Negyven év után negyeddöntőzött magyar teniszező Wimbledonban
Legutóbb Taróczy Balázs 1981-ben jutott be a legjobb nyolc közé a wimbledoni teniszbajnokságon. Most Fucsovics Márton mérkőzött a világelső Novak Djokoviccsal.
A 29 éves nyíregyházi játékos már azzal is pályafutása legjobb eredményét érte el a füves pályás Grand Slam-tornán, hogy nyolc közé jutott: a korábbi juniorbajnok Fucsovics mostani menetelése során a 19. helyen kiemelt olasz Jannik Sinnert, a cseh Jirí Veselyt, a kilencedikként rangsorolt argentin Diego Schwartzmant és az ötödik kiemelt orosz Andrej Rubljovot búcsúztatta.
A rekordbeállítást jelentő huszadik GS-tornagyőzelmére hajtó, címvédő Djokoviccsal pályafutása során előzőleg kétszer találkozott, és bár mindkétszer alulmaradt, a 2018-as US Open első fordulójában és a 2019-es dohai torna nyolcaddöntőjében is nyert szettet a szerb világsztár ellen.
Fucsovics aktuális világelsővel eddig egyszer, 2019-ben – éppen Djokoviccsal – csapott össze.
A centerpályán rendezett szerdai találkozójuk első felvonásának elején a magyar játékos sok hibával, rendkívül bizonytalanul teniszezett, riválisa így 18 perc után 5:0-ra vezetett. Fucsovics ezt követően – szettlabdákat hárítva – hozta az adogatását, majd két újabb játszmalabdát hárítva elvette a világelső szerváját és hamarosan 5:3 állt az eredményjelzőn. Djokovic a következő adogatójátékában viszont már nem hibázott, és hatodik szettlabdáját értékesítve 42 perc után előnybe került.
A következő játszma kiegyenlített küzdelmet hozott, 4:4-ig mindkét teniszező hozta szervagémjét, a kilencedik játékban viszont Djokovic brékelt, majd a tizedikben nyerte a sajátját, ezzel másfél óra elteltével már 2:0-ra vezetett.
A harmadik szett Djokovic breakjével kezdődött, azután egyik játékos sem vesztett adogatógémet, noha erre többször is volt esély. Fucsovics például két játékban összesen ötször jutott breaklabdához – a második gémben, a szerb adogatásánál 0:40 is volt az állás -, de nem tudott élni a lehetőségekkel. A mérkőzés 2 óra 19 percig tartott.
Wimbledon, negyeddöntő:
Novak Djokovic-Fucsovics Márton 6-3, 6-4, 6-4
MTI
Thank you, your article surprised me, there is such an excellent point of view. Thank you for sharing, I learned a lot. https://accounts.binance.com/bg/register-person?ref=JHQQKNKN
I’m often to blogging and i really appreciate your content. The article has actually peaks my interest. I’m going to bookmark your web site and maintain checking for brand spanking new information.
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?
Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me.
References:
Best steroids for muscle gain
References:
https://cineblog01.rest/user/kittennapkin4/
References:
Casino perth
References:
https://www.ricetteclara.com/membri/tradeself4/activity/57229/
References:
Steroids fat loss
References:
https://lodenau.de/;focus=TKOMSI_com_cm4all_wdn_Flatpress_20534881&path=&frame=TKOMSI_com_cm4all_wdn_Flatpress_20534881?x=entry:entry230224-091842%3Bcomments:1
References:
Are steroids harmful
References:
https://music.drepic.com/linwoodlocke1
References:
Building mass and strength
References:
http://36.153.162.171:3000/milagrolaing9
References:
Anabolic steroids winstrol
References:
https://git.miasma-os.com/vernoncsu03713
References:
Pharmaceutical grade steroids for sale
References:
http://152.136.145.93:3000/weldon56p27811/weldon2021/wiki/Dianabol-Dbol%3A-The-Ultimate-Guide
References:
Pre workout illegal
References:
https://gitea.diputadosalta.gob.ar/michelinestuar
References:
Muscle growth injections
References:
https://myclassictv.com/@christopercass?page=about
References:
The best steroids for sale
References:
http://103.119.85.197:3000/damarissturm4
References:
Steroid online pharmacy
References:
http://139.196.179.195:3000/brandonhoke815
Many thanks. An abundance of info!
References:
https://urlscan.io/result/019c892c-2c09-71fc-a715-c4f0d1dda0a9/
References:
Instant Casino Konto erstellen
References:
http://uchkombinat.com.ua/user/beechroad3/
References:
Instant Casino Bonus ohne Einzahlung
References:
https://dreevoo.com/profile.php?pid=1406156
References:
Instant Casino Kontakt
References:
https://notes.io/ecAYC
References:
Instant Casino App
References:
https://oiaedu.com/forums/users/quartzquiver7/
References:
Where can you get anabolic steroids
References:
https://skitterphoto.com/photographers/2217011/myrick-reece
References:
Caesars palace las vegas nv
References:
https://elearnportal.science/wiki/Bonuses_Cashback_VIP_Club_AU
References:
Huge bodybuilders on steroids
References:
https://notes.bmcs.one/s/dC9rxVyj9
References:
Dianabol for sale amazon
References:
https://scientific-programs.science/wiki/Quels_sont_les_mdicaments_amaigrissants_disponibles_et_lequel_choisir
References:
Steroids for weight lifting
References:
https://fresh-jobs.in/employer/buy-clenbuterol-200mcg-x-30ml-usa-made/
References:
Best pill form steroids
References:
https://companyjobs.cn/employer/buy-clenbuterol-solution-30ml/