A kupában növelhette önbizalmát a DAC
Fotó: Kiss Márton
A Dunaszerdahely a Szlovák Kupa, vagyis a Slovnaft Cup második fordulójában Újlótra látogatott.
Németh Antal alaposan átalakította csapatát az utóbbi bajnokikhoz képest, de még így is a Fortuna Ligás csallóközi csapat számított esélyesnek a IV. ligás ellenfelével szemben. A hazaiak hétvégén Ipolyságon győztek 3-1-re, a sárga-kékek pedig Szenicén játszottak 1-1-et.
A papírformának megfelelően a hetedik percben vezetést is szereztek a vendégek. Davis jobb oldali szabadrúgását Brunetti fejelet a kapuba, 0-1.
Bő tíz perccel később Davis eredeti helyéről adott középre, a beadásba belefejelt a védő, a labda viszont a hosszún helyezkedő Nicolaescuhoz került, aki higgadtan, erősen a rövidsarokba lőtt, 0-2.
A 36. percben Andzouana passza után Blackman tört be a tizenhatoson belülre, majd éles szögből megszerezte a harmadik gólt, 0-3.
Három perccel ez után Nicolaescu lövését védte a kapus, de a kipattanóra Andzouana ért oda elsőnek és bepasszolta a labdát az üres kapuba, 0-4.
A második félidő unalmasabb játékkal indult, a következő gólra a 69. percig várni kellett. Ekkor Nebyla beadására az ötösön Sharani érkezett és a kapuba lőtt, 0-5.
Jöhetett volna gyorsan a következő is, de Rymarenko perdítése kifelé csorgott a kapufáról. A 83. percben Sharani passza után egy hasonló helyzetből viszont már pontosabban célzott, 0-6.
A meccs hátralévő részében ugyan még Sharani, Nebyla és Rymarenko is lőhetett volna gólt, már nem változott az eredmény. A DAC így némi önbizalmat magára szedve várhatja a vasárnapi Trencsén elleni mérkőzést a MOL Arénában.
Slovnaft Cup, 2. forduló:
TJ Veľké Lovce-FC DAC 1904 0-6 (0-4)
Újlót, v.: Libiak (Jekkel, Tuma)
Gólszerzők: Brunetti (7.), Nicolaescu (18.), Blackman (36.), Andzouana (39.), Sharani (69.), Rymarenko (83.)
Veľké Lovce: Hužović (Belluš 82.) – Vančík (Krčmár 82.), Bašťovanský (Bačík 50.), Krčmár D., Palo – Brezanský (Mihók 73.), Pajer, Gujdák, Ďurica (Suranszki 50.) – Švec, Jamriška
DAC: Vantruba – Blackman (Ciganiks 60.), Muhamedbegović, Brunetti (Malý 46.), Davis – Dimun (Fábry 46.), Njie, Veselovský – Rymarenko, Nicolaescu (Nebyla 60.), Andzouana (Sharani 46.)
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you. https://www.binance.bh/en-ZA/futures/ref?code=B4EPR6J0
Slot tại 888SLOT không chỉ đẹp mắt mà còn thông minh: tích hợp tính năng thống kê lượt quay, phân tích tần suất biểu tượng và gợi ý chiến lược phù hợp với phong cách chơi của từng người. TONY06-22
I don’t think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article. https://accounts.binance.com/zh-CN/register?ref=DCKLL1YD