A tokiói egyéni csúcs után a budapesti vb és Párizs a célja a magyar olimpikonnak

A 23. születésnapját szeptember 17-én ünneplő magyar olimpikonnal, Tóth Lili Annával még az ünnepnap előtt beszélgettem a pályafutásáról, az atlétikai elitmezőnyről és az olimpiai élményeiről.

Mikor kezdtél el a futással komolyabban is foglalkozni?

Igazából kiskorom óta megvolt bennem a kedv és a futás a szeretete. Mindig is versenyezni akartam, a testvéreimmel, a szüleimmel, az óvodában. Tehát bármilyen ráhatás nélkül keletkezett ez a szenvedély. Amikor az iskolában első osztályban testnevelés tagozatra kerültem, kellett választani egy sportot. Nem volt atlétika, így akkor az ugrókötelezés mellett döntöttem. Másodikban elindítottak egy városi mezei futóversenyen, amit sikerült megnyernem. Ekkor kértem a szüleimet, hogy menjünk el a dombóvári futóedzőhöz. Fazekas Gáspár (Gazsi bácsi) a nevelőedzőm, aki több, mint tíz évet foglalkozott velem kijelentette, hogy még túl fiatal vagyok és csak harmadikban kezdhet el velem foglalkozni. 9 éves voltam, amikor a szárnyai alá vett. Kicsit ugorva az időben, 2017 óta a Budapest Honvéd igazolt sportolója vagyok

Hogyan viselted az elmúlt másfél év megpróbáltatásait? Gondolok itt a járvány időszakára. Megváltozott a felkészülésed, vagy éppen jobban ki tudtad használni ezt az időt, hogy minél jobb eredményeket érj el?

Ugye 2020 márciusában jöttek a lezárások, ekkor a klubot sem látogathattam, illetve az edzőm sem tudott velem foglalkozni személyesen. Így hazaköltöztem Dombóvárra a szüleimhez, családomhoz. Szeretek otthon lenni, szeretem Dombóvárt, itt egyedül készültem a kiírt terv alapján. Egyáltalán nem vettem vissza az edzésekből, de természetesen ki lehetett volna esni a ritmusból, hiszen törölték az akkori Európa-bajnokságot, ami Párizsban lett volna, illetve az olimpia is elmaradt. Engem ezek nem törtek meg. Mindig hittem abban, hogy nem gond, hogy nincsenek versenyek, mivel ahhoz, hogy érvényesülni tudjak a felnőttek között, rengeteget kell fejlődnöm, javulnom. Tavaly voltam utoljára az U23-as korosztályban, így tudtam azt, hogy 2021-ben már a felnőttek közt kell versenyeznem, ezért mindent megtettem, ahogy korábban is, hogy felnőjjek a feladathoz.

Szerintem nekem jót tett, hogy otthon tölthettem 2 hónapot, megint kicsit gyerek lettem, például nem kellett magamra főzni, a szüleim mindent biztosítottak. Közben tudtam koncentrálni a szakdolgozatom megírására is. Ami nehézség volt számomra, hogy, a most már, vőlegényemmel sokáig nem tudtam találkozni. Májusban jöttem vissza Budapestre, de még akkor is bizonytalanság volt a versenyeket illetően, amik aztán júliusban indultak újra. Ezelőtt már 5 000 méteren, illetve 2 000 méter akadályon egyéni csúcsokat értem el. Majd volt lehetőségem egy nemzetközi versenyen, az ISTAF Berlinen,  is részt venni, ami egy nívós viadalnak számít. Ugyan világverseny nem volt, de én szépen csendben tettem a dolgomat, hogy tovább fejlődjek. Októberben váltottam edzőt, azóta Berkovics Imrével edzek. Ami nehézséget jelentett, hogy a Covid miatt nem tudtuk mikor mehetünk külföldi edzőtáborba, ami fontos a felkészülés szempontjából. Végül sikerült kijutnunk 3 hétre Portugáliába (2021 márciusának közepén). Az öcsém jött volna ki edzőtársnak, de neki egy héttel később már nem sikerült, mivel újra lezárták a határokat.

Természetesen, amit meg kellett még szokni, azok a megváltozott körülmények a versenyen. Ilyen az, hogy egyedül voltam a szobában, állandó tesztelésen kellett részt venni, mindig maszkban kellett lenni, nem lehetett elhagyni a helyszínt. De igazából ezeket mindig úgy vettem, hogy ott a verseny, arra kell koncentrálni, minden máshoz pedig alkalmazkodni kell.

Említetted, hogy ebben az évben kerültél át a felnőtt kategóriába. Mennyire volt nehéz ehhez alkalmazkodni? A felkészülésben is kellett valamin változtatni, ami komolyabb erőfeszítéseket igényelt?

Én korosztályosban mindig ott voltam Európa élvonalában. Ha visszatekintünk, minden évben ott voltam az első háromban 2 000 méteren vagy 3 000 méter akadályon. Viszont az atlétikában elég gyakori, hogy valaki 17-18 évesen kiemelkedő, aztán a felnőttek között már nem tud érvényesülni. Ez egy vízválasztó pont, hiszen meg kell ugrani egy lépcsőt. A felkészülésben annyi változott, hogy edzőt váltottam, emiatt pedig megváltozott az egész edzésprogram. Egy új módszert kezdtünk alkalmazni, amit nem mondanék, hogy nehezebb lett volna, viszont mégis magasabb szintre kerültem ezáltal. Ami nekem előnyt jelentett, hogy 18 évesen már futottam a felnőtt mezőnyben is, igaz ért egy-két rossz tapasztalat ekkor. Értem ezalatt, hogy futottam egy egész jó időt, és egy 17 fős mezőnyben utolsó lettem, pedig az időeredménnyel a korosztályos Európa-bajnokságon ezüstérmet szereztem volna. Nagyon nehéz a váltás az U23-ból a felnőttbe, de szerencsére én ezt megtapasztalhattam már 18 éves koromban, ahol egyre több felnőtt versenyen volt lehetőségem indulni. Az ottani tapasztalatokat kamatoztatni tudtam.

Hogy számokban is szemléltessem az U23-as Európa-bajnokság szintideje 3 000 méter akadályon 10:35, míg az olimpián 9:30, ami óriási különbség. Nekem a tavalyi egyéni csúcsom 9:52 volt. Az egy felnőtt Eb-re elég volt, de az olimpiai szinttől még mindig nagyon messze volt. Aztán az olimpián sikerült 9:30-at futnom, amely már olyan idő, ami a felnőtt mezőnyben is megállja a helyét.

Érdekes, hogy amikor átléptem a felnőttbe, tudtam nagyságrendekkel fejlődni, nemcsak akadályon, hanem egyébként síkfutásban is. Olaszországban sikerült elérnem egy 8:53-as eredményt 3 000 méter síkon, ami óriási egyéni csúcs lett. Főleg az edzőváltás miatt sikerült ennyit javítanom, de ki kell emelnem, hogy a korábbi edzőim munkájára is hatalmas szükség volt. Megadták azt az alapot, amelyre most rátettünk egy másfajta módszert, ami ennyire jól tud működni. Mindegyik edzőmnek nagyon hálás vagyok, és úgy érzem most kezd sínre kerülni a pályafutásom.

Mennyire változatos egy-egy felkészülési időszak? Más az olimpiai felkészülés, mint amikor egy-egy kvalifikációs versenyre edzetek?

Igen. Ez igazából úgy néz ki az elmúlt időszakot figyelembe véve (az edzőváltás óta), hogy ősszel elkezdtünk egy alapozó munkát hosszabb futásokkal, kevésbé intenzíven, tehát fokozatosan felépítve. Ehhez párosult egy-egy fedettpályás verseny, ahol egyébként nincs akadály, tehát inkább ez ilyen kontroll jelleggel volt. Aztán a kora tavaszi felkészülés (március, április) még egy utóalapozás. Ezek legfőképpen állóképesség-javító edzések, gátas, technikai felkészülések, szökdelések, futóiskola, erősítés, ami fontos kiegészítés a felkészülésben. Ahogy jönnek a versenyek, már egyre intenzívebbek az edzések és rövidülnek is a távok, itt már a versenytempónál is gyorsabb edzések vannak. Május végén volt most az első Dohában. Ez volt életem első Diamond League versenye, ami egyébként nagyon nagy megtiszteltetés volt.

Az, hogy kijutottam az olimpiára nagyon necces volt, és igazából senki nem várta az edzőmön kívül, hogy meglesz a kvóta. Amikor kiderült, hogy sikerült kvalifikálnom magam, volt még egy hónap az olimpiáig. Egy olyan edzésblokk következett, ami újból állóképességbeli alapozással indult. Ahogy az ember egyre jobb formába kerül, az állóképessége egyre jobban fogy el az edzések hiánya miatt, hiszen a versenyek között inkább a regenerálódáson van a hangsúly. Az olimpiai felkészülést tekintve 3 hét volt, ami komoly erőfeszítést igényelt, az utolsó héten pedig rákönnyítettünk.

Említetted az első Diamond League versenyedet is. Ez mennyire volt más a többi versenynél? Hasonlítható ahhoz a presztízshez, ami az olimpiát is jellemzi?

Igazából azt kell mondjam, hogy egy Diamond League verseny közel olyan, mint egy olimpiai döntő. Nagyon nehéz bekerülni, hiszen tényleg a legjobb versenyzőkkel találkozol. A bekerülésben a menedzsernek is hatalmas szerepe van, nem elég a jó eredmény. Egyébként valamivel más a közeg, mint az olimpia. Nekem mondjuk az olimpia volt a nagyobb élmény, hogy a nemzetemért, Magyarországért futhattam. Számomra többet jelentett, ezzel ellentétben a Diamond League-ben az elit atlétikába csöppentem. Fantasztikus volt, hogy a világ legjobb futóival versenyezhettem.

Az olimpia egyik szép pillanata a Tiéd volt magyar szempontból, még ha ez nem is éremben mutatkozott meg. Ahogy említetted is, hozzátevőlegesen 10 másodpercet javítottál az egyéni csúcsodon, ami elképesztő teljesítmény. Hogyan élted meg a versenyt, illetve miben látod ezt az óriási javulást az időeredményedben?

A magyar bajnokságon 9:40-et futottam, és ez volt az utolsó versenyem az olimpia előtt. Ezt az időt teljesen egyedül futottam, tehát nem volt senki, aki segített volna a pályán. Tudtam, hogy ha ez egyedül megy, akkor ennél jobb időt is elérhetek az olimpián.

Egy kis kitérő. Ahogy lefutottam az ob-n a 9:40-et, néztük a pontokat, hogy az nagyjából hányadik helyre lesz elég a kvalifikációs listán, és láttuk, hogy pont ki fogok esni. Tehát 45-en jutnak ki, és lehet pont 46. leszek. Elkezdődött a kapkodás, beszéltem a menedzseremmel is. Másnap későn értünk haza a versenyről, még doppingvizsgálat volt, majd reggel 7-kor írta az üzenetet, hogy pakoljak, mert futhatok egy nap múlva Luzernben, ahová délután 2-kor már megy is a gép. Gyorsan elkészültem, előtte lement a könnyített edzés. Fáradt voltam, de nem akartam, hogy ezen menjen el az olimpiai kvótám. A versenyen 1 200 méternél estem egy óriásit, kiment a vállam, a csípőm is fájt. Hazajöttem, mint egy hadirokkant, de közben nagyon boldogan, mert lezárult a lista, és kiderült, hogy a 45. helyen kijutottam az olimpiára. Nehezebben mentek az edzések a sérülés miatt. Mentálisan elég megterhelő volt, hogy jön az olimpia, én pedig szenvedek az esés után. Közben meg nagyon akartam, hogy jobbat fussak az olimpián, mert tudtam, hogy 9:40-nél jobbat tudok. Egy hét után az edzések már nagyon bíztatóak voltak, annyira, hogy az edzőm azt vizionálta, hogy a 9:35 is meglehet, vagy egy picit akár ezen belül is célba érhetek.

Tokióban brutálisan meleg volt, minden edzésen úgy izzadtam, mint akit beledobtak a vízbe, volt, hogy azt hittem napszúrást kaptam. Nem volt egyszerű átállni, viszont mentálisan tudtam, hogy mi a cél, ott a verseny, és rá tudtam teljes erőmmel koncentrálni, hogy ott kell jól teljesítenem. Engem nem zavart meg, hogy sokan voltak a faluban, sem az olimpia általi nyomás. Voltam egy ifjúsági olimpián még 2014-ben, ahol harmadik lettem. Az egyébként mindenben nagyon hasonlított a felnőtt ötkarikás versenyre. Motivált, hogy itt vagyok, az álmom valóra vált. Emiatt nem tettem magamra nyomást, csak meg akartam mutatni, hogy mire vagyok képes. Úgy gondolom, hogy azért jött össze a 9:30-as időeredmény, mert nagyon jó állapotban voltam mentálisan és fizikálisan is. Egyrészt sokat vezettem a versenyt, másrészt 38 fokot mutatott a hőmérő, ilyen körülmények között nehéz volt elérni ezt az időt. Ez most nem az volt, hogy 20 fok van, és valaki mögött tempózok. Még mindig nem gondolom azt, hogy ez lenne az idei évben a maximumom, lesz még egy versenyem idén. Fantasztikus volt ott futni, nem éreztem fáradtságot, vitt a szívem előre.

Versenyhelyzetben jobb teljesítményt tudsz nyújtani? Hogyan birkózol meg a nyomással a versenyek előtt?

Igen, azt gondolom, hogy ha fizikailag rendben vagyok, akkor mondjuk 90%-ban fel is tudom múlni önmagam egy ilyen nagy presztízzsel bíró versenyen, egy világversenyen. Ez már fiatalabb koromban is megfigyelhető volt. Szokták mondani, hogy van a versenyló és az igás ló. Az igás ló az, aki sok edzést elbír és ebből meríti az erőt a versenyekre, míg a versenyló, aki kevesebbet tud edzéseken nyújtani, viszont extrát a versenyeken. Az edzőm szerint az a jó, aki mindkettőben ügyes, és szerinte én ezek közé tartozom. Jól bírom az edzéseket, és ezekre rá tudok még pakolni a versenyeken is, jó versenyzőnek tartom magam. Az utóbbi másfél évben pszichológussal is dolgozom, így mentálisan is sokkal erősebbnek érzem magam.

Visszatérve Tokióra. Egyedi olimpia volt a járvány miatt. Milyen élet volt a faluban?

A falut nem lehetett elhagyni, elég szigorú intézkedések voltak. De bevallom őszintén, verseny előtt nem szeretek semmi olyasmit csinálni, hogy kimenjek valahova kávézni, vagy várost nézni. Egy hetet voltam a faluban a verseny előtt, megvoltak, hogy mikor melyik edzést kell teljesítenem, a délutánokat pihenéssel, alvással, illetve masszázzsal töltöttem. Megvolt a napi rutin, a legnagyobb kikapcsolódásom az volt, hogy az otthoniakkal beszélgettem. A falut kb. úgy kell elképzelni, hogy körbefutva 3,5 km volt. Az étkező 0-24-ben nyitva volt, szórakozási lehetőség nem igazán volt. De nagyon szép volt az egész környezet. Egymással beszélgethettünk a magyar csapaton belül. Krizsán Xéniával voltam egy szobában, pozitívan hatott rám, hogy vele sokat tudtam beszélgetni.

A fő számod a 3 000 méter akadály. Mi ebben a célkitűzésed, esetleg van másik szám, ami kifejezetten érdekel?

Ez egy jó kérdés, a nemzetközi eredményeimet elsősorban 3 000 méter akadályon szeretném elérni. Szabadtéri Eb-n, vb-n, illetve olimpián szeretnék minél előkelőbb helyen végezni. Viszont fedettpályán 3 000 méteres síkfutás van, ami egész jól sikerült az elmúlt időszakban. Az akadályt kiegészíti az 1 500, a 3 000 és az 5 000 méteres sík, tehát ezek nagyon jól kombinálhatók együtt. Szeretnék fedettpályán is 3 000-en minél előbb végezni egy világversenyen, legjobb 8-ba kerülni. Idősebb korban, mondjuk úgy 30 éves korom környékén – mert az akadály nagyon megterhelő fizikailag – nagyon szívesen kipróbálnám magam hosszabb távon, akár 5 vagy 10 ezren, vagy még maratonfutásban is. Nem futottam még ezeken a számokon, nincs tapasztalatom, de jól szoktak menni a hosszabb edzések, így egyáltalán nem zárkózom el attól, hogy a jövőben kipróbáljam magam hosszabb távokon. Már csak azért is, hogy a karrierem minél hosszabb lehessen.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Rövidebb az olimpiai ciklus. Párizs most már elvárás lesz a részedről?

Igen, egyértelműen! Hogy ha a következő 3 évet nézzük a célom, hogy megfussam az országos csúcsot, ami 9:26. Jövőre, ami a legfontosabb, az Európa-bajnokság, szeretnék döntős lenni és a legjobb 8-ba kerülni. 2023-ban pedig a budapesti világbajnokságon szeretnék jól szerepelni. Reméljük, hogy itt lesz. Azt kell, hogy mondjam, az a célom, hogy minden világversenyen sikerüljön bekerülnöm a döntőbe. És igen, Párizsban is szeretnék döntőt futni, mert most sem volt messze Tokióban. Nagyon bízom benne, hogy egészségesen, sérülésmentesen tudok készülni, ha ez így lesz, akkor úgy gondolom nagyon sokat tudok javítani az egyéni csúcsomon.

A szezon végén háromhetes aktív pihenést tervezek, ha nem is fizikálisan, de mentálisan mindenképp. Legyen két hét, hogy örömből fussak, mindenféle nyomás nélkül. Nagyon nehéz volt az olimpiai kijutás, ezt ki kell mentálisan pihenni, hogy újult erővel kezdjem az új szezont.

Tóth Lili Anna számára nem sikerült jól az utolsó verseny, a berlini Olimpiai Stadionban megrendezett hagyományos nemzetközi viadalon hatalmasat bukott és kificamodott a válla.

TOKIÓ 2020