SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

Újabb sérülés és komoly vereség kézilabdában

Klujber Katrin volt a csapat legjobbja. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar női kézilabda-válogatott súlyos vereséget szenvedett az orosz olimpiai csapat ellen. Ráadásul újabb irányítója esett ki a csapatnak.

A meccs első öt percre nem a védekezésről szólt, potyogtak a gólok. Sajnos az oroszok ötöt, a magyarok pedig csak hármat lőttek. A felvidéki Szöllősi-Zácsik ebből kettőt vállalt.

Az oroszok már hárommal is vezettek, de Klujber két hetesgóljával egyre zárkózott Magyarország. Dmitrievaék újra ellógtak, Elek Gábor 6-10-nél kért idő a 14. percben.

Érkezett a kapuba Janurik, mezőnybe pedig Háfra és Vámos, utóbbi azonnal dobott is egy gólt. Sajnos azonban a védekezéssel továbbra is nagy problémák voltak, így jött az újabb időkérés miután Makeeva teljesen üresen lőtt gólt beállóból. 8-13-at mutatott ekkor az eredményjelző.

A félidő végéig nem sikerült a felzárkózás, 17-22-re vezetett az orosz olimpiai csapat.

A szünet után hétre nőtt az orosz előny, és stabilizálódott a nagy különbség. Klujber gólja után 25-19-nél négyre csökkentette hátrányát a magyar csapat, de nem tartott sokáig a fellángolás. Az 50. percben 27-33 volt az eredmény.

A hajrában az addig minden hetesét belövő Klujber elhibázott egy büntetőt is, az oroszoknak pedig minden bejött. Öt perccel a vége előtt újra héttel vezettek Ilináék. A végeredmény: 31-38.

A magyar válogatottnak így szinte csak matematikai esélye maradt, hogy továbbjusson a csoportból. Szucsánszki Zita súlyos vállsérülést szenvedett, így Kovacsics Anikó kiválása után csupán egy irányítója maradt Elek Gábornak. Vámos Petra 20 évesen egyedül maradt a következő két csoportmeccsre, a spanyolok és a svédek ellen ezen a poszton.

Olimpiai női kézilabdatorna, B csoport, 3. forduló:

Magyarország-Orosz olimpiai csapat 31-38 (17-22)
Góllövők: Klujber 9 (6), Szöllősi-Zácsik 5, Vámos 5, Lukács 4, Háfra 3, Szucsánszki 1, Schatzl 1, Tomori 1, Márton 1 ill. Dmitrieva 7, Ilina 6, Managarova 4, Skorobogatchenko 4, Vyakhireva 4, Sen 4, Makeeva 3, Gorshkova 3, Bobrovnikova 2, Vedekhina 1

Gólok hétméteresből: 10/8, illetve 5/5
Kiállítások: 10, illetve 10 perc

A csoport állását ide kattintva megtekinthetik.

Az olimpiai hírei  Kövess minket Instagramon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük