Magyar bronzérem női váltóban
Forrás: facebook.com/hunpentathlon
Bronzérmet nyert az Erdős Rita, Simon Sarolta kettős női váltóban a kairói öttusa-világbajnokság nyitónapján.
A magyar páros a 2×100 méteres úszást 2:16.19 perccel zárta, ami a tizedik legjobb idő volt a 11. duót felvonultató mezőnyben. A vívás már jobban sikerült, 21 győzelemmel és 19 vereséggel a csehekkel, az olaszokkal és az ukránokkal holtversenyben negyedikként végeztek a magyarok, ráadásul a bónuszban két további pontot szereztek, ezzel összesítésben a hetedik helyre léptek előre. Még kettőt javítottak és pontszámban közelebb zárkóztak az előttük állókhoz a hibátlan és ezzel első helyet érő lovaglásukkal.
A kombinált számban – melyben mindkét váltótagnak két lövészettel megszakítva 2×800 métert kellett futnia – magabiztos versenyzéssel, a harmadik legjobb időt elérve harcolták ki a bronzérmet, a fehéroroszok és az oroszok mögött célba érve.
„Nem indultunk nagy lendülettel, amit tudnak, azt hozták a lányok úszásban – kezdte értékelést az MTI-nek Kállai Ákos szövetségi kapitány. – Vívásban viszont nagyon jól kezdtek, az első felében kimondottan jól ment nekik, aztán Rita kicsit elbizonytalanodott, vagy megijedt, láthatóan másképp vívott, mint addig. A plusz kettő azért így is összejött, de ami ennél is fontosabb, az az, hogy mindketten nagyon jól lovagoltak, miközben mások értékes pontokat buktak el.”
A kapitány kiemelte, hogy „nagyon letisztult, sima bronzérem” lett a vége.
„Saci még kicsit borzolta a kedélyeket az első sorozatánál, de a második után már nagy fölénnyel jött ki a harmadik helyen, Rita pedig taktikusan versenyezve őrizte meg ezt a pozíciót” – mondta, hangsúlyozva: „jó egy világbajnokságot egy éremmel kezdeni”.
Külön kitért rá, hogy az elsőéves junior Erdős Ritának ez az eredmény lendületet adhat a korosztályos versenyzéséhez.
Öttusa világbajnokság, női váltó:
- Fehéroroszország (Irina Praszjancova, Volha Szilkina) 1395 pont
- Oroszország (Gulnaz Gubajdullina, Uljana Batasova) 1383
- Magyarország (Erdős Rita, Simon Sarolta) 1343 (úszás: 2:16.19 perc/278 pont, vívás: 21 győzelem/19 vereség/2 bónuszpont/217 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás: 12:32.00 perc/548 pont)
MTI
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.
66B không chỉ tập trung vào số lượng mà còn đặc biệt chú trọng đến chất lượng của từng sản phẩm giải trí, mang đến sự hài lòng ngay cả với những khách hàng khó tính nhất. TONY04-18
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you. https://accounts.binance.com/tr/register?ref=MST5ZREF