Sárosi Laura sérülés miatt nem folytatja az olimpiát

Fotó: facebook.com/laura.sarosi.777
Sárosi Laura a tokiói tollaslabdaverseny első mérkőzésén a korábbi világelső thaiföldi Ratchanok Intanon ellen játszott és szenvedett vereséget és mint utólag kiderült meg is sérült.
Sárosi az MTI-nek elmondta: már a találkozó után bicegve érkezett vissza az olimpiai faluba, másnap reggelre pedig vérömleny keletkezett a sarkánál. A hétfői vizsgálatok kimutatták az Achilles alsó részén a részleges beszakadást, és bár az orvosi stáb mindent megtett, nem javasolták a pályára lépést.
„Sajnálatos módon orvosi utasításra nem folytathatom a versenyt! Az előző meccsemen részleges achilles- ín szakadást szenvedtem, ami akkor még nem befolyásolt, viszont utána nagyon nagy fájdalmaim voltak és vérömleny keletkezett a sarkam és az achillesem körül. A Magyar Olimpiai Bizottság orvosi stábja mindent megtett, hogy ma pályára tudjak lépni, azonban a mostani állapotom ezt nem teszi lehetővé, valamint kockázatos lenne a további sérülések miatt is. Így is jó pár hét pihenés és rehabilitáció vár rám. Nagyon csalódott vagyok. Köszönöm mindenkinek a támogatást, nagyon sokat jelent!” – tette közzé közösségi oldalain a Tisza TSE 28 éves játékosa.
A fair play-díjas magyar hölgy kedden a szintén jóval esélyesebb malajziai Soniia Cheah csapott volna össze.
„A bal lábammal lábujjhegyre sem tudok emelkedni, így nem tudnék ugrani sem, emiatt összeszorított foggal sem tudnék játszani” – hangsúlyozta az MTI-nek Sárosi, aki kedden reggel kapta meg a végső diagnózist, amely miatt visszalépett.
„Csalódott vagyok. Egy sérülés sosem jön jókor, de most végképp nem. Ugyanakkor örülök, hogy egy meccset tudtam legalább játszani. Ebben az olimpiában az út volt, ami fontos volt, és azt élveztem. Ezt a sérülést majd később fogom tudni feldolgozni” – fejtette ki a sportoló, aki három-négy hét pihenő után kezdheti meg a gyógytornát.
Sárosi Laura tavasszal a perui nemzetközi versenyt és a portugál nyílt bajnokságot is megnyerte, és ő az első a magyar tollaslabdázók közül, aki második olimpiáján vehet részt.