ugyan kint állt a kapuból, de nem hibáztatható, hiszen nem számíthatott erre a bakira. 0-1
A Fortuna Liga 2. fordulójában a DAC hazai pályán fogadja a Liptószentmiklóst. Az újonc az első fordulóban 4-1-es vereséget szenvedett ideiglenes hazai pályáján, Poprádon a bajnok Slovan ellen. A Szerdahely szintén 4-1-re kapott ki, ám ők idegenben a Nagymihály otthonában. Portálunk élőben, szöveges formában közvetítte a találkozót.
Vége. Győzött a DAC.
94. perc – Moumou szerzett labdát a saját térfelén, majd kiugratta Sharanit, aki természetesen most is lefutotta a védőjét, de mostmár a lövés is összejött neki. A labda a kapus mellett a hálóban landolt, 3-1.
92. perc – Veselovský két ütemmel később kapta a labdát Moumoutól, így nem lett akkora helyzet, mint lehetett volna, a beadása pedig elment keresztbe a kapu előtt.
90. perc – Öt perc a hosszabbítás.
89. perc – Schäfer vette el a labdát Hranáčtól majd nem hagyta elnyomni magát, a tizenhatoosn belül Divkovićhoz passzolt, aki nem sokkal mellé lőtt.
87. perc – Jedlička óriási bravúrral védett egy szöglet utáni fejesnél. Hranáč volt aki viszonylag tisztán fejelhetett.
85. perc – Moumoua passzát Divković már csak az alapvonalon túl érte el.
83. perc – Janec helyére Filinský jött, Andrićot pedig Voško váltotta.
82. perc – Janec volt a sérült, a játékos arca kis túlzással vérben úszott a hordágyon fekve, talán összefejelt valakivel és az orra bánta. Közben Sharani futott le mindenkit a saját térfeléről indulva, de nem tudta lövéssel befejezni az akciót. Mintha a lábbal szintén nem túl ügyes Bayot láttam volna egy ziccerben.
79. perc – Taiwo helyére jön Sharani. Viszonylag nagy taps fogadja, pedig egy-egy kihagyott helyzet után még nem ez volt a jellemző. Lám, mit tesz egy gól. Njie helyére Veselovský is bejött. Közben egy liptószentmiklósi játékost kell ápolni. A tizenhatoson belül fekszik valaki, vélhetően komoly a baj, hordágyon viszik le. A szurkolók vastapssal reagálnak erre. Az ellátásban Fegyveres doktorék is segítettek.
78. perc – Balić szöglete után Njie fejéről, testéről majdnem bement a labda. Végül centikkel mehetett csak mellé, én már bent láttam.
77. perc – Divković került helyzetbe, de kisodródott, szöglet.
76. perc – Már mezben várakozik Németh Antal mellettt Sharani. Nem lennék meglepve ha Taiwot váltaná, aki az előző játékmegszakításnál azonnal vizet kért a kispadról.
75. perc – Njiet kell ápolni, de nem komoly a baj, folytatja. A combhajlítóját fogta miután felkelt a földről.
74. perc – Moumou passza után Taiwo lépett ki, védője szorításában a kapusba lőtte a labdát.
72. perc – Moumout könnyedén lökték el testtel és indult is a vendég támadás, de Schäfer labdaszerzése után már hazai szöglet jön. Njie fejéről ment mellé.
Többet van a labda a vendégeknél, mint eddig. Veszélyes helyzeteik viszont nincsenek, az előbb egy kezezés állította meg az akciójukat a tizenhatoson belül. Szerencsére fehér mezes játékos volt, akinek a kezéhez ért a játékszer.
69. perc – Kačerík helyén Jakub Švec, Laura helyén Pinte Patrik.
67. perc – Balić Rymarenkot váltja.
65. perc – Balić nekivetkőzött, hamarosan ő is érkezik.
3 446-an vagyunk ma a MOL Arénában.
62. perc – Jedlička is védett egyet hosszú idő után.
60. perc – Vera helyén Moumou.
Az első percek után újra erőteljesebb szurkolást hallhatunk a lelátóról. Végre, ez kell a csapatnak!
57. perc – Taiwo harcosan tartotta meg a labdát, majd Divkovićhoz passzolt, a horvát ahogy szokta, megtolta befelé majd a fölső lécre lőtt. Ciganiks ismétlése levágódott a védőkről, a labda Divkovićhoz került, aki másodikra ellőtte, igaz nem túl jól, de pont Taiwohoz ment a játékszer, aki a kapuba vágta a DAC vezetőgólját, 2-1.
56. perc – A szögletet Kružliak estében fejelte mellé.
55. perc – Rymarenko és Schäfer összejátéka után utóbbi esett el. Nincs tizenegyes. Miután kiment a labda, a magyar középpályás kis híján nekiment ellenfelének. Meg is kapta a sárgát, sajnos jogosan.
54. perc – Rymarenko adta be, a védők tisztáztak.
53. perc – Divković akart elesni Janec mellett. Szabadrúgás. A sértett végezte el, a beadást a kapus öklözte ki. Szöglet.
52. perc – Először Brunetti tisztázott, az ismétlésnél pedig lest intett a partjelző.
51. perc – Kačerík lövése a blokkról pattant mellé, szöglet.
46. perc – Elkezdődött a második félidő.
Félidő – A DAC nagy mezőnyfölényben játszott végig, de nem jött a gól, kimaradtak a lehetőségek. Reméljük az egyenlítő találat áttörte a gátakat. A vendégek a gólon kívül még egy nagy helyzetet alakítottak ki, ami szintén egy hazai hiba után jött. Nincs benne a játékukban a gól, annál inkább a hazaiakéban, csak az első nem akart bemenni.
45+1. perc – A hosszabbítás első percében Schäfer jó 25 méterről a hosszú felső sarokba lőtt. Gyönyörű, 1-1. Ezt Kalmár vagy Ramirez is megirigyelheti. A magyar középpályásnak ez az első bajnoki gólja a DAC mezében.
43. perc – Schäfer maradt lent, de továbbmente a támadás, Ciganiks beadásába kézzel értek bele. Szabadrúgás. Rymarenko éles szögből (az alapvonaltól kb 5 méterre volt a labda) kapura lőtte, de nem sokkal fölé szállt. Benne volt a veszély, taps viszont csak elvétve járt érte.
42. perc – Szöglet a rövid oldalra, mentenek a Tatran játékosai, ráadásul kaptak egy jogos szabadrúgást is.
40. perc – Divković szabadrúgását kifejelte a sorfal. Szöglet. Végre Beskorovainyi próbált fejelni, de lökték a levegőben így nem járt sikerrel.
38. perc – Vera adta el a labdát, de utánament ellenfelének és megállította az akciót. A vendégek jöttek beobással, de Beskorovainyi elcsípte a passzt.
36. perc – Flakot le kell cserélni, érkezett a helyére a koreai Chansoo Kim.
35. perc – A liptószentmiklósi Flakot kell ápolni.
32. perc – Beskorovainyi hibája után Laura adott középre, ahol Staš érkezett és lőtte el a labdát, nem sokkal mellé. A szurkolók azt kiabáják: „Kurv@ gyenge!”. Pedig mikor nem megy a csapatnak, a biztatás többet segítene….
30. perc – Hazai szabadrúgás jó szögből, nem lett belőle se lövés, se jó beadás. Ilyenkor hiányzik nagyon Kalmár.
29. perc – Ciganiks, Schäfer, Taiwo, Rymarenko volt a labda útja. A fiatal játékos a kapuval szemben nem tudott lőni, mert lezárták előtte a területet, így tovább passzolt Divkovićhoz, oda lett a lehetőség. A szurkolók egy része rákezdett: „Ébresztő!”
26. perc – Divković szép csel után tört be a tizenhatoson belülre, majd középre adott, de a kapus lábbal mentett Taiwo elől. Közben Schäfer maradt lent, érkezik Fegyveres doktor és Nagy Béla gyúró. Úgy tűnik csak beszorult a levegő egy ütközés után, nincs nagy baj.
24. perc – A mezőnyben folyik a játék. A D-szektort csütörtökön gyerekek töltötték meg, most egy ember ül ott. Talán a biztonsági ember ült fel meccset nézni?
20. perc – Veszélyesen kevergettek a vendégek a bal oldalukon, Rymarenko jött vissza és szerelt.
18. perc – A szöglet utáni kavarodás végén Beskorovainyi passza után Rymarenko lőtt éles szögből a hosszú alsó mellé.
17. perc – Ciganiks eddig a legaktívabb, újabb szöglet a megindulása után. Mindenki itt van, mindenki tapsol— hangzik fel a szurkolók biztatása.
15. perc – Schäfer és Ciganiks remek összejátéka után, Taiwo újra balra passzolt, Ciganiks beadását pedig a hosszún érkező Vera lőtte fölé, mellé. Pedig a közönség már emelte a hangját. Ígéretes helyzet volt.
14. perc – Ciganiks lövését blokkolták. A szöglet után Divković tört be a tizanhatoson belülre, majd a lett balbekk, Ciganiks beadása után talán Beskorovainyi fejelt, a kapus könnyen védte.
12. perc – A gól óta nem sokat volt a labda a vendégeknél, de most szép passzokkal jutottak el a kapuig és Kačerík lövése se volt rossz 21-22 méterről, de mellé ment.
11. perc – Schäfer lőtt ballal fölé. Nem volt rossz a szög és a távolság is kb. 20 méter lehetett, de lecsúszott Andrásnak.
9. perc – Rymarenko szabadrúgását szögletre váltotta a DAC. A sarokrúgás után Shäfer fejelt nem túl jól. Bár jók a rugói a magyar középpályásnak, érthetetlen, hogy miért nem Kružliak vagy Beskorovainyi fejét keresik ilyenkor a társak.
7. perc – Divković lövése akadta el a védelemben.
Egy órával a meccs előtt még javában esett Dunaszerdahelyen. Kb 20-25 perccel a kezdés előtt azonban már elállt az eső, jelenleg kissé szeles, hűvös az időjárás, egy pulcsit a legtöbben azért felvettek.
6. perc – Hazai helyzet, de Schäfer nem tudott fejelni és Taiwo elöl is eltakarítottá a labdát.
2. perc – Már a DAC-nál a labda. Németh Antal ismét változtatott a kezdőn. Bekerült Rymarenko a sérült Nebyla helyére, valamint Taiwo kezd középcsatárként. Balić újra a kispadon.
1.perc – Vezetnek a vendégek. Kružliak hátáról pattant le egy indítás, ami így pontosan Andrić elé hullott. A csatár kapásból a hálóba lőtt. Jedlička ugyan kint állt a kapuból, de nem hibáztatható, hiszen nem számíthatott erre a bakira. 0-1
Az FC DAC 1904-MFK Tatran Liptovský Mikuláš találkozót szöveges formában élőben követhetik portálunkon, a billentyűk mögött Elek Zoltán.
18:01 – Pályán a csapatok, a hazai szurkolók már éltetik Martin Jedličkát.

17:57 – A meccset ma is, ahogy az új szezonban meg kell szoknunk a VOYO streaming szolgáltatáson követhetik a szurkolók. Ennek havidíja 5,99 euró
17:53 – A Nélküledet ma Valaskó Feri énekli.
Fortuna Liga, 2. forduló:
FC DAC 1904-MFK Tatran Liptovský Mikuláš 1-1
MOL Aréna, v.: Dohál (Straka, Jánošík)
Gólszerzők: Schäfer (45+1.) ill. Andrić (1.)
Sárga lap:
DAC: Jedlička – Kružliak, Beskorovainyi, Brunetti – Vera, Schäfer, Njie, Rymarenko, Ciganiks – Divković, Taiwo
Tatran: Luksch – A. Krčík, D. Krčík, Hranáč, Janec – Bartoš, Staš – Laura, Flak, Káčerík – Andrić
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.
Your article helped me a lot, is there any more related content? Thanks! https://www.binance.com/tr/register?ref=MST5ZREF
Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me.
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.
Your article helped me a lot, is there any more related content? Thanks! https://www.binance.com/register?ref=IHJUI7TF
Your article helped me a lot, is there any more related content? Thanks!
xn88 com cung cấp các sảnh bài đẳng cấp từ những nhà phát hành lớn. Đồ họa 3D sắc nét cùng âm thanh sống động sẽ khiến bạn không thể rời mắt. TONY04-14H