SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Az Eb legfontosabb híre: Eriksen állapota stabil

Forrás: facebook.com/sfzofficial

Ugyan még csak a második napnál járunk a tavalyról elhalasztott foci-Európa-bajnokságon, az esemény legfontosabb híre már megszületett. Nem a magyar válogatotthoz kötődik ez, de még csak nem is a döntő eredménye lesz a leglényegesebb most, hanem az, hogy a dánok (egyik) legjobbjának, Christian Eriksennek stabil az állapota.

Azok után, hogy az olaszok mondhatni simán verték pénteken a nyitómeccsen a törököket és már szombaton, a Wales-Svájc meccsen megszületett az első döntetlen, következett a dán-finn skandináv rangadó. A 43. percben éppen Eriksennek dobta be csapattársa a labdát, mikor a középpályás összeesett. Azonnal látszódott, hogy nagy a baj, főleg mikor néhány másodperccel később már azt láthattuk, hogy szívmasszázst végeznek a futballistán.

Hősök

A dán futballisták csapatkapitányuk, Simon Kjær és Thomas Delaney vezetésével hősiesen viselkedtek. A karszalagot viselő védő helyezte villámgyorsan az ilyenkor előírt pozícióba Eriksent, majd utóbbi összehúzta társait, hogy az életmentést végzők köré állva takarják el az eseményeket. A játékosok könnyeikkel küszködve, imádkozva tették a dolgukat. Kjaer e mellett Schmeichellel karöltve nyugtatta a pályára zokogva megérkező Sabrinát, Eriksen feleségét.

A hősök említésekor pedig az orvosokat sem szabad elfelejteni, akik megmentették a sportember életét!

A percek roppant lassan pörögtek, de végül sikerült visszahozni az Inter középpályását. Mint utólag kiderült már eszméleténél volt, mikor hordágyon letolták a pályáról. Ekkor már lepedőkkel és a szurkolóktól „kapott” finn zászlóval takarták őt.

No comment

Ekkor kapcsoltak vissza az M4 Sporton a stúdióba. A kommentátor Varga Péter volt, aki a helyzetet (a körülményekhez képest) remekül kezelve „közvetítette” az eseményeket és a későbbi visszakapcsolások során is állta a sarat. A stúdióban viszont Bognár György érzéketlen ámokfutásba kezdett. Kár is fecsérelni a karaktereket, hogy szavait idézzük. Minősíthetetlen, érzéketlen stílusaban beszélt. Ezen Petry Zsolt és Berkesi Judit igyekezett finomítani. A csinos műsorvezetőnő gyakran a menthetetlent próbálta menteni, de Bognárnak nem esett le, hogy maga alatt vágja a fát. Egy-egy kisebb szünet után, mikor már azt hihettük nincs lejjebb, a Paks edzője bizonyította, hogy ez nem így van. „Köszönjük” Bognár György, többet nem kívánjuk látni és hallani. Szakértőként biztosan nem.

Miután kiderült, hogy Eriksen valóban jól van, folytatódott a találkozó. A finnek egy szép beadás után szereztek vezetést. Pohjanpalo védőjét megelőzve fejelt a kapuba. Ugyan a dánok voltak ez után is aktívabbak, a kapu előtt nem volt velük Fortuna. Minden rosszul pattant és még egy tizenegyes is kimaradt. Dánia összes szerencsefaktora Eriksenre ment el szombaton. Ez pedig így van jól.

A nap és az Európa-bajnokság legfontosabb híre volt, mikor hiteles forrásból érkeztek meg az információk, miszerint Eriksen állapota stabil, magánál van, beszél és már kórházban, megfelelő kezekben van. A legfrisebb hírek már arról szólnak, hogy Eriksen videóhívásban csapattársaival is beszélt, és arra kérte őket fejezzék be a mérkőzést.

E mellett álljanak itt (mondjuk ki nyugodtan) másodlagosan a kontinenstorna eddigi eredményei:

Európa-bajnokság, eredmények

A-csoport, 1. forduló:

Olaszország-Törökország 3-0 (0-0)
Róma, 12 916 néző, v.: Makkelie (holland)
Gólszerzők: Demiral (öngól, 53.), Immobile (66.), Insigne (79.)
Sárga lap: Söyüncü (88.), Dervisoglu (90.)

Olaszország: Donnarumma – Florenzi (Di Lorenzo, a szünetben), Bonucci, Chiellini, Spinazzola – Barella, Jorginho, Locatelli (Cristante, 73.) – Berardi (Bernardeschi, 85.), Immobile (Belotti, 81.), Insigne (Chiesa, 81.)
Törökország: Cakir – Celik, Söyüncü, Demiral, Meras – Yokuslu (Kahveci, 64.) – Karaman (Dervisoglu, 76.), Tufan (Ayhan, 64.), Yazici (Ünder, a szünetben), Calhanoglu – B. Yilmaz

Wales-Svájc 1-1 (0-0)
Baku, 10 000 néző, v.: Turpin (francia)
Gólszerzők: Moore (74.), illetve Embolo (49.)
Sárga lap: Moore (47.), illetve Schär (30.), Mbabu (63.)

Wales: Ward – Roberts, Rodon, Davies, Mepham – Morrell, Allen, Ramsey (Ampadu, 93.) – James (Brooks, 75.), Moore, Bale
Svájc: Sommer – Elvedi, Schär, Akanji – Mbabu, Xhaka, Freuler, Rodríguez – Shaquiri (Zakaria, 66.) – Embolo, Seferovic (Gavranovic, 84.)

B-csoport, 1. forduló:
Finnország-Dánia 1-0 (0-0)
Koppenhága, 15 200 néző, v.: Taylor (angol)
Gólszerző: Pohjanpalo (60.)
Sárga lap: Lod (4.), Sparv (51.)

Finnország: Hradecky – Toivo, Arajuuri, O’Shaughnessy – Raitala (Väisänen, 90.), Lod, Sparv (Schüller, 77.), Kamara, Uronen – Pohjanpalo (Forss 84.), Pukki (Kauko, 77.)
Dánia: Schmeichel – Kjaer (Vestergaard, 63.), Wass (Stryger, 76.), Christensen, Maehle – Eriksen (Jensen, 43.), Höjbjerg, Delaney (Cornelius, 76.) –  Poulsen, Wind (Olsen, 63.), Braithwaite

Az esti meccsen a belgák Szentpéterváron győzték le az oroszokat. Lukaku az első gólja után a „Maradj erős, szeretlek!” szavakkal üzent Interes csapattársának.

Belgium-Oroszország 3-0 (2-0)
Szentpétervár, 26 500 néző, v.: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
Gólszerzők: Lukaku (10., 88.), Meunier (34.)

Belgium: Courtois – Alderweireld, Boyata, Vertonghen (Vermaelen, 77.) – Castagne (Meunier, 27.), Dendoncker, Tielemans, T. Hazard – Mertens (E. Hazard, 72.), Lukaku, Carrasco (Praet, 77.)
Oroszország: Sunyin – Mário Fernandes, Szemjonov, Dzsikija, Zsirkov (Karavajev, 43.) – Ozdojev, Barinov – Zobnyin (Mukin, 63.), Golovin, Kuzjajev (Cserisev, 30., Mirancsuk, 64.) – Dzujba      

Az Eb-hez kötődő írásainkért kattints ide.

3 thoughts on “Az Eb legfontosabb híre: Eriksen állapota stabil

  1. Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük