Schäfer: Akkor sem lennék szomorú, ha most nem sikerülne váltani

Forrás: facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg
Egyelőre még nem tudja, hogy klubot vált-e a nyáron Schäfer András, a magyar labdarúgó-válogatott és a dunaszerdahelyi DAC középpályása, de ha igen, akkor az alapján dönt majd, hogy mennyi játéklehetőségre számíthat új egyesületében, írja az MTI.
„Akkor sem lennék szomorú, ha most nem sikerülne váltani, de nyilvánvalóan tisztában vagyok vele, hogy az Európa-bajnokság után nagyobb a lehetőség arra, hogy egy erősebb bajnokságban folytassam” – nyilatkozta kedden az M1 aktuális csatornának a 22 éves futballista, aki a részben budapesti rendezésű kontinenstorna F csoportjának utolsó mérkőzésén gólt szerzett a németek vendégeként játszott 2-2-es döntetlen alkalmával.
„Túl vagyok már egy olyan éven a pályafutásomban, amikor szinte egyetlen percet sem játszottam, úgyhogy ezt most mindenképpen szeretném elkerülni” – mondta. Hozzátette, hogy konkrét ajánlatokról nem tud, a francia másodosztályban szereplő Toulouse érdeklődéséről is csak a sajtóból értesült.
A DAC-cal a Konferencia Ligában érdekelt játékos kijelentette, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány véleményét biztosan kikéri majd az esetleges átigazolással kapcsolatban, de nemcsak vele, hanem más szakemberekkel is egyeztet majd erről.
Schäfer elmondta, az Európa-bajnokság után nagyon sokan gratuláltak neki, és még mindig minden nap kapja a pozitív üzeneteket, amelyek „plusz motivációt adnak” neki, és azt mutatják a számára, hogy a szurkolók elismerik a teljesítményét.
Schäfer András eddig 41 tétmérkőzésen játszott a DAC-ban és csupán a kupában talált be egyszer. Ezzel szemben a válogatottban 9 meccsen játszott és már két gólja van, hiszen az Eb előtt Ciprus ellen is betalált. Szerződése 2024 nyaráig köti Dunaszerdahelyre, a Transfermarkt az értékét 700 000 euróra becsüli.
MTI
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.