SportNapló

A felvidéki és a magyar sport otthona.

A világbajnok ellen búcsúzott negyedik olimpiájától Csernoviczki

Csernoviczki Éva a japán Tonaki Funa ellen a nõi cselgáncsozók 48 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntõjében. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Csernoviczki Éva a nyolcaddöntőben búcsúzott a tokiói ötkarikás játékok cselgáncstornájának első napján.

A 48 kilogrammos súlycsoport 34 éves magyar dzsúdósa – aki negyedik olimpiáján szerepel – a 16 közé jutásért az indai Shushila Likmabam ellen ipponnal nyert, a következő körben pedig a kategória egyik legjobbja, a 2017-ben világbajnok japán Tonaki Funa várt rá, aki harmadik kiemeltként erőnyerő volt az első fordulóban. Tonaki Budapesten szerezte vb-aranyát, emellett kétszer második volt vb-n, öt Grand Slam-tornát nyert, és eddigi mindhárom mérkőzésükön legyőzte az Ippon Judo Tatabánya versenyzőjét. A Nippon Budokan sportcsarnokban ugyan a nézők nem lehettek jelen, de a 25 éves japán cselgáncsozó azért élvezhette a hazai pálya előnyét.

A Londonban olimpiai bronzérmes Csernoviczki meccsét megelőzően ismét fertőtlenítették mindkét szőnyeget.

Az összecsapást a kétszeres Európa-bajnok magyar dzsúdós kezdte aktívabban, ment előre, egy földharc során fölülre is került, de akciót nem tudott csinálni. Aztán a japán pillanatai következtek, ám Csernoviczki sikeresen hárította dobáskísérletét. Majd kétszer is szinte ugyanaz a jelenet ismétlődött meg, az összekapaszkodásból a tatabányai cselgáncsozó elesett, Tonaki pedig keményen támadta, másodszorra meg is csinálta az ippont érő leszorítást, 22 másodperccel a vége előtt.

„Próbáltam minden erőmet felhasználni a japán ellen, tudtam, ha túljutok rajta, akkor van esély a jó szereplésre” – nyilatkozott Csernoviczki Éva. „Nem számíthattam könnyű sorsolásra, mivel a komoly sérülésem miatt nem tudtam sok kvalifikációs versenyen elindulni. Úgy álltam hozzá, ha ez a meccs megvan, akkor könnyebb ellenfelek jönnek.”

Hozzátette, nagyon elfáradt a Tonaki elleni mérkőzésen.

„Másfél hónapom volt csak a felkészülésre, ezt rutinnal valamelyest tudtam kompenzálni, de csak egy versenyen, a világbajnokságon indultam az olimpia előtt” – fogalmazott.

Csernoviczki a budapesti vb-n úgy nyilatkozott, az volt az utolsó előtti versenye, az MTI erre vonatkozó kérdésére most így válaszolt:

„A 48 kilogrammban biztos, hogy az utolsó meccsem volt. Még nem tudom a folytatást, de húsz éve vagyok ebben a súlycsoportban, ami rengeteg fogyasztást jelent” – mondta. Az M4 Sport interjúját ide kattintva nézhetik vissza.

Csernoviczki így először zárt helyezetlenül olimpián, 2012-es harmadik helye mellett Pekingben és Rióban is hetedik volt.

A hét magyar dzsúdós közül vasárnap az 52 kilós Pupp Réka lép tatamira.

MTI

Az olimpiai hírei

7 thoughts on “A világbajnok ellen búcsúzott negyedik olimpiájától Csernoviczki

  1. Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me.

  2. Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me.

  3. Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?

  4. Sảnh chơi bắn cá tại xn88. com tuy ra mắt đã lâu nhưng sức hút mang lại trong cộng đồng cược thủ chưa từng hạ nhiệt. Thành viên tham gia được hóa thân thành những ngư thủ thực thụ, chinh phục đa dạng loài sinh vật biển với nhiều mức độ khác nhau. Anh em cần chuẩn bị các dụng cụ hỗ trợ tương ứng, vũ khí hiện đại để có thể săn về cho mình những boss khủng, cơ hội kiếm số tiền lớn nhé. TONY04-14H

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük