Mi vár a Felvidék Szépe döntős lányaira? Most kiderül!
Február 27-én megtudjuk, ki lesz a 2015-ös Felvidék Szépe, Balogh Viktória utóda. A 16 döntős lány utolsó egy hónapjáról és a verseny részleteiről beszélgettünk a verseny főszervezőjével, Kiss Kósa Annamáriával. Cikkünkben természetesen a lányok képei is megtekinthetők.
A válogatók során kiválasztottátok a 16 legszebb lányt. Hogyan néz ki a hölgyek további programja a döntőig?
Hétfőn (január 25. – szerk.) sikeresen elkészítettük a lányok fotóit. Február 22-én pedig összeköltözünk, a döntő (február 27. Somorja – szerk.) előtti egy hétre. A tábor elején négy lánytól el kell majd búcsúznunk. Hogy kik lesznek ők, az majd az alversenyek során dől el. Az egyik ilyen verseny a Miss Bikini, ahol szakmai zsűri fogja értékelni, hogy kinek van a legszebb alakja. A fotózáson megtörtént az első találkozás a személyi edzővel, aki mindenkinek elmondta, hogyan tudna még fejlődni ebben az egy hónapban. Szó esett a táplálkozásról, a testmozgásról, hogy kinek melyik testrészén kéne még fejlesztenie. A soron következő alverseny a Miss Talent lesz, ahol arra vagyunk kíváncsiak, hogy a szépségen túl miben ügyesek még a csajok. A produkciók között várható tánc, ének, sportos fellépés, de még szavalás is szerepel a lányok repertoárjában. A második nap érkezik hozzánk Rubint Réka, aki egy kemény 60 perces edzést tart majd a lányoknak. Ez után választjuk ki a Miss Sportot, az alapján, hogy ki hogyan teljesített az edzés és a különböző sportos feladatok alatt. A negyedik alverseny a Miss Arc, ami a fotózás alatt készült képek alapján kerül kiválasztásra. Mi már figyeltünk ki hogyan tud az arcával is játszani, hiszen ez is nagyon fontos. Akinek pedig úgy érezzük, hogy a legkevésbé sikerültek jól a képei, aki csak egy oldalát tudta megmutatni, nem tudott különböző helyzetekben az arcával megfelelően bánni, szintén el kell, hogy hagyja a tábort. Így kedd estétől a 12 lánnyal már elkezdődik a show begyakorlása, a koreográfiák elsajátítása és a portfólió fotózás.
A legjobbak tovább is juthatnak más magyarországi és nemzetközi versenyekre. Mit tudhatunk ezekről az eseményekről?
Több licensz-tulajdonossal is sikerült felvennünk a kapcsolatot és partnerséget kötnünk, így változtatunk egy kicsit a tavalyi évhez képest. Az este folyamán Top 5 lányt fogunk kiválasztani. Mind az ötüknek lesz lehetőségük egy újabb versenyen szerepelni. Az egyik ilyen a Miss Suparnational Hungary, valamint a Magyar Világtalálkozó Szépe, ezen kívül a a Miss Grand International, és a Miss Face of Beauty világversenyekre is kijutnak Felvidék legszebbjei, illetve vannak még versenyek, amelyekkel előrehaladott tárgyalások zajlanak. Egy lány lesz, aki megnyeri a koronát, ő lesz Felvidék legszebb lánya, a Felvidék királynője. Viszont több lány nagyon szép volt az előző években is, ezért úgy gondoltuk, hogy öt lány tovább versenyezhet majd, sőt ez munkalehetőséget is jelenthet a számukra.
Valóban sok szép lány van a környéken, de van-e annyi, hogy két szépségversenyt is elbírjon régiónk? Mit gondolsz a Kárpátok Szépe versenyről? Miben különböztök egymástól?
Minden évben nagyon sok szép lány jelentkezik, tehát van miből meríteni. A Felvidék Szépe verseny már közismert, míg a Kárpátok Szépe még nem elterjedt. Több kisebb rangú verseny is van Szlovákiában, a lányoknak ez így egy jó lehetőség, hogy több helyre is tudnak jelentkezni. A Felvidék Szépe a harmadik legnagyobb verseny Szlovákiában a Miss Slovakia és a Miss Universe Slovakia után, valamint az egyetlen ilyen rangos verseny, ami ennyi lehetőséget nyújt a magyar ajkú lányoknak. Úgy gondolom már ez is vonzó lehet, hogy hozzánk jelentkezzenek és megszerezzék az ezzel járó ismertséget. Míg más versenyeken leginkább csak a királynőt foglalkoztatják, mi megpróbáljuk több nemzetközi versenyre is kijuttatni a legszebbeket, ez is lehet az oka, hogy valaki inkább hozzánk jelentkezik.
Keresnek-e titeket már modellügynökségek, hogy ők is szeretnék foglalkoztatni a résztvevő lányokat?
Igen vannak már megkereséseink. Folyamatosan tárgyalunk velük és a feltételek függvényében tudunk majd nekik lányokat ajánlani. Konkrét márkák is jelentkeztek, hogy szeretnék, ha a termékeikkel befotóznák a lányokat, és ők lennének egy-egy márkának az arcai. Tavaly kezdődött ez már a KOKA márkával, melynek a második udvarhölgy, Szabó Bianka lett az arca, így egy évig ő szerepelt a szórólapokon, a reklámanyagokban, számos divatbemutatón és videó anyagban is. Ezt szerettük volna idén is továbbvinni, úgy néz ki sikerülni is fog, és bővülhet ez a kör.
Van-e olyan tervetek, hogy a lányok közül ismét becsatlakozzon valaki a szervezői csapatba, mint tette azt a tavalyi döntősök közül az első udvarhölgy, Barthalos Andrea?
Ez a lányoktól függ, hogy ki mennyire szeretne ennek részese lenni, mennyire tudja segíteni a munkánkat. Andival sem volt konkrét tervünk még tavaly, de aztán az élet így hozta, hogy jól tudunk együtt dolgozni. Szeretettel várjuk a lányokat vissza, ha valakit érdekel a szervezés, vagy a koordinálás, a fotózások akkor be tudjuk őket is építeni a csapatunkba.
A zsűriről mit lehet tudni?
A tavalyihoz hasonló lesz. A többi partnerverseny vezetői ott lesznek majd, valamint a versenyek királynői is, ők lesznek a szakmai része a zsűrinek. Rajtuk kívül még a főtámogatóink képviselői is helyet kapnak majd, hogy a nem szakmabeli szemek véleménye is megjelenjen az eredményben.
A cikk eredetileg 2016. januárjában jelent meg a Bumm.sk oldalon.
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.
I don’t think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article.
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.
Your article helped me a lot, is there any more related content? Thanks!
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.
I don’t think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article.
Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me.
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?
References:
Steroid free bodybuilding
References:
https://git.apextoaster.com/dennyberube432
References:
Gran casino madrid
References:
https://to-portal.com/quincesand7
References:
Supercasino com
References:
https://medibang.com/author/27838486/
References:
Best way to inject steroids
References:
https://www.pfadfinder-iserlohn.de/index.php/;focus=STRATP_com_cm4all_wdn_Flatpress_11083477&frame=STRATP_com_cm4all_wdn_Flatpress_11083477?x=entry:entry190616-162550;comments:1
References:
Top steroids online reviews
References:
http://47.76.48.105:3000/sylvester1901
References:
American steroids online
References:
https://git.limework.net/veta5851906622
References:
Other names for anabolic steroids
References:
https://allyoutubes.com/@rosalindreeves?page=about
References:
Best lean muscle building stack
References:
https://nrisoulmate.com/@meridejesus012
References:
Steroids benefits and side effects
References:
https://kf.hebrewconnect.tv/@fxzlynwood6025?page=about
References:
Anabolic supplement
References:
http://8.140.232.131:8100/darren03t99714/6756312/wiki/5-Best-Legal-Steroids-for-Women-in-2026-Safe-%26-Effective-Options
References:
Anabolic.com
References:
https://menifeemunchkins.com/buy-testosterone-enanthate-online-cheap-injection-for-sale-3/
References:
Anabolic steroid chemical formula
References:
http://1.95.7.169:3000/noble811881891
References:
Where do 50% of anabolic steroids come from?
References:
http://62.173.140.174:10480/gaoerika849746
References:
Body beast supplements alternative
References:
https://working.altervista.org/employer/does-low-testosterone-cause-joint-pain/
References:
Muscle steroid injection
References:
http://111.228.56.162:3000/aliciadanglow
References:
Steroid injections for muscle growth
References:
https://koseongnam.com/tylergoetz7138
Thank you! A good amount of facts.
References:
https://hedgedoc.eclair.ec-lyon.fr/s/RqE8I9sQo
References:
Instant Casino Login vergessen
References:
http://uchkombinat.com.ua/user/beechroad3/
References:
Instant Casino VIP Programm
References:
https://md.ctdo.de/s/qvc4Vh6GaW
References:
Instant Casino Bonus Code
References:
https://zenwriting.net/geminiwhale26/top-spielautomaten-und-hohe-boni-fur-deutsche-spieler
References:
Online casino luxury
References:
https://p.mobile9.com/hipline89/
References:
Comeon casino
References:
https://firsturl.de/lQaSzlj
References:
Sandia casino albuquerque
References:
https://classifieds.ocala-news.com/author/eggnogcrush16
References:
The effects of using steroids are:
References:
https://intensedebate.com/people/weekletter1
References:
Biggest steroid users
References:
https://onyxtherapy.in/hi-tech-pharmaceuticals-anavar-on-sale-at-allstarhealth-com/
References:
Natural muscles
References:
https://cyberdefenseprofessionals.com/companies/clenbuterol-side-effects-risks-and-legal-status/
deca 250 results
References:
https://urlscan.io/result/019d162b-119e-765b-b0dc-03ab593e73ea/
test pills steroids
References:
https://rentry.co/992ezs8q
References:
Casino Echtgeld Bonus
References:
https://rentry.co/nbfvv4ad
References:
How many casinos are in las vegas
References:
http://maddog-server.org/forum/member.php?action=profile&uid=415973
References:
Seattle casinos
References:
https://notes.bmcs.one/s/rqADTK1vXn
References:
Rocketplay minimum deposit neosurf
References:
https://pad.stuve.uni-ulm.de/s/mnFtg5rwT
References:
Anabolic steroids effects on the body
References:
https://postheaven.net/nationgrill6/acheter-sustanon-250-en-ligne
References:
Stéroïdes anabolisants achat
References:
https://schoolido.lu/user/dillegypt83/
References:
Play online games mario
References:
https://notes.io/evKig
References:
Slots casino
References:
https://www.holiday-studyhlv.com/ein-neues-kapitel-beginnt-fuer-unsere-talentierten-gesundheitsexperten-in-deutschland/infirmiere-experimentee-en-allemagne-min-2/
References:
River cree casino
References:
https://graph.org/Rocketplay-Casino-Australia-Top-Games-and-Bonuses-for-Players-04-20
References:
Rocketplay https://graph.org/Woo-Casino-Your-Premier-Gambling-Destination-04-20 contact number
References:
777 casino drive cherokee nc 28719
References:
https://monte-carlo-casino-monaco-dresscode.online-spielhallen.de/
References:
Great american casino
References:
https://online-casinos-ohne-lizenz.online-spielhallen.de/
References:
Göttingen
References:
https://letslucky-casino.online-spielhallen.de/
References:
Freiburg im Breisgau
References:
https://gsn-casino.online-spielhallen.de/
References:
Frankfurt am Main
References:
https://casino-gebaude.online-spielhallen.de/
References:
Kiel
References:
https://merkur-casino-duisburg-rezensionen.online-spielhallen.de/
References:
Hollywood casino toledo ohio
References:
https://graph.org/How-Much-Do-I-Win-If-I-Bet-100-On-A-Money-Line-04-27